Fogorvosi szemle, 1918 (11. évfolyam, 1-2. szám)
1918-04-01 / 2. szám
STM 9 értvén alatta a legrégibb időket a nyugatrómai birodalom megdőléséig Krisztus után 476-ban ; a fogászatról a középkorban, azaz 476-tól Amerika felfedezéséig 1492-ig; végül a fogászat újkoráról 1492-től napjainkig és ezen kereten belül az egyes népek szerint tagolják az anyagot; végül egyes szerzők a történelmi századok szerint osztják fel az anyagot, pl. írván a fogászat történetéről a XVII. vagy XVIII. században. Részemről nem helyeselhetem ezt a kronológikus módszert, mely olyan határköveket állít fel, melyek semmiféle vonatkozásban nincsenek a fogászat tulajdonképpeni fejlődésével. A nyugatrómai birodalom megdőlésének a fogászatra alig volt befolyása, éppen oly kevéssé, mint Amerika felfedezésének. Csak a pragmatikus módszernek vagyok híve, vagyis annak, amely kikutatja, hogy mely tényezőknek, eseményeknek vagy egyéniségeknek volt döntő befolyása a fogászat fejlődésére és ezeket állítom fel határkövekül az egyes korszakok közé. Felfogásom szerint a fogászat ó-kora nem a nyugatrómai birodalom megdőléséig tart, hanem a legrégibb időktől a 18-ik századig, mely hosszú évezredek alatt a fogászatnak egyöntetű jellege van, daczára annak, hogy a legkülönfélébb népek járultak hozzá míveléséhez, t. i. az általános orvosi gyakorlat alárendelt része. Második korszaka, vagyis középkora 1700-tól 1840-ig, az első fogorvosi iskola alapításáig tart. Ez a fogászat különválásának kora az orvosi tudománytól. Harmadik kora a fogászatnak vagy az újkor 1840-től 1870-ig, mely a college-rendszer kifejlődésének ideje. Végül a negyedik, a legújabb kor 1870-től napjainkig: a jogászat visszatérése az orvosi tudományba. A mi e beosztásnál külsőleg feltűnő: az egyes korszakok időbeli aránytalansága, ez mutatja éppen belső értékét és hasznát, mert olyan okozati tényeken alapszik, melyeknek bekövetkezése hirtelen, szinte lökésszerű lendületet adott a fogászat fejlődésének, tehát igazi határkövei történetének, amint azt csakhamar látni fogjuk.
