Fogorvosi szemle, 1917 (10. évfolyam, 1-4. szám)

1917-01-01 / 1. szám

9

A szétválasztott száj nyálkahártya összenövését megakadályozó módszerek.

Irta: Szabó József dr., egyetemi magántanár.

Állcsonttörés eseteiben, mikor esetleg a törés, a sebek már gyógyultak és a hiányzó fogak, vagy állcsontrészek pótlására kerül sor, de egyéb esetekben is, mikor állkapocstörések kezelésére sínt vagy más készüléket kell a szájban alkalmaznunk, gyakran útban van a szájnyálkahártya, a mely a megmaradt állkapocsrészekhez hegesen odanött. Sokszor egyenesen lehetetlen ilyen esetekben jól illő prothesiseket, czéljukat betöltő készülékeket a szájban elhelyeznünk. Sokkal ritkábban ugyan, de már a békeidőben is ismeretes volt e körülmény gátló hatása a szakemberek előtt, ma pedig mindnyájan, a kik harcztéri állcsonttörések gyógyításával foglalkozunk, ezzel a helyzettel sokszor találkozunk.

Kénytelenek vagyunk tehát, hogy prothesiseinket stb. elhelyezhessük, az útban álló lágyrészeket (heg, nyálkahártya) leválasztanunk, esetleg kivágnunk. Közvetlen utána rendszerint nem fogunk a prothesis stb. elkészítéséhez (tehát nem veszünk lenyomatot), de a prothesis elkészítése is sokszor több napig, munkatorlódás esetén esetleg egy hétig is eltart, ilyen idő után pedig már azt tapasztaljuk, hogy a sebfelületek újból összetapadtak és az akadály megint előttünk van.

Ennek az az oka, hogy a nyálkahártya leválasztása, esetleg hegek, lágyrészek eltávolítása (kivágása) után, a sebfelületek rendszerint közvetlenül újra érintkezésbe jutnak egy