Fogorvosi szemle, 1917 (10. évfolyam, 1-4. szám)
1917-01-01 / 1. szám
7 halja, képezheti a lágyrészeket. A fogorvosnak pedig szüksége van sebészi beavatkozásokra, hogy a prothesiseket megcsinálhassa, a sérült szájában rögzíthesse. Szíves engedelmükkel főleg a fogorvos szerepéről fogok szólani. A fogorvos feladata főleg két irányú: 1. az eltört állcsontok gyógyítása; II. a hiányzó csontrészek, esetleg lágyrészek pótlása. I. Ha az állcsont eltört, akkor természetesen a tört részek, izom vagy más egyéb hatásokra (például hegek húzására stb.) eltolódnak és a sérült lágása rossz vagy sokszor egyáltalán lehetetlen. Állcsonttörések kezelésében tehát, akár sérültek a lágyrészek, akár nem, a czélunk az, hogy az eltört részeket újra visszategyük régi, rendes normális helyükre úgy, hogy a két fogsor érintkezése is újra a normális legyen. A visszahelyezett törtvégeket pedig a helyzetükben alkalmas módon meg kell tartanunk, rögzítenünk, a míg ebben a helyes helyzetben össze nem nőnek, — össze nem csontosodnak. Ha a törtvégek még könnyen elmozdíthatok, szóval a sérülés még elég friss, akkor a visszahelyezés még egyszerűen kéznyomással is aránylag elég könnyű. Ilyenkor csupán arra van szükségünk, hogy a jó helyzetet alkalmas módon rögzítsük hosszabb időn át. Ezt elérjük olyan sínekkel, melyek a törtvégben levő fogakat szorosan körülfogják s azok elmozdulását megakadályozzák. Ha a törtvégek nehezebben mozdíthatók ki helyükből, akár mechanikai okok miatt, például: a törtfelületek sajátos lefutása, izomhúzások, képződő hegek összenövése miatt, különösen akkor, ha a törés többszörös, akkor még a rendes viszonyok helyreállításához, úgynevezett redressement-hoz is különös erőhatásokra van szükségünk, mire néhány példát ime képben bemutatni szerencsém van. Ha a törtvégek kimozdított helyzetükben összecsontosodtak (szakszerű kezelésben nem, vagy helytelenül részesült betegek, régi esetek), akkor ilyen mechanikus redressement segíteni nem fog; ott a sebészt kell segítségül hívnunk, a ki
