Fogorvosi szemle, 1917 (10. évfolyam, 1-4. szám)

1917-11-01 / 2-4. szám

75 Mint embert az előkelő természetek szerénysége jelle­mezte, kitől azonban távol állott a megalkuvások kishitűsége. A mit igaznak tartott, azt vallotta bátran, becsületesen és mindenkivel szemben. Mint kutató — mert az volt minden ízében — ugyanaz az egyenesség és őszintesség volt saját­sága. Meg volt minden kvalificatiója, hogy egyetemi kated­ráról tanítson — egy hijján és ez szegte, mindegyikünknek igaz sajnálatára, egyetemi karrierjének útját: az élő szó, a kifeje­zés készsége nem állott rendelkezésére. Irodalmi munkássága az elméleti és gyakorlati problémák feldolgozásában egyaránt mélyen szántó gondolkodóra vall. És a mi ennél is még értékesebb: a felismert igazság útjáról nem téríti el semmi melléktekintet, sem elméletek, sem sze­mélyek iránti elfogultság. Soha olyant nem írt és nem mon­dott, a minek igazságáról tökéletesen meg nem volt győződve, a kutatást szinte a Tart pour Tart szenvedélyével végezte, ellentétben avval az író- és kutató-typussal, ki előre fogal­mazott igazságokhoz keresi a bizonyítékokat és ha ilyenek nem akadnak, nem a feltételezett igazságot dobják sutba, hanem a bizonyítékokat idomítják, míg a látszólagos igazsá­got támogatják. Nemes és gyönyörű volt felfogása szakmánk helyzeté­ről és viszonyáról az orvostudományhoz. Rendületlenül hitt abban, hogy a fogászat ki nem szakítható az egyetemes orvostudomány testéből és e hitéből folyólag számos csatá rozása volt az ellentábor harczosaival. Nemes volt e küz­delme, mert őszinte meggyőződéséből merítette fegyvereit; gyönyörű volt, mert e fegyvereket fondorlatok nélkül hasz­nálta és távol tudta tartani magától azokat az eltévelyedése­ket, melyek ez ügy nem egy harczosát kalandos útakra vitték. Egész ember volt: lélekben erős, szívében nemes; egész tudós volt : a kutatás igazságától soha el nem tért. Mint ember emléke mindnyájunknak kedves, mint tudós díszhelyet foglal el szaktudományunk történetében. Salamon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom