Fogorvosi Szemle, 1914 (7. évfolyam, 1. szám)

1914-03-01 / 1. szám

34

A másik nehézséget Robin és Guttmann iparkodtak kiküszöbölni, a mikor ez eljárást olyan approximális kavitások pótlására is alkalmassá tették, melyek lingvális vagy labiális felületre is (esetleg mindkét felületre) reáterjednek. Az ilyen kavitásokat arra alkalmas hosszú fúróval (I. 36. ábra b, c) alakítjuk és a fúró nagyságának megfelelő kúpos porcellánpálcikából (1. 37—38. ábra) vágjuk hozzá a megfelelő pótló

39. ábra.

darabot (1. 39. ábra). Az eljárás részleteit úgy Robin, mint Guttmann eszközeihez mellékelt leírásból könnyen követhetjük.

C) Betétek ember- vagy állatfogrészletekből és műfogrészletekböl.

A porcellán elterjedtebb használata előtt elsőfogak látható kavitásainak tömésére állat, esetleg ember természetes fogának részleteit is felhasználták.

így olvassuk, hogy Linderer (1820) viziló- vagy elefántfognak darabkáit csiszolja a kavitásokhoz. Fia Josef Linderer (1834) az eljárást „Plattieren und Furnieren der Zähne“ című munkájában részletesen leírja. Dunn (1868) viaszlenyomat után készít gipszmintát és ezután köszörül műfogból vagy ember-, szamár-, bárányfogból jól illő darabokat a kavitásokba. Később Moore (1884) és Stokes (1887) stb. fejlesztették tovább ez eljárást.

Ma e pótlásokat csaknem teljesen kiszorították az előbbi fejezetekben tárgyalt betétek. De azért még ma is jól pótol