Fogorvosi Szemle, 1913 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1913-10-01 / 3. szám
90 okoznának. De feltűnő színe miatt publikumunk egy tetemes része nem egyezik bele aranyfogak alkalmazásába, különösen nem, ha frontfogakról van szó. Számtalan oly eset fordul elő mindenki gyakorlatában, hogy csakis egyedül az aranynyal való pótlást tartja helyénvalónak és czélravezetőnek, de a feltűnést elkerülendő, porczellánfogakkal vagyunk kénytelenek a hidat elkészíteni. Ily esetek megoldására bátorkodtam folyó év április havában Salamon tanár úrnak néhány e czélra készült zománczczal bevont aranykoronát és hidat bemutatni. A korona és hídmunka teljes elkészítése után a mellső felületre körül mintegy határként vékony aranydrótot forrasztottam, mi megfelel az úgynevezett rekeszes zománczozásnak s abba zománczot öntettem. Az eljárás igen egyszerű. Sajnos, ezidőszerint a színárnyalatot alig megközelítőleg tudtam kikapni és e miatt egy külföldi gyárral állok összeköttetésben, mely hajlandó az összes fogászati gyakorlatban előforduló zománczszíneket rendelkezésemre bocsátani. A fogak a kellő színt megtalálva, teljesen hasonlóak a természetes fogsorhoz, a mi a tartósságot illeti, a zománczozás fényesen ellentáll ama kisebb traumáknak, melyek a fogakat érik, de első kellék, hogy sem túlsókat, sem a kellőnél kevesebbet nem szabad ráönteni. Természetesen, ha így elértük, hogy aranyalapon a szájba helyezhetünk el fogakat, most ama követelménynek kell eleget tennünk, hogy az tartós is legyen. Itt a zománcztól igen biztató eredményeket várhatunk, mint ezt személyesen tapasztaltam a Kinizsi-utczai ipariskolában. Tekintettel arra, hogy rágófelületre sohasem kell alkalmaznunk, a mellső felületek pedig kitünően tartják a beágyalt zománczot, azt hiszem, egy idő múlva a bizton remélt praktikus eredményekről is lesz alkalmam az érdeklődőknek beszámolni.
