Fogorvosi Szemle, 1913 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1913-03-01 / 1. szám
4 A bromural és adalin haszna a stomatologiai gyakorlatban. Dr. Halász Henrik (Miskolcz). Minden fogorvosnak nagy számban akad egy éven át olyan ideges betege, a kit szívesebben látna az ajtón kívül, mint belül. Valóságos lelki megnyugvás olyan betegekkel végezni, a kik túlérzékenységükben az orvos minden kézmozdulatában egy merényletet látnak beteges érzékenységük ellen, a mely viselkedésük a legedzettebb fogorvos idegzetét is időnekelőtte megőrli. Az ilyen pácziensekkel szemben eddig semmiféle védőeszközeink nem voltak és tehetetlenül ki voltunk szolgáltatva az ilyen ideges betegek szekatúrái elszenvedésének. De még nyugodtabb betegeink is kínosan feszengenék, izegnek-mozognak a műtőszékben az idegextractio előtt és alatt, a mi nem csekély izgalmat jelent a fogorvos idegzetére is, nem hallgatva el az extractio végett bennünket fölkereső, sokszor már előre ájuldozó betegek érzékenykedését sem. Mióta a bromural és adalin forgalomba kerültek, bennük olyan védőeszközzel rendelkezünk a mi fáradt, lestrapált, elcsigázott idegeinkre, a melyek fölfedezéséért, forgalombahozataláért elsősorban mi stomatologusok lehetünk mély hálára kötelezve a szerek előállítói és föltalálóinak. A bromural és adalin hatása abban nyilvánul meg, hogy a pácziens teljes apathiával ül le a műtőszékbe, nem idegeskedik, nem izeg-mozog a fogászati műveletek alatt; noha tudja mi történik vele, a beavatkozásnak nem szegül ellene.
