Fogorvosi Szemle, 1912 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1912-03-01 / 1. szám

7 43. „Mikroskopische Knochen-Veränderungen nach dem Ableben“ czímű előadást az International Orvosi Congressuson Budapesten, 1909-ben tartotta. Az értekezlet elkallódott, czím olv. Compte rendu volume general 473. lapján, de ez is té­vedésből Budai nevéhez fűzve. 44. Jothion in der Zahnheilkunde. Ash’s Vierteljahrs- Fachblatt, VII. évfolyam, 4. sz. 79. 1911. Szépszámú értekezései nagy szorgalmáról, mély tudá­sáról és általános műveltségéről beszélnek a legékesebben. Az erdélyi Muzeumegyletnek évek óta rendes tagja volt, a stomatologusok országos egyesületének egyideig elnök­­helyettese, majd pedig választmányi tagja s utóbbi időben rendes tagja volt; a Fogorvosi Szemle állandó munkatársát, a magyar fogorvosok egyesülete pedig rendes tagját siratja benne. A kolozsvári mentőegyesületnek évek óta főorvosa volt. Sok szép és üdvös tervet akartunk vállvetve megvaló­sítani, így elhatároztuk, hogy a facultás kívánságának is eleget téve, intenzivebben egész éven át fogjuk az orvosnö­vendékeket a fogászattal foglalkoztatni, állandó ambulantiát akartunk fentartani s főleg nagy súlyt fektetni a specialisták képzésére. E szép tervek megvalósításába azonban beleszólt a sors kegyetlen keze, mert f. év január 27-én éjjel 11 óra­kor szivszélhűdési tünetek lepték meg, a melyek rövid pár órával végeztek vele, megállt a családjáért és tudományért még élni akaró nemes szív! Arteriosclerosison nyugvó hirtelen keletkezett aorta­­aneurysma megrepedése oltotta ki áldásdús életét. Temetése jan. 29-én volt, ott volt hálás patienturájának egy tekintélyes része, ott voltak barátai, tisztelői, az egyetem rectora és az orvosi facultás dékánja. Utóbbi lendületes, magasszár­­nyalatú beszédben búcsúztatta a halottat a facultás nevében. Az országos stomatologusok és a magyar fogorvosok egye­sületét én képviseltem, az egyesületek nevében tolmácsoltam az özvegynek részvétét, ravatalára pedig díszes koszorút helyeztem. Testét átadtuk a földnek, szelleme azonban közöttünk élni fog, emlékét pedig szívünkbe zárjuk. Requiéscat in pace! Dr. Höncz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom