Fogorvosi Szemle, 1912 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1912-03-01 / 1. szám

19 A tanulók foghygienéje. li'ta: Juba Adolf dr., egyetemi magántanár, az Országos közoktatási tanács tagja, iskolaorvos és egészségtantanár. ' ) [ ■ . ; ■ y; ■ ; j \ {_■' I. Történet. Habár a fogászat fellendülése Amerikára vezetendő vissza, a melynek Baltimore városában létesült 1839-ben az első fogorvosi iskola, az iskolai foghygiene kérdésével Német­országban kezdettek először behatóbban foglalkozni. A né­met fogorvosok egyesülete már 1861-ben hirdetett pályázatot a foghygiene népszerű ismertetésére, a melyet 1864-ben Süersen nyert el, a kinek munkája több kiadást ért. A tanulók fogait elsősorban a dresdeni Röse vizsgálta, a kinek első közleménye 1894-ben jelent meg. A strassburgi /essen 1895-ben kérte a városi tanácsot, hogy ő is vizsgál­hassa a tanulók fogait. Eleinte elutasították és csak 1898-ban tudott erre engedélyt kapni. Ekkor 100.000 (bizonyára nem csupa strassburgi) népiskolai tanuló között csak 4-3% jó fogazatát talált, míg a többi 102.456 rossz fogat rejtett szá­jában. A Németországban egységes szempontok szerint 157.361 tanulón végzett fogorvosi vizsgálat megerősítette a szomorú leletet; a rossz fogazatúak százaléka 95—98 között ingadozott. Sokkal nagyobb fontosságot tulajdonítunk Jessen azon tettének, a melylyel az aktiv küzdelmet a fogak rettenetes romlásával szemben felvette és a melynek vezetése azóta az ő nevéhez fűződik. Ő létesítette az első iskolai fogklinikát Strassburgban, a melyet — több évi sikeres működésével

Next

/
Oldalképek
Tartalom