Fogorvosi Szemle, 1912 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1912-07-01 / 2. szám

100 KARI ÉRDEK. Holtponton. Irta: Dr. Körmöczi Zoltán. A f. évi január hó 18.-án lefolyt közgyűlés után az ese­mények oly mederben folytak, a mely szerint bizton lehetett remélni, hogy a fogtechnikuskérdés az orvosi kar álláspont­jának megfelelően, szóval az egyedül helyes törvényes bázison fog megoldatni. Ugyanis a kormányhatóság képviselője, az orvosegyetemnek, az orvosszövetségnek és a szaktestületek­nek kiküldöttjei, először bizalmas értekezleten, elvi megálla­podásra jutottak, majd a szövegezést illető hosszas eszme­csere után, a végleges megállapodásnak tetsző megoldási mód 1912 február hó 25.-én az O. O. Sz. igazgató-tanácsa által ratifikáltatott is. Akkor még úgy állott az ügy, hogy az O. O. Sz. igazgató tanácsát persuadeálni kellett az egyezmény elfogadására, úgy hogy a delegatiós bizottság elnöke kény­telen volt az igazgató-tanács összes tagjaihoz a következő körlevelet intézni: „Tisztelt Kartárs Úr! A Fogorvos-Testületek 1912 január hó 18.-án tartott közös közgyűlésükön a fogművesek működési körét szabá­lyozó 112.026. sz. B. M. rendelet egyes lényeges intézkedé­seit az orvosi karra sérelmesnek találták, ezen sérelmek lénye­gét megvilágították; beadványnyal az Orvos-Szövetséghez fordultak és magukat annak oltalma alá helyezték.

Next

/
Oldalképek
Tartalom