Fogorvosi Szemle, 1911 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1911-06-01 / 2. szám
104 A nyolcz évi iskoláztatási idő alatt a gyermekbe bele lesz a fogorvos iránti bizalom oltva s az iskolából távozása után is tudni fogja, hogy csak rendszeres vizsgálat és kezelés által tartható meg fogai épsége. A dolognak ethikai oldala is van. A gyermeklélek psychologiájában gyökerezik azon tény, hogy minden gyermek kellemes emlékébe övezi ifjúkori barátait és tanítóját. Épúgy meg fogja ajándékozni a fogorvost is, a ki sok fájdalomtól szabadította meg, rokonszenvével. De a mienk lesz a nép szeretete is, mert látni fogja tevékenységünket a gyermekein s ezt meg is fogja becsülni. Tény az is, hogy a fogorvosok mindenütt, a hol iskolai fogorvosi intézmények létesítettek, derekasan helytállónak. Kirchner titkos tanácsos egyik berlini előadásán a következő megszívlelendő szavakat mondta: „Az az idő, a mikor a fogorvos szűk rendelő szobájában csupán a fogóra, korona- és hídmunkákra szorítkozott, már elmúlt. A fogorvosnak ki kell lépni az életbe, hogy a betegség és halál ellen a küzdelmet észszel és kézzel széles területen felvehesse. Gazdag benső elégültség és külső elismerés lesz jutalma és a népnek, sőt az egész államnak a legfontosabb szolgálatokat fogja véghez vinni.“ Engedjék meg, hogy Notnagelnek oly sokszor idézett szép szavára hivatkozhassam: „Csak jó ember lehet jó orvos“. Tehát most, az orvosokra annyira súlyos korunkban kell nekünk bebizonyítani, hogy korántsem tűnt el szívünkből az az idealismus, melyet tanítóink beleoltottak s hogy mindnyájan tömörülünk a humanitás zászlaja körül, ha az minket csatasorba szólít.
