Fogorvosi Szemle, 1910 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1910-06-01 / 2. szám
70 gyógyultan és a kellő prothesissel ellátva otthonába elbocsáttatott. A leirt eset egyideig, a mint az előzményekből is kivehető, hasonlított a trigeminus-neuralgia képéhez, a melyet akár az empyema, akár az állkapcsi elhalás okozott volna. A kórfolyamat azonban igazolta, hogy az neuralgia nem volt. A trigeminusnak typikus fájdalmas végpontjain érzékenység nem volt kimutatható. A trigeminusnak megfelelő területek érzékenysége sem volt typikus, még a kórfolyamat fájdalmasságának tetőfokán sem. Viszont azonban kétséget kizárólag megállapítható a baloldali állkapcsi' ízületnek fájdalmassága (mondjuk rheumatismusa), mely az egész kórfolyamat alatt a legkínzóbb fájdalmakat váltotta ki és az állkapocsnak legkisebb mérvű mozgatásánál is jelentkezett és a localis elváltozások gyógyulta után is még néhány napig fennállott és mint legutolsó tünet szűnt meg. A gyógyulásnak immár kerek öt hónapja után értesültem, hogy a betegnek azóta semmi néven nevezendő panasza nem volt. Az egész esetnek főtanulsága az, hogy 1. ha a fogazatot viselő csontokban chronikusan fellépő fájdalom esetén a szájürvizsgálat positiv eredményre nem vezet, a Röntgen-felvétel nem nélkülözhető. 2. Huzamosabb ideig fennálló alacsony hőemelkedésnél, a melynek eredetére nézve a belső vizsgálatok nem tudnak kellő felvilágosítással szolgálni, a szájür vizsgálata sem felesleges, az ottan található rejtett, eltokolt, esetleges genyedő folyamat felderítése czéljából. 3. Az állkapcson mutatkozó chronikus genyedő folyamatok után intactaknak látszó fogak meglazulása, de leginkább a felszínre kerülő genynek bűzös volta, a legtöbb esetben csontrészletek elhalásának biztos jelét képezi. 4. A Hyghmor-üreg genyedését nemcsak oldalsó fogak, hanem frontfogak is okozhatják.
