Fogorvosi Szemle, 1910 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1910-03-01 / 1. szám
47 törési rendellenességeit megállapítja s részükre szükség esetén pápaszemet rendel. Azt hiszem, nem mondunk nagy számot, midőn azt állítjuk, hogy az elemi iskolai tanulók 5—6 százaléka fül- és 15—20 százaléka szembántalomban szenved. Ezeknek körülbelül fele olyan, a kik szakorvosi vizsgálatot és gyógykezelést igényelnek. B) A szakorvosok alkalmazása. E vizsgálatok végrehajtására és az Ínséges tanulók gyógykezelésének végzésére a székesfőváros területén körülbelül 7 szem- és 5 fülorvosi állást kellene szervezni. Nem egyedül azért szükséges ezen 7—5 állás, mintha kevesebb orvos is nem tudná betölteni ezt a munkakört, hanem azért, hogy a vizsgálatra szorult gyermekeknek ne kelljen egy-egy fél napra kiterjedő utazásokat tenni, hogy az iskola szakorvosához eljussanak. Itt nemcsak az elveszített idő jön számításba, hanem a költség és még inkább a veszély, melynek a gyermekek, még fölügyelet mellett is, ki vannak téve a nagyvárosi forgalomban ezen utazásaik alkalmával. Ezért szükséges a megnevezett számú szakorvosok alkalmazása. Kívánatos, hogy a szakorvosok működési körüknek központján lakjanak. A gyermekek vizsgálatát pedig az e czélra berendezett iskolai helyiségben végezzék. A szakorvosok megbízatása is évről-évre történnék, előre meghatározott, bizonyos évi honorárium mellett. Figyelembe kell venni itt azt, hogy ezen szakorvosok működése kiválóan csak az év elejére terjed, míg évközbeni vizsgálatra és ellenőrzésre és az Ínséges tanulók kezelésére már csak kevés tanuló jut (p. 1000 K.). Ezenkívül azonban két más szakorvosra is rászorulnak az iskolások, még pedig olyanokra, kik egész tanéven át kellene, hogy az Ínséges beteg tanulókat gyógykezeljék. Ezek a fogorvosok és az ú. n. testegyenészek (orthopaedek). A fogak és a gerinczoszlop vizsgálatánál az iskolaorvos már el tudja dönteni azt, hogy a tanuló beteg-e és szorul-e