Fogorvosi Szemle, 1910 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1910-03-01 / 1. szám
44 Tehát az iskolaorvosnak végeredményben föladata a tanulók életképességének fokozása. Ha a hatóság és a szülők a fölsoroltakat követnék, az esetben úgy a jelen, mint a következendő nemzedék egészségi állapota jobbra fordulhatna, a társadalomnak hasznos tagokat, az államnak ép, erős és egészséges polgárokat nevelhetnének. B) Alkalmazásuk módja. Megvalósítható ez úgy, ha mindent, a mi a tanítással, a tanulással és a tanulóval bármely tekintetben összefüggésben van, az egészségügyi szabályok szerint intéznek el. A székesfőváros hatósága oly módon oldhatja meg e fontos kérdést, ha minden elemi népiskola részére iskolaorvosi állásokat szervez és azoknak működését szolgálati és ügyviteli szabályokba foglalja, nehogy ezen intézmény valamely tételes törvénybe ütközzék, vagy a székesfőváros által alkotott szabályrendeletek bármelyikével ellenkezésbe jusson. Az iskolaorvosok részére előirt munkakört a székesfőváros területén kétféle módon lehetne megvalósítani. Az első megoldási módozat lenne, hogy az iskolaorvos egyedül csak az iskolaorvosi teendőket végezné, mely esetben orvosi gyakorlatot nem folytathatna. Ebben az esetben 130—150 osztályban tudná ellátni a fölsorolt teendőket. (Megjegyezzük, hogy a IV. alatt mellékelt kimutatás szerint a székesfővárosi iskolák egy-egy osztályában, átlagos számban 44 tanuló van.) Ha tehát 130 osztályban gyakorolja a felügyeletet, 5720, ha pedig 150 osztályban felügyel, az esetben 6600 tanuló egészségügyi viszonyaira kell gondot fordítania. A 130 osztályos rendszer mellett 11, a 150 osztályos mellett pedig 10 iskolaorvost kellene alkalmazni, hogy ezek az elemi népiskolákban szükséges egészségügyi intézkedéseket elvégezhessék. Az első megoldási módozat iskolaegészségügyi szempontból helytelen, mert a sok tanuló vizsgálata oly sok időt venne igénybe, hogy az egész iskolai év a vizsgálatokkal
