Fogorvosi Szemle, 1909 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1909-03-01 / 1. szám

19 Hét évi megfigyelésünk alatt mint a statisztikai adatok mutatják, 174 replantatio közül begyógyult 86, ezek nagy részét két, három, sőt hét év múlva is láttuk. A nagyobb rész azonban nem jelentkezett; az esetek egy részénél bizo­nyos idő múlva, többnyire gyökérfelszivódás folytán, a fogakat el kellett távolítani. Ezek között szerepel 46 gyöktömésnélküli replantatio is, melynek begyógyulási százaléka kisebb, mint ott, ahol a gyöktömés történt. A két eljárás közötti különb­séget észlelendő, felhasználtuk az alkalmat, hogy egy 30 éves férfi pulpitis acuta partialisban levő első és második jobb alsó praemolarisát egyszerre replantálva, az elsőt gyöktömés­sel, a másodikat anélkül tettük vissza; másfél év múlva tapasztaltuk, hogy a fiatal embernek caries alveolarisa van s a második praemolaris kihullott; az első azonban, bár az egész gyökér majdnem a csúcsig le van meztelenítve, még egészen szilárdan áll. Hogy mennyire a gyöktömés segítette elő a jobb ered­ményt, ebből az egy esetből nem lehet következtetést vonni, annál kevésbbé, mert épp az említett három hét utáni be­gyógyult replantatio még gyöktömés nélkül történt; igaz ugyan, hogy ez utóbbinál egy kis gombostüfejnyi abscessus alv. chronicus maradt fent; de a fog teljesen szilárdan áll. Egyik esetből sem akarunk tanulságot vonni, egyelőre csak mint érdekes jelenséget említjük fel. A replantáltak között van még hét olyan esetünk, amely­ben csak a gyökeret használhattuk; a fogkorona helyett az úgynevezett csapos Logan-koronákat alkalmaztuk. Ezek közül egy egyén a replantatio után második nap kihúzatta, egy nem jelentkezett, a többinél begyógyult a replantált foggyök. Mindezeknél a mükoronának a gyökbe való erősítése a vissza­­ültetés előtt történt. A nyolc inplantatio közül egyik műfoggal történt, t. i. egy Logan-korona csapjának megfelelő csatornát készítettünk az alveolusba; ez azonban igen türelmetlen betegnél történt s nyolc hét múlva, vidéken lévén, kihúzatta. A többi emberi fogakkal ment végbe, vagy úgy, hogy a korona műfog volt s emberi foggyökérbe volt erősítve, vagy pedig úgy, hogy 2*

Next

/
Oldalképek
Tartalom