Felvidéki Méhész, 1918 (2. évfolyam, 2-12. szám)
1918-04-01 / 4. szám
Felvidéki Méhész. 5 »...A méhtörzsek tavaszi etetésére kiutalandó kristálycukrot az új tagok hálásan veszik, ha az a célnak megfelelő lesz, mert kelten a múlt évben barna kristálycukorral etették méhei- ket, amitől azok kipusztullak.« Molnár Pál, kisgazda, kissári méhész jobbadán kasokban méhészkedik. Amikor arról értesült, hogy a méhcsaládok fölerősítésére kristálycukrot kért az egyesület, azt válaszolta, hogy családjait semmiesetre sem eteti föl kristály- cukorral, nekogy elpusztuljanak azok. Lengyel Kornél g. kath. magyar lelkész, volt jánki méhész (most álmosdi lakos), szintén próbálkozott a cukoretetéssel, s mébállományá- nak egyrésze vérhasban pusztúlt ki. Bagothay Sámuel, egyesületünk pénztárosa egy családját múlt évi szeptember hónapban kísérletképpen kristálycukorral föletette, s a család már januárius végén nem élt, a lépek- ben a nyitott cukornedv ott csillogott s különös savanykás szagot árasztott. A család vérhasban pusztúlt el. Bebizonyított dolog tehát, hogy a kristály- cukor csak idejében föletetve használható a betelelésre. Tudja ezt minden gyakorlati méhész, s épen ezért óva intettük a kezdőket a késői föletetéstól, s rámutattunk a fenyegető veszedelemre. Kötelességünk teljesítése közben a Szegedvidéki Méhészegyesűlet hivatalos lapjában: az »Alföldi Méhészet«-ben Fülöp József azzal támadott bennünket, hogy miért avatkozunk olyan dolgokba, amihez nem értünk, s bízzuk a méhészkedést Fülöp Józsefre, aki majd csak elvégzi azt is. (— mint más egyebet is! — nemde?! —) Igen, bízzuk ezt a dolgot azokra, akik a föletetésre terminust sem szabtak, akiknek mindegy volt akár októberben, akár decemberben kerül föletetésre a cukor. Akik azzal sem törődtek vájjon denaturált, vagy kristály- cukrot engedelmez-e a kormány az ínséges méhcsaládok részére, s érveléseikre fűt-fát összehordtak, sárral dobáltak mindenkit, tisztes gyakorlati tapasztalatokat lábbal tiportak csak azért, hogy az előre beígért cukrot — leglább látszóan, legalább szóval tovább ígérhessék. A tárgyilagosságot kedvelő minden igaz méhész komoly megfontolására bízzuk, hogy bischer Pál szomorú tapasztalásai a mi álláspontunkat igazolja-e, amely szerint: a kristály- cukorral való föletetés legkésőbb terminusa augusztus, vagy annak a fékeveszett állításnak az igazát, hogy bármikor étethetünk akár denaturált, akár kristálycukorról van szó. Eljárásunk igazolására csak még ennyit: Nem mi kezdtük a vitát, nem mi voltunk a kihívó fél, nem mi piszkálgattuk más egyesület sajátos véleményét. Bennünket támadtak, s mi tagjaink átalános véleményét megvédelmeztük. De amiként eddig, úgy ezentúl is kerülni fogjuk a személyeskedést, s csak komoly, számbavehető és a méhészet érdekeit szolgáló támadásokra felelünk. Azokra pedig, amelyek minden komolyság nélkül valók, amelyek ha- tásvadászásra készültek, ezután szóra sem érdemesítjük. A kaptárkérdéshez. Irta: Csanád Gábor. Tekintetes Szerkesztő Úr, megengedi, hogy néhány szóban hozzászóljak Vészéig Imrének a múlt hónapi számunkban: „Kiskaptár-nagykap- tár* címen megjelent cikkéhez. Olvasom az említett cikkben, hogy a. „Tülekedés“ cim alatt megjelent értekezés azt mondja, mintha a fölsőkezelésű nagykaptár a kiskaptár gyönge oldalait „irgalmattanúl döngetné Elővettem a decemberi számot s hiába böngésztem a „Tülekedés“ minden sorát, nem akadtam ezekre a sorokra. Szó sincs abban fölső, alsó vagy középső kijárónyílású kaptárokról. De menjünk tovább! „A kiskaptárt nem mentheti meg múltja a kiselejtezéstől", írja Veszély Imre, s a méhészet tudományának rendkívül óriási haladása mellett Grand, Ambrózy báró és Kovács neve nem lehet az a palást, mellyel betakargathatjuk a kiskeret gyarlóságait. Minden igaz magyarérzésű emberben, úgyis mint méhészben, fájó érzést kelt hazánk méhésznagyságainak a neveivel történő ily dobálódzás. Egészen másként olvassuk a „Tülekedés“- ben a mi büszkeségeink neveit. Hiszen nem takargat a cikk az ő palástjaikkal semmit. Még- csak meg sem védelmezi a kiskaptárt, csak a veszekedés, a birokrakelés nemtelen fegyvereinek a szokatlan használását, az illetlen viselkedést ostorozza. És méltán! Olvassuk csak el az említett két cikknek minden sorát figyelemmel, bíráljunk tárgyilagosan, és meglátjuk, hogy a kettő között milyen óriási a különség. És még valamit súgunk itt Veszélynek. Hogy Kovács nevével nem takargatunk semmit s az nem is lehetett senkinek a szándékában, bizonyítja az a tény, hogy Kovácsnak az országos kiskeretnél jóval nagyobb keretű kaptára is van, amelyről bizony kevesen tudnak. De ő sem akart a tülekedés hálátlan mezején ’babé-
