Felvidéki Méhész, 1918 (2. évfolyam, 2-12. szám)
1918-12-01 / 12. szám
6 Felvidéki Méhész Ezt az állításomat egyik-másik méhessel bíró méhésztársam is igazolja a magam feljegyzésére is. méhesem keleti oldala 32 családra van építve. 1914-ben, egymástól meglehetős távolságra, 8 család volt benne s ebből a rajzás után 5 anyátlan maradt. Tehát a méhest nem okolhatom, mert nem volt benne összezsúfolja a méh. 1915-ben 15 családom rajzott meg, ezekből 6 anyátlan maradt. Ekkor én is kezdtem hinni, hogy nem célszerű a méhes, de mert a szükség kényszerített, méheimet mégis csak ott tartottam. 1916-ban már kedvezőbb volt a megtermékenyűlés arányszáma. Csak 2 családom maradt anya nélkül. 1917-ben nem volt rajzás. 1918-ban 1 természetes rajom volt, 17 műrajt készítetettem, 2 családnak idős anyját pedig elvettem, hogy magának fiatal anyát neveljen. Tehát 20 családnak kellett anyát nevelnie, ezek közűi csak 1 családnak nem sikerűit a megtermékenyűlése. Tehát mégsem a méhes volt az ok, hanem valami más. Talán az anyák voltak gyengék, ezért pusztúltak el. Talán kedvezőtlen volt a kiröpűlésre az idő és azért volt a más a viszony. Hiszen sokszor tapasztaltuk már. hogy éppen abban az időben, amikor az anyáknak termékenyülni kellett napokig, sőt, pl. 1913-ban hetekig, mindig szeles, esős volt az idő. És azt is sokszor tapasztaltuk, hogy egyik-másik család épített 8—10 anyabölcsőt, de belőlük hibás anyák keltek, egyiket a másik útán hordták ki. Megengedem, hogy talán a szabadban fölállífulánkszúrásra, hanem feltürte a blúzt gömbölyű karján, szorgalmasan pergette az édes nektárt. Egy nyáron kétszer is megteltek a nagy méz- bödönök, de megtelt (Dagdácskának sublót- fióksa is nagy bankókkal, takarékkönyvekkel. A nagy világfelfordulás bolondos dolgokat művelt a mézecskével is. Egy kilójáért többet fizettek, mint azelőít három nehéz köpüért. Az egész Méhess família ámult-bámult erre a fordulatra és kezdték egymás közt mondogatni, hogy talán még sem olyan nagy bolond az a Miklós. Az ősöknek csak egy kutyabőrt, amire máma a zsidó sem ad semmit, de (Diklósnak egész nagy vagyont hordtak össze a méhecskék. Mikor Miklós súlyos sebeiből felgyógyulva négy heti szabadságra hazajött, már közel négyszázezer korona volt együtt felesége szekrényében. Alig ölelte me^ örvendező okos asszonykáját, rohant a méhesbe, sorba simogatta a kaptárakat és elérzékenyülve könnyezett. Alig lehetett őt a házba csalni, minden idejét itt töltötte. Nagy boldogságát csak annak a szörnyű méhesnek gondolata zavarta, ahol azok az ólomtott kaptárakban az anyáknak nagyobb %-a termékenyűl, de azért állítom, hogy nemcsak ott termékenyülnek jól, hanem a méhesben is ha a hozzá való föltételek, a jó idő és jó anya, megvannak. A túlzsúfolás ellen a méhesben is tehetünk valamit. Nem kell ott sem egyik kaptárt a másikkal összedugni, hagyhatunk ott 20—25 cm. hézagot a kaptárok között lehet tenni elválasztó deszkát, s ha a kaptárok nincsenek mind egy színre festve, ha a méhes eleje be van futtatva, találnak a méhek is, az anya is támpontot, mely után eligazodnak. Ez tehát nem döntő ok, amely miatt a méhest el kell ítélni. De az sem ítélő indokolás, hogy költséges. Akinek 1—2 családja van, annak nem kell rögvest palotát építeni, az beéri kis szalmafe- deles kunyhóval. Mikor pedig terjeszkedik a méhészete, a belőle nyert jövedelem egyrészét ráfordíthatja arra. Van aztán egy dolog, ami határozottan a méhes mellett szól, nevezetesen az, hogy abban nyugodtabban bánhatunk a méhekkel, nem vagyunk kitéve a rablás veszedelmének, mint a szabadban, hol a szűk hordási viszonyok mellett sokszor valóságos istenkisértés megnyitni egyik-másik család mézterét. Azonnal ott teremnek a szorgalmas kutatók s minden tiltakozásunk mellett is hordják a másét, a kész nézet, vagyis rabolnak. De meg aztán mit cselekedjenek az olyanok, akiknek nincs alkalmas helyök arra, hogy szabadban állítsák föl kapméhek és vasdarazsak röpködnek, méz helyett míg a piros vér pereg és ahova neki is vissza kell mennie nemsokára. Ezzel a gondolattal nem tudott kibékűini s assan egy merész terv fogamzott meg fejében. Összeszedett hah mszámra mindenféle újságot és azoknak apróhirdetéseit olvasgatta a méhesben. Ha az eladások rovatában valami kedvére valóra akad, beszalad a tűzhely mellett szorgoskodó Magdához és összesúgtak, tárgyaltak együtt minden nap, míg végre íDiklósnak újra mennie kellett és még fájóbb szívvel búcsúzott kedvenceitől, mint először. Egyideig ott pipázgatott a laktanya udvarán,lelke azonban a faluvégi kicsinyház kertjében, békében zümmögő munkásnépe közt járt Azokért hasonlott meg a családjával, azokért mondott le minden hírről, dicsőségről. Dem csergedezett az ő ereiben egy csepp kalandos hősi vér sem, hiszen az ősei sem a véres csaták zajában szerezték nemességüket. Azt tartotta, hogy a hazának ilyen nyugodt természetű, csendes munkát kedvelő fiakra is szüksége van. Nemsokára mégis újra menetszázadba került és ment ki a harctérre, ahol azok a gyilkos
