Felvidéki Méhész, 1918 (2. évfolyam, 2-12. szám)
1918-11-01 / 11. szám
Felvidéki Méhész 9 Rovás. Szélsőséges volt az idei méhészkedés eredménye territoriális szempontból is. Hallunk olyan nem is álmodott szaporodásról, hogy egy két családos méhészetből — 14 családos lett... Hallunk olyan mézelési sikerről, hogy egy család 35 kilogram mézet adott... Mesébe illő, írigylésreméltó ez a szám, a mi szomorú helyzetünkben. Különös megfigyelésre is adott alkalmat ez az év. Láthattuk számtalan példából, hogy az egymástól kis folyócskával, vagy völgykatlannal elválasztott méhészkedők sikere olyan szélsőséges, hogy mig az egyik bő rajzásról és mézelésről számol be, addig a másik krokodi- luskönnyeket hullat veszendőbe menő méhészete láttán ... Legnehezebb most azoknak, akik a segítést, a cukrot osztogatják. Az osztóigazság azt parancsolja, hogy akinek nincs szüksége cukoretetésre, ne is kapjon abból a kevésből, amit olyan kínosan juttatott a hatóság az ínséges méhészek méhcsaládainak. A kiosztással megbízott testületek nem tehetik, hogy faluról-falura járva győződjenek meg a nyomorúság nagyságáról. A kimutatás ? ... A statisztika ? .,. Kár erről beszélni. Hát a 4-ből nem lehet 14? A 2-ből is könnyű 21 -et csinálni!. .. Hogy mit szól ehhez a lelkiismeret?... De firtassuk ezt a háború ötödik esztendejében. ... Hanem bízzunk azokban a lelkes,igaz gyakorlati méhészekben, akik ha végigélték is ennek a borzalmas háborúnak négy vérzivataros esztendejét, még tudnak sajnálkozni méhésztársaik baján, még tudnak nélkülözni, hogy mások bogárkái Ínséget ne szenvedjenek. De kár, hogy olyan kevesen vannak !... * * * A Tiszántúli Méhészegylet «hivatalos közlései»-ből, amely a Méhészet címen havon- kint megjelenő lapnak a júliusi számában látott napvilágot, «Egyesületi élet» cím alatt, a 11. pontban igy ír tagjainak: «a méhészeti felügyelő magyaros nyíltsággal elismerte, hogy az idén a méhészet támogatására valóban égető Szükség van.» Csak nem gondolja a T. M., hogy tagjaival és talán a méhészet szépszámú olvasóival elhitette már most, hogy a méhészeti felügyelő ama fejtetőre állított elvnek hódolt be, hogy etessünk akár nyers, akár denaturált, vagy bárminő cukorral, télen-nyáron, esőben-hóban, dehogyis árt az meg a méheknek, dehogyis kapnak attól vérhast, sőt, a gombnyomó nóta csik- landó zenéjére — ejhaj! — táncraperdűlnek tőle... Sokkal inkább ismerjük a méhészeti felügyelőt és ismeri minden gyakorlati méhész, semhogy magyaros nyíltságát fejtegetni kellene. Különös azonban, hogy a méhészeti felügyelőnek olyan kijelentést tulajdonít egy nemrég született testület irodalmi színvonalon munkáló krónikása, hogy a méhészet támogatására az «idén» égető szükség van. Ezt nem mondhatta az a méhészeti felügyelő, aki «tavaly» és az «/den» éppenúgy «vallotta», hogy szükség van a méhészet támogatására, s aki közel két évtizede «vallja» ezt, s munkájával mindenkor cselekedte is. Bizonyítja élvezetesen megszerkesztett könyve is, kaptára is. A T. M. azt akarta talán mondani, hogy a méhészeti felügyelő szavának a súlyával bizonyította, hogy nemcsak a Tiszántúli, az Er- délyrészi, a Fölsőmagyarországi és a Délmagyarországi (Tléhészegyesűletek működésének a területén külön-külön, hanem az egész országban szükség van a cukoretetésre. Chhez pedig nem magyaros nyíltság, hanem hozzáértés, jólértesűltség és főképpen szaktudás kell, ami bizony sokakban éppenséggel nincs meg és mégis beleszólnak a nekik teljesen ismeretlen dologba. Ezzel pedig csak ártanak a mi ügyünknek. Mégegyet! Ahogyan én a méhészeti felügyelőt ismerem, ő soha, de sohasem fog ahhoz a fölfogáshoz csatlakozni, hogy bármikor és bármilyen cukorral etethetjük az ínséges családokat. Cz a «hajnalban-hajnalelőttszerű» etetési módszer továbbra is 1—2 egyesületnek háborús specialitása és kortesfogása marad ... * * * Ugyanabban a közlésben olvasom, hogy a méz- és viaszforgalom szabályozásának az ügyében tartott értekezletnek sajnosán kellett nélkülöznie néhány nagyobb vidéki méhészegyesületet. A Fölsőmagyarországi és az Er- délyrészi egyesületek meg voltak híva, de képviselőik nem jelentek meg az értekezleten. Ezt a dolgot is éppen olyan tévesen fogta föl és tudta a T. M. hivatalos közléseinek a fogalmazója, mint a fönt említettet. ügy tudom, hogy a Fm. Me.-et nem hívták meg az értekezletre és úgy tudom, hogy a Fm. Me. igenis kérte a Szövetség alapszabályait, hogy belépését megvitassa, de bizony még csak választ sem kapott. Kár a közvélemény egyrészét tendenciózusan félrevezetni, kétértelmű, vagy a valóságtól eltérő tudósításokkal. .
