Felvidéki Méhész, 1918 (2. évfolyam, 2-12. szám)
1918-09-01 / 9. szám
2 Felvidéki Méhész Már junius elején megkezdődött az ínség és a legmaibb méhész is sejtette, tudta, hogy a méhészete veszedelembe sodródik. Csak a Szövetség nem. Csak ' a Szövetség hallgatott. Csak a Szövetség nem sietett segítségre. Rz a Szövetség, amelynek a legjobban tudnia kellene a magyar méhészet állapotáról és amelynek a méhészet pulzusát kellene figyelnie, hogy a legkisebb változáson azonnal való orvoslással segítsen. De már régen, elfelejtett időtől kezdődően lázas tehetetlenségben sorvad a méhészet s a Szövetség megbotránkoztató nyugalommal tűrte, hogy 10 waggon kristálycukorral elégítsék ki az ínséges magyar méhcsaládokat. Junius elejétől augusztus közepéig, tehát 10 hétig ölhetett kézzel hallgatott a Szövetség, ahelyett, hogy szűnös-szűn- telen, ha kell napról-napra fölszínen tartotta volna a cukorügyet, s szakadatlan kilincseléssel magára vonta volna a föl- sőség figyelmét. Hihetetlen, hogy az erélyes föllépésnek csak —10 waggon eredménye lett volna. Ehelyett a Szövetség érzéketlenül el- halgatta a száz és ezer panaszt, elnézte a sok szánalomraméltó koldussá lett méhcsalád rettenetes éhenhalását és semmit sem tett meg annak az érdekében, hogy jóval előbb és jóval nagyobb segítséget kapjunk. R földművelési kormány a segítés kieszközlésében egyedül maradt, Ezt a Szövetség is elismerte abban az iratában, amelyet az egyesületekhez intézett, Pedig, ha a földművelési kormány segítésére, támogatására sietett volna, több mint valószínű, hogy nemcsak 10, de jóval több waggon cukor jutott volna az Ínséges magyar méhcsaládoknak. R Szövetség az egyesületekhez intézett átiratában azt Írja: „különösen hangsúlyoznunk kell, hogy a kiosztásra bocsátott cukrot a legnagyobb takarékosság szemelött tartásával, szigorú ellenőrzéssel“ osszák ki az egyesületek, s reméli, hogy a „legnagyobb lelkiismeretességgel“ fognak eljárni. Bizony jobban tette volna a Szövetség, ha a semmittevés és hangzatos >,figyelmeztetés“ és „hansulyozás“ helyett kötelességének a teljesítése végett sorompóba áll, s mindaddig nem mozdul onnan, amig jogos kívánságai kielégítettek. Ehelyett más faktor fáradságos utánajárásával szerzett gyümölcs kiosztásával nagy- lelkűsködik. Ezt megtehette volna a cin- kotai nagyiccés is. Ehhez nem kell Szö- vettség És ha tovább is ilyen lanyhasággal, ilyen nemtörődömséggel végzi a Szövetség köteles munkáját, a magyar méhészek összessége nagyon is tudni fogja a kötelességét! . . . Anyasági állapotok a méhcsaládban. V. Az álanyaság megszűntetése. Ha valamely család fiasításáról idejében észrevesszük az álanyás állapotot, s a népesség nem fogyott volna meg annyira, hogy kár volna vele a bajlódás, a törpeherék száma pedig alig 8—10 százaléka a népességnek, még megmenthető a család. Természetes, hogyannál több az eshetőség a család megmentését illetően, minél kevesebb és minél fiatalabb az álanya költése. Gondos méhész, ha esetleg a röpűlés játékában mutatkozó változás elkerülte is a figyelmét; az 5—6 napos fiasításból is következtethet a rendellenes állapotra, vagyis már akkor, amikor a fiasítás még födetlen. A dol- dozófiasításnál nagyobb törpeherefiasítás befogadására alacsonyak a cellák, s a nép jóval a befödésük előtt megnyújtja a sejtfalakat. £z a szemmel látható változás csalhatatlan bizonyítéka az álanyaságnak. Mondom tehát, ha idejekorán észrevesszük a változást, a csatád megmenthető még. Nevezetesen az álanyás hasítást elvesszük, megsemmisítjük s 2—2 lépet számítva egy-egy erős törzsre, szétosztjuk, mielőtt a kereteket más kaptárba helyeznők, az álanyás népet lesöpörjük azokról, a méhestől távolabb eső bokorra, vagy gyöpre. A méze és üreslépekről is lesöpörjük a népet, s az igy szabaddá vált kereteket a bakra függesztjük. Ezután azt a keretet, amely
