Felvidéki Méhész, 1917 (1. évfolyam, 1-8. szám)
1917-10-01 / 6. szám
Felvidéki Méhész. 7 igazi méhész nem lehet kapzsi, mert okvetlen betartja a mézelszedés szabályát és holmi cukorért nem fogja kockára tenni szeretett méh- családait. Ahogy a vadász szeretni tudja kutyáját, ahogy a lovász szeretni képes lovát, a méhész is tudja és talán még szenvedélyesebben is szereti méheit! Hogy miért, erről legyen szabad más alkalommal Írnom. Ha idején kaptuk volna a kristály cukrot vagyis akkorra, mely időre kértük — hiszen sürgönyünkre augusztus 3.-án már ,feleletet kaptunk — legkésőbb tehát augusztus elején a kezünkben lett volna, semminő félelem nem aggasztott volna a méhek kitelelését illetőleg. Köszönet ezért egyesületünk vezetőségének, hogy idejében kívánt gondoskodni szűkölködő méhcsaládjainkon. Más kérdés, hogy mi lett a kérésünk eredménye. Hanem arra csakugyan büszkék lehetünk, hogy egyesületünk volt az első, amely fölismerte a veszedelmet, s tagjainak a segítségére sielelt. Az ország többi egyesületei — egyet sem kivéve, most sietnek, most könyörögnek a cukorért és fenyegetőznek, ha esetleg nem kapnak, amikor minekünk a legfölső fórum — fájdalom — már azt írta: »még a legnagyobb szükség esetére sem engedélyezhetünk.« Jánk, 1917. szeptember. Bagotai Lengyel Kornél. Mézecet. Régen tudott dolog, hogy mézből nemcsak színében tetsző és illatában kellemes étel-ecetet készíthetünk minden nagyobb fáradság nélkül, hanem egyúttal egészséges táplálékot is, s éppen az utóbbi körülmény az, amely a mézecetet az egészségre igen ártalmas, minden más mesterkélt ecet fölé emeli. A mézecet készítésének sokféle módját olvastam már, s különbözően készítet ecetet ízleltem már meg, de nem hinném, hogy valaha valahol olyan kellemes ízű és illatú mézecettel ízesített ételt fogyasztottam volna, mint ezelőtt mintegy 15 esztendővel egyik erdélyi földbirtokosnál, aki különben okleveles gyógyszerész volt egyúttal, de patikáját fölcserélte a falusi gazdálkodással és a méhészkedéssel. Tőle való a mézecet készítésének a leíirása, melyet szóról szóra lemásolva közlök: »Mézpörgetéskor a pörgetőt és más mézes edényt közönséges, langyos kútvízzel kimossuk, vagy aj| parasztkasból kivágott^mézeslépeket, ha azokból a mézet kicsorgattuk, hideg vízzel jól kimossuk, s 3—4 napig a lépen hagyva a vizet, kiáztatjuk. Az igy nyert virágporos-mézes- vizet megízleljük, s ha azt — körülbelül — olyan édesnek találjuk, mintha 1 kiló méz 4 liter vízben volna föloldva, egyszerűen leöntjük egy nagyobb üvegbe, s ha elég édes nem volna, mézzel pótoljuk. Ezután szárától megtisztított v4 kilónyi érett megy, szeder, málna, vagy ribizli gyümölcsöt magvastól, egészben, hozzáadunk. (Lehet a 1/i kilónyi gyümölcs többféle is.) Az üveget 2—3 újjnyira üresen hagyjuk, s 2 hónapra meleg, pormentes helyre téve, az üveg száját nyitva hagyjuk. A 2 hónap alatt — mely időben az ecet kiforr — hetenkint egyszer jól fölrázzuk az üveg tartalmát. 2—3 hónap múlva gyöngén bedugaszoljuk az üveg száját, megszállani engedjük. Üllepedés után az ecet már élvezhető lesz, melyből mindig lehúzunk annyit, a mennyi a főzéshez szükséges.« »A következő esztendőben — ha újabb adag készítésére kerül a sor — az ecetágyat és a söprőt újból fölhasználhatjuk, s a mézes vizet erre öntjük reá, mely esetben minden 5 liter mézes vízre egy-egy liter kiforrott, tiszta régi ecetet teszünk. Újabb gyümölcsöt ne rakjunk az ecetbe, csak abban az esetben, ha annak a színét világosnak találjuk. Ha azt akarjuk, hogy sötétebb legyen a mézecet, kevés szeder, fekete ribizli, vagy áfonya gyümölccsel megfesthetjük.« »A kész ecetet egyéves korában literes,* vagy félliteres üvegekbe húzzuk le, jól bedugaszoljuk, s elraktározzuk. Minél öregebb az ecet, annál erősebb.« Ma, amikor olyan drága az ecet, méregdrága — drága »méreg« néhány fillérért, kevés fáradsággal a fönt leírt módon tetsző színű, kellemez ízű, s főként egészséges mézecethez jui- hatunk. Több, mint bizonyos, hogy aki csak egyszer készíti is a maga szükségére a leírt utasi- sítás szerint az ecetet, soha azért pénzt többé ki nem ad. Hirdetéseket fölvesz a „Felvidéki Méhész“ kiadóhivatala. Szatmárnémeti, Böszörményi-útca 23.
