Felvidéki Méhész, 1917 (1. évfolyam, 1-8. szám)
1917-09-01 / 5. szám
6 Felvidéki Méhész. abba üres lépdarabokkal és adjuk be kiköltés végett valamelyik népes kaptárba. Akinek nem volna kaptáros méhészete, keret nélkül a népes kas lépei közé illessze a fiasításos lépda- rabokat. A dobálás olyankor történjék, amikor reggel még, vagy estefelé már nem járnak a méhek. Sokkal jobb mód a dobolásnál, ha korareggel, a hűvösön, amikor egészen türelmesek a méhek, a csúcsára állított kas népét megriasztjuk egykis füsttel, s a veselépen (szélsőlép) kezdve, minden építményét sorra, a kas csúcsáig kiszedjük. Amint egy lépet kimetszettünk, söpörjük le róla a méheket abba a kasba, vagy az alá a kas alá, melynek a népével egyesíteni akarjuk. Fiasításos és mézeslépeivel cselekedjünk a már említett módon. A megüresedett kasban maradt méheket üssük oda a másik kas elé, vagy állítsuk — szájával fölfelé — ferdén a kast úgy, hogy belé süssön a nap. Rövid idő múltán egy méh sem lesz benne, legfőlebb csak akkor, ha esetleg az üres kasban maradt volua az anya. Ezt a kis méhgo- molyt is üssük ki a telt kas kijárónyílása elé. A gyönge családokat, kivált a fejletlen késői rajokat, melyeknek úgyis csak rövidek a lépeik, úgy csapják össze más családdal a körülményességet nem szeretők, hogy oldalt fölszabadítják este a lépeket, s miután félre emelik a másik kast, ennek a helyére puffant- ják a gyönge család kasát úgy, hogy lép és nép mind lezuhan, s ráborítják az ott állott kast. Másnap reggel kiszedik a kas alúl a lép- darabokat és ha van bennük méz, vagy fiasítás, beadják valamelyik családnak. Szeptember a méhesben, $ Befejezték már idei tevékenységüket apró bogárkáink, s talán csak azért járnak ki otthonukból, mert megszokott környezetüktől olyan nehéz az elválás, vagy a langyos napsugár enyhe melegében el-eltünedeznek az immár letűnt évszak keserű emlékein ... Itt-ott, valamelyik árnyas zúgban, szinte félve húzódik meg egy-egy satnya, késői virág, sápadt, fénytelen arcával belebámul a kéklő fényességbe... Szinte sajnálom ezt a véi’szegény, elkésett, sovány kis virágot... Olyan az egészséges, duzzadt, életerős virág: mint a kacagás, mint a pajzán nevetés ... Ennek az elkésett virágnak olyan a képe, mint a viaszsárga halott ajka körűi az odafagyott mosoly... A fáradhatatlannak látszó méhek föl-fölkeresik ezt a beteg virágot is, mohón neki esnek a halványkék sziromnak, s egész testükkel belebújnak a kehelybe, hogy a másik pillanatban csalódottan hagyják ott. Nincs már abban nektária!... És hányszor, hány ezerszer tették meg ezt az utat szegény munkásaink? Hány milliószor jöttek vissza csalódottan a virág máskor részegí- tően illatos kelyhéből? Egész nyáron át így volt ez! No, de nem úntatom az Olvasót ezzel a már százszor, már ezerszer elpanaszolt keserűséggel, hogy száraz volt az idei nyár. Tudja azt már mindenki, nemcsak másoktól, de saját számadásából, főkképpen pedig méhcsaládainak az állapotáról. Nagyon sok az idén a gyönge család. Átvizsgáláskor legyünk erre a körülményre különösen figyelemmel, s ha azt tapasztalnék, hogy egyik-másik család nem telelne ki egymagában, egyesítsük más családdal. Az egyesítésről lapunk mai számában tájékozást találunk, fölöslegesnek látom tehát az ismétlést. Az álanyaságról — ha netán szükségesek a tudnivalók — korábbi számainkban találunk ismertetést. A kasos méhészek legyenek tekintettel arra, hogy »magnak* az életerős családokat hagyják meg. Különösen a második és harmadik raj — ha egyébként telelőképes — alkalmas a továbbtenyészésre. Fiatal anyjuk, új építményük és életerős ivadékuk van ezeknek a családoknak, s igy tehát minden föltétel megvan ahhoz, hogy megfelelő rajt reméljünk e törzsektől. Még egy figyelmeztetésünk van a kasos méhészek számára. Nevezetesen: kérve kérjük mindazokat, akik méheiket halálra Ítélték, adják át a bogarakat a kaptáros méhészeknek, s kérjék meg őket, hogy dobolják ki a népet a kasból, s tegyék kaptárba, vagy üssék be gyöngébb kasos családhoz. El sem hiszik talán a kasos méhészek, mekkora nemzeti tőkét mentenek meg ezzel a kíméletes bánásmóddal. Szeptember egyébként a betelelés hónapja. Mi váltig küzködünk azon, hogy a fészket hagyja mindenki érintetlenül, mert jobban tudja azt a méhcsalád mit, miképpen és hová rakjon, mint a matuzsálemi kort megért, ezerpróbás, veterán méhész és jobban, mint a legagyafurtabb mesterkéltség. Ámde hiába figyelmeztetjük méhészeinket, főképpen pedig kezdőinket arra, hogy nebánts- virág a költőfészek, kíváncsiságukban mégis csak
