Felvidéki Méhész, 1917 (1. évfolyam, 1-8. szám)

1917-08-01 / 4. szám

[Felvidéki Méhész. 5 Augusztus a méhesben. Elmúlt az 1917. évnek a méhészetre jelen­tős időszaka. Ami ezután következik, amit ezután gyűjthetnek a méhek, már csak kizáróan az övék, s csak abban az esetben részesülhetünk a nyárvégi nektáriából, ha netalán olyan dús eső részegítené meg a tikkadt, szomjas földet, melynek a nyomán fölburjánoznék a tisztesfű, a kaszálók elmaradt virágzása, a hegyoldalok, az erdővágások késői növényvilága. Kevés a reményünk, hogy a szokásos nyár­végi virágzás sikerüljön. Kövér esztendőkben is ritkán mézelnek kielégítően a késői virágok, annál kevésbbé számolhatunk tehát azzal az eshetőséggel, hogy az egész nyáron át, a tikasztó hőségtől, a forró napsugár hatásától ellankadt, fejlődésében visszamaradt növényzetet a nehány napos eső nektáriát adó virágzásra ébressze. Ha a méhcsalád a mézűrben is dolgozik, és tehát a költőfészek teljesen kiépített, vagy ha a törzs a nyár folyamán nem jutott a mézürbe (ilyen pedig sok van a Fölvidéken) a család lakását akár üres lépek, vagy műlépek beadá­sával bővítenünk nem szabad, hacsak rendkívül bő hordás nem kínálkoznék. És ha az anyasági állapot a törzsek mindegyikénél rendben van, alig van dolgunk a méhesben. Ne is háborgassuk a család téli készülő­dését. Hadd raktározza be a nép az élelmet úgy, ahogyan a család természete megkívánja. A fölösleges háborgatás, a keretek céltalan ki­cserélése ebben az időben már (különösen a Fölvidék magasabb perifériáin), mindenkor a család biztos telelésének a rovására történik. Ha nem volna rendben az anyasági álla­pot, vagy éppen álanyás lenne a törzs, sose mesterkéljünk már ilyenkor sem a meganyá- sítással, sem az álanyás állapotnak valami más módon történő megszűntetésével, hanem üssük össze egész egyszerűen a gyöngét gyöngével, vagy középerős családdal, mézeslépeit osszuk szét, s ha ezévben egy-két törzzsel kevesebb az állomány, mindig vigasztalóbb, ha az egyesített két gyönge törzsből a jövő évben életerős rajt kaphatok, mint: ha két vézna családot mes­terséges táplálással — sokszor heteken át — életre keltek. Leginkább odairányúljon a figyelmünk,, hogy a család téli élelme biztosított legyen. Az olyan gyöngébb családokat, amelyek előrelát­hatóan nem gyüjthetik be a telelésre valót, etetnünk kell már augusztus hónapban és külö­nösen akkor, ha netán nem természetes Táplá­lékkal, hanem kristálycukorral erősítenők föl azokat. Augusztus hónapban különösen sok a méh- ellenség. Ilyenkor garázdálkodik a halálfejű lepke, a darazsak, a pókok, a békák és a hangyák. De maguk a méhek is ellenségei egymás­nak ebben a hónapban, a hordás szünetelése miatt. Eleség után kutatnak, s igen könnyen megeshet, hogy a gyönge családokat teljesen kifosztják. Márcsak azért is kívánatos a gyönge törzsek egyesítése. Tanácsos lesz a kijárónyilások megszűkí- tése is, vagy sűrűbb (négyszögcentiméter fonású) drótháló alkalmazásával korlátozzuk a méhel- lenségek betolakodását és a rabló szándékú méhek garázdálkodását. Természetes, hogy a kijáró szűkítése alatt nem azt értjük, hogy csak akkora nyílást hagyunk, amelyen egyetlen méh fér át, hanem drótháló alkalmazásával védelmez­zük a kíjárón betolakodóktól a családot. A ki­járó teljes nagyságában egész télen át nyitva maradhat. Erről különben később lesz szó. Kéthetenkint nézzünk a mézürbe, s ha változatlan képet találunk ott, rakjuk vissza a kereteket, nincs miért bolygatnunk a fészket. Ha netalán nyomát látnok a hordásnak, s pör­getésre is kerülne, legyünk óvatosak, s csak annyit vegyünk el a családtól, amennyi reá nézne fölöslegesnek bizonyát, s ebből is tegyünk el biztosítékképpen családonként legalább két kilogrammot. Néhány szó a cukorkedvezményhez. Lapunk vezetőhelyén az egyesület elnöksége az egyesületi tagok méhcsaládai telelésének a biztosítása végett kristálycukor kieszközlését vette tervezésbe. A kristálycukor fölhasználásá­nak a módjáról jövő hónapban megjelenő szá­munkban emlékszünk meg. Ezúton kérjük az egyesület tagjait, hogy a mellékelt kimutatást saját érdekükben pontosan kitölteni, s a kitű­zött határidőre annál is inkább beküldeni szí­veskedjenek, miután az elnökség az összkimu- tatást legkésőbb augusztus 20.-áig fölterjeszti, s igy a később érkezőket figyelembe nem veheti. Egyben tanácsoljuk, hogy a Fölvidék postator­lódása miatt a kimutatásokat ajánlott küldéssel juttassák az érdekeltek az elnökséghez. Egy-egy kimutatásba több név vezethető be, de újonnan belépő tagjaink és már belépett, de tagsági kötelességüknek eleget még nem tett tagjaink csak abban az esetbenrészesülhet- nek cukorkedvezményben, ha tagsági díjaikat befizették, miután az egyesületnek a csomago-

Next

/
Oldalképek
Tartalom