Felvidéki Méhész, 1917 (1. évfolyam, 1-8. szám)

1917-06-01 / 2. szám

10 Felvidéki Méhész. hasonló esetben még májusban is végezhessünk serkentő etetést. Méhésztársi üdvözlettel vagyok Királgdarócon, 1917. május hó 28.-án legnagyóbb tisztelettel: Szőcs Dávid, községi jegyző. Tekintetes Szerkesztő Ur! Mily örömmel ragadtam tollat kezemben a múlt hónapban értesíteni méhállományom ál­lapotáról, oly csüggedten teszem azt meg most, a midőn úgyszólván, ha mindennap éber figye­lemmel nem kisérem őket, talán nagy része elpusztult volna. Április 15 — május 20. közötti részben esők — részben erős lehűlés követ­keztében, a családok népessége felére apadt le. Május 1-je körül oly népesek voltak még, hogy több család rajzásra készült. Egyszer csak nagy meglepetésemre láttam, hogy több családtól a heréket üldözik, az anyabölcsőket lerágták és a már teljesen kifejlett anyákat kidobták. Mé­hesem előtt találtam kidobva egy teljesen kifej­lett — még eleven anyát. Mindamellett, hogy etettem családaimat, napról-napra fogyott a a munkásnép és csodálatos, a fiasítás is szüne­telt. A gyümölcsfák dúsan virágzottak, azonban nektária nélkül, a jelzett időben. Az akácfák rég nem virágzottak oly dúsan, mint az idén. A teljes kifakadás május 26-óta van. Már kezd a méz csillogni a sejtekben és az anya is élén­kebben rakja petéit. Tehát az akácvirág kifa- kadásával új élet, új remények támadnak... Azonban májusi rajra nincs kilátás. Vidékünkön — legalább eddig — nem volt. Ha jó törzseket akarunk betelelni, tanácsos a rajok egyesítése. Szamoslippó, 1917. május hó 29. kiváló tisztelettel: Nagy Péter, áll. isk. igazgató. A »Felvidéki Méhész« első számában köz­rebocsátott felhívásra méhészetemben a há­ború folytán szenvedett károsodásomat az aláb­biakban van szerencsém bejelenteni: Jelenlegi állomáshelyemen 7 év óta mé- hészkedtem, mely idő alatt szerény tanítói fize- zetésemből 50 család befogadására szolgáló mé­hest állítottam fel, s azt a szükséges méhészeti eszközökkel fölszereltem. A szakszerű méhész­kedés megkedveltetése és bemutatása céljából a sárosvármegyei Hegyvidéki kirendeltség meg­bízásából több nyilvános előadást tartottam. 1914. évi április havában Pomekács Mihály, az iglói méhészeti kerület szaktanáré, — aki mé­hesemben 8 szomszédos község méhészeinek tartott előadást, — a méhészkedés terén kifej­tett munkálkodásomat elismeréssel honorálta. 1914. év őszén 32 méhcsaládot teleltem be országos méretű egyesületi tkaptárban;,de mivel községünk 5 hónapon át a háború szin­tere volt. Állomáshelyemre visszatérve méheimet kipusztitva, méhesemet szétrombolva találtam. Sok évi munkával és számottevő befektetéssel szerzett méhészetem a szó legszorosabb értelmé­ben megsemmisült. A háború folyamán tehát a következő ká­rosodásom volt: 32 méhcsalád orsz. egyesüteti kaptárban; a méhek kipusztitva, kaptáruk szét­szedve, felégetve. 50 család befogadására szolgáló méhes, teljesen széjszedve. Több kgrm viasz és szám­talan tartaléklép, 1 mézpörgetőgép, 1 viaszol­vasztó üst, 1 Rietsche-féle műlépprés, 1 viasz­olvasztó készülék a műléppréshez, s több más kezelő eszköz. A méhészkedést a múlt év folyamán ugyan újból megkezdtem, vásároltam két rajt, de a szakszerű méhészkedést saját erőmből folytatni nem tudom, mert az orosz betörés előtt elme­nekültem, mindenem ott veszett, s most szerény tanítói javadalmazásomból a legszükségesebb mindennapiakat is csak nagy nehezen szerez­hetem be. Hogy tönkretett méhészetem mikor újúl föl, csak a jó Isten a megmondhatója. Alsóodor, 1917. május hónap. Krivka Sándor, tanító, méhész. Idefönt a havasokban gyönyörű a május ! A gyümölcs soha uem remélt gazdagság­gal virágzott. Igaz ugyan, hogy a május közepe táján az egész Fölvidékre kiterjedt fagy rend­kívül sokat ártott, a hordásból jutott így is. Jutott annyi, hogy a családok szépen fölerősöd­tek, a mézűrt teljesen elfoglalták, a fiasítás tö­mören, egyöntetűen halad. A rajzás iránt való hajlandóság itt-ott mutatkozik is már. Méhésztársaimtól értesültem, hogy egye­sületünk területének az Alfölddel határos ré­szén nagyon sok volt az akác, de kevés a hor­dás, mert nem volt eső. Nálunk, ahol már rit­kább az akácfa, ha nincs is eső, mégis van nek- táriaképződés, mert a hegyes vidékeken a leg­melegebb napokra következő éjszakákon is sok a harmat. Reméljük, ha dús lesz az akác, régen nem tapasztalt szüretünk lesz. 18 éve, hogy idefönt méhészkedem, s nem emlékszem arra, hogy ilyen erős családaim lettek volna. Ha nem mézeltetnék, ebben az évben az 53 családból bátran készíthetnék háromannyit. így is fölsza­porítom törzseim számát 80-ra. Borsa, május hónap. Juhász” Imre, " méhész.

Next

/
Oldalképek
Tartalom