Felsőbányai Hírlap, 1917 (22. évfolyam, 2-24. szám)

1917-08-02 / 16. szám

ségbeli kisebb termelőknél, hogy gabonáját kitől szerezheti be. A hatóság az igazolványt arra a termelőre fogja kiállítani, amelyikre nézve ezt kérik.

Nagyon kevéssé biztató és a gyakorlatban nehezen keresztülvihető az az óvóintézkedés, amivel az utasítás meg akarja akadályozni, hogy eladó és vevő egymással összebeszéljenek és hogy az eladó nem ugyan azt a mennyiséget adja át a vásárlónak, mint amelyről az igazolvány szól. Ennek kikerülése végett ugyanis azt kívánja az utasítás, hogy a tényleges átadás mindig az elöljáróság kiküldöttének a közbejöttével történjék. Kivihető-e ez és eredménynyel fog-e járni, abban kételkedünk. A hatósági ellátásra szorulók lisztszükségletének biztosításáról ez a rendelet még nem intézkedik.

Az őrlési tanúsítványok alkalmazásának szigorúbb ellenőrzésére hívja fel a végrehajtási utasítás a törvényhatóságokat. Elrendeli, hogy a tanúsítványokat lehetőleg rövid időre, legfeljebb három hónap alatt elfogyasztható meynyiségekre állítsák csak ki.

A készletek elszállítása is szabad a gazdának, amennyiben saját gazdasága terméséből házi szükségletként visszatartható gabonájából őrölt lisztet máshová is szállíthatja a hatóság engedélyével, igy városi lakásába is. Házi szükséglet számba mehet az a készlet is, amelyet ez illető a részére házi szükségletként megállapított mennyiségből felmenő vagy lemenő hozzátartozója részére kíván elszállítani.

A folyó gazdasági évben még termelhető konyhakerti növényekről.

Nem szorul bizonyításra, hiszen sajnos nagyon is érezhető, hogy nagy hiány van zöldségfélékben. Oka ennek részben az, hogy csiraképesség és kellő csapadék hiánya miatt a vetőmagvaknak csak egy része kelt ki, részben az, hogy az abnormális, aszályos időjárás miatt a kikelt növényzet sok helyen sínylődött, gyengén fejlődött vagy lesült s igy az ország nagy részében silány termésre van kilátás. Hozzájárul még a zöldséghiányhoz az is, hogy az úgy mennyiségileg, mint minőségileg gyenge termés a szállítási nehézségek miatt sem kerülhet az ország egyik vidékéről a másikra úgy, mint békeidőben. A piacra kerülő zöldségnek a nagy kereslet és csekély kínálat folytán aránytalanul magas az

Azonban haza is érkezett. A kis Pétert igen nagy sírásban találta. Utána futott a tarka gunár és rásziszegett . . . Meg kellett vigasztalni. Meg a kijárók is nagyon ordítottak. Munkához látni . . . Elfelejtette Pétert is, Vendelt is.

*

Nagy harc volt az olasz fronton. Mindkét részről óriási pusztulás a nyomában. Képzeletet meghaladó öldöklés. Kövi Pétert is utolérte a kikerülhetetlen végzet. Egy gránátszilánk halálosan megsebezte. A Túri Vendel kötözgette, ápolgatta. Hátulról ember fia oda nem juthatott, de a kötözőhelyre hátrálni sem lehetett, olyan zárótüzet adott az olasz. Péternek különben sem volt segítség. Maga is nagyon jól tudia. Néhány perc alatt elvonult előtte egész élete: az eltűnt béke napjai ... a boldog mátkasága . . . házas élete: talán csak rövid álom volt . . . s aztán a hosszú véres valóság Szerbiában, a Kárpátokban és most itt . . . Igen, most itt s néhány óra múlva ki tudja hol ? . . . Hát a Kati meg a Péter? Mi lesz velük? Elgondolkozott . . . mintha családfői kötelessége volna a szenvedései árán szerzett kis dombon túl is gondoskodni róluk. Úgy érezte, hirtelen világosság gyűl elhunyó agyában. Összeszedte minden erejét, odaszólitotta Túrit. Mikor meglátta annak piros arcét, felülkerekedett benne az életösztön, gyűlölet öntötte el az egészséges férfi iránt és hallgatott . . . Majd legyőzte fellázadt indulatát s kis vártatva megszólalt.

FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP

ára s úgy látszik, nemcsak Felsőbányán, hanem egyebütt is, hiszen, amint nem régen egyik napilapban olvasható volt, pl. Nagykőrösön, a hires zöldségtermő helyen a hatóság az árak leszorítása céljából — ha nem volt sajtóhiba — száz koronára maximálta a legjobb akarat mellett sem valami tápdus zöldség, az ugorka árát métermá- zsánkint. Önként következik, hogy amikor minden gazdasági termény sokkal nagyobb értéket képvisel, mint béke idején s amikor az itthon- maradottakra is fokozottabb mértékben háramlik az a költség, hogy a front mögött folyó gazdasági háború sikeres viseléséhez ki-ki teljes erejével hozzájáruljon, nem lesz érdektelen arról szólni, hogy melyek azok a konyhakerti növények, amelyeket még a folyó gazdasági évben — mint kevesebb tenyészeti időt igénylő, de azért hasznavehető termést szolgáltató zöldségféléket — a siker reményével lehet vetni, ültetni. Alább ilyen zöldségféléket sorolok föl, röviden megjelölve azok termelési módját.

1. Bokorbab. (Télire való eltevése.) Talaj előkészítése ásásból áll. Vetni legkésőbb e hó végéig célszerű. Vethető fészekbe 40—50 cm. sor és növénytávolságra (egy fészekben 8—8 szemet téve) vagy fészek nélkül ugyanilyen távolságú sorokba. Kikelés után azonnal kapálandó s további művelése kapálásból áll.

2. Borsó. (Zölden való használatra.) Talaját ásással kell előkészíteni vetésre; vetni f. hóban lehet 40—50 cm. távolságú sorokba. Kikelés utáu azonnal kapálandó, később kirázandó, kötözendő. További művelése kapálás.

3. Kalaráb. Talaját vetésre ásással készítsük elő. Ha palántánk van vagy szerezhetünk be, azonnal ültetni kell. 35—40 cm. sor és növénytávolságra. Csapadék hiányában fogamzásig naponta este felé öntözendők a palánták. További munkája kapálás. Ha vetőmag van készletben, a magot szabadföld ágyásba hintjük egyenletesen, előbb azonban célszerű az ágyás talaját apró, érett trágyával behinteni s azt a talajba jól bekeverni. Eső hiáúyában az ágyás, később a kikelt palánták naponta öntözendők, a talaj egyenletesen tartandó s ha a palánták kellően megerősödtek, ki- ültethetők állandó helyükre.

4. Ugorka. Talaját ásással kell előkészíteni vetéshez. Vethető fészekbe vagy u. n. bakhátba U/a—2 méter távolságú sorokba. Mindkét félre vetés előtt célszerű a talajba apró, érett trágyát keverni. Ha a növények kikeltek és annyira erősödtek, hogy 8—9 levelük van, a vezérhajtás visz- szavágandó v. lecsípendő, hogy mielőbb másod és harmadrendű indák képződjenek, mert főként ezeken hozza a növény termését. További művelése a talaj állandóan lazán és tisztán tartásából áll. (Permetezni is kellene, de erről, most rézgálic hiánya miatt nem lehet szó.)

A felsorolt növényeken kivül vethetünk még salátát, téli retket s az említett zöldségfélék min- denike termelhető a folyó évben már termést adott és kiszedett növények helyén.

Szabó Jenő

áll. gazd. isk. igazgató-szaktanitó

— Vendel 1 Nekem tudom már nem sok van hátra. Hanem az asszony, meg a gyerek itt marad. . . Te szeretted Katit. ... az sem lehetett nagyon idegen hozzád ... ha te is úgy akarod még neki se lesz ellensége ... a háború után vedd, . . . vedd gondozásodba őt . . . őket . . . — Vendel csak állt szoborként, mint aki se ért, se érez. Péter meg vontatva folytatta: „Itt van a nyakamba akasztva egy aranyfoglalatu Mária-me- dállia ... a Kati adta a kis diófa alatt ... a pádon . . . berukkolásom előtt való nap. Vedd magadhoz! Ez lesz az én végrendeletem bizonysága. Nekünk már eljött a béke . . . (kezét nyújtja feléje s elhallgat.)

Vendel szeme könyben úszik. Kezet fog vele s aztán föléje hajolva gyengéd csókot lehel a távozó homlokára s a fülébe mondja: Petikédre gondom lesz. Péter még egyszer ránéz és lehunyja szemét.

. . . Két hónap múlva szabadságon volt Túri Vendel. Beszélt a feketébe öltözött fiatal asz- szonnyal: Bogár Katival. Mit mondhattak egymásnak ? — arról Vendel senkinek sem szólt. Hanem mikor kapitánya megkérdezte, miért van rózsás kedve? — azt felelte, a harctéren gazdag örökség szakadt a nyakába: a Bogár Kati két gömbölyű karja.

Az áruló csehek.

Megjött a csehek bátorsága. Stransky, cseh képviselő, az osztrák alkotmányozó bizottságban kijelentette, hogy az ő igényeikről a béketárgyalásokon fognak gondoskodni. Igényeik pedig, amelyeket hallatlan arcátlansággal kijelentettek: néhány északi magyar vármegye.

Á háború kezdete óta tudjuk, hogy legtöbb veszteségünk az ő igaz árulásuk és gyávaságuk következménye, de csak Georgie osztrák landwher- miniszter beszélhetett először erről nyíltan. Elmondta, hogy hány ezred, tisztek, szöktek át az ellenséges táborokba, ott légiók alakultak esetiekből, s amint a magyar képviselő házban a közel napokban leleplezték, az orosz hadseregben egy cseh brigád harcol ellenünk s orosz segítséggel 3000 magyart fogott el a zborovi harcokban. Mi már hiteles források alapján megírtuk, hogy Oroszországban a fogolytáborokban csehek az őrök, ők vállalkoznak a magyar foglyok kínzására, a városokban helyi szolgálaton s orosz katonák kiképzésére. Szemtanuk igazolják, hogy ajánlkoztak a kaukázusi frontra a török ellen. Ma a keleti fronton harcolnak ellenünk. Az orosz hivatalos jelentés ezt nyíltan beismeri.

Nincsen szó e galádság megbélyegezésére. Ehhez képest még a hitvány oláhságot se nézzük ellenfélnek, mert az még hagyján, hogy megtagadták a fegyverfogást, — adtunk volna nekik más foglalkozást. Szemetet takarítani, férgeket pusztítani, elhullott állati dögtesteket eltakarítani nekik való lett volna. De nekik nem kellett a becsületes munka, hanem a hazaárulás. Hősökké lettek, mihelyt veiünk szembe kerültek. Tehát csak addig féltek a puskaportól, amig az ellenségre kellett tüzelniök; mihelyt ránk lőhettek, megjött a bátorságuk.

A világháború csakugyan világítóiét, a iiol a nemzetek értékét lemérlegelik. Mikor a csehek gazságát látjuk, önkéntelenül magunkra fordul tekintetünk. Se lelkünk, se történelmi traditiónk nem mutatnak fel velők semmi közösséget. 300 éve, mióta betáblázták szabadságlevelét, de nincsen egy nemzeti hőse, szabadságvesztésekor soha se mert zászlót bontani, kard helyett a csitn- polya volt kezében, nemzeti erényei közül a zabáláson kivül e falánk nép egyet se tudott világhírűvé tenni.

Mi bizony a múltban rebelliskedtünk, ha el akartuk nyomni, ráülötiünk a kardunkra s azt mondtuk: Eb ura fakó: Nem féltünk szabadságunkért odamenni, ahol a halált osztogatják; vérünket ősi jogunkért nemes hévvel pazaroltuk. Ezért aztán mindig minket vertek ama ellenséges területek, amelyeket minden évszázadban legalább egyszer meg kellett hódítani. Mennyivel jobb dolguk volt a hű cseheknek, a kiktől hűs cseppet várt Ausztria s a kiket nyakunkra küldtek zabálni.

De ha nem bántottak minket, nem volt erősebb támasza nálunk monarchiának. Mindig mi emeltük ki a kátyúból megrekedt szekerét és ha már egyszer lóra ültünk, sohse mentünk át légionáriusnak az ellenség táborába, hanem harcoltunk csodás hősiességgel. Vitám et sagnuinem. Sohasem árultunk el senkit. Minket megcsaltak, elárultak örökké. Bár Bölcs Leó cserben hagyott, mikor segítségére mentünk a bolgár háborúban, a szövetséges Velencze megszálütotta Várna elé a török sereget ellenünk.

Rigómezőn csataközben fordultak ellenünk oláh-szerb szövetségeseink.

Mi nem csaltunk meg senkit. Odanyujtottuk kezünket Arnulfnak, Habsaurg Rudolfnak, a szorongatott Mária Teréziának és nem huztuk vissza. Kihúztuk a szablyát a pozsonyi gyűlésen, de aztán forgattuk is, hogy fizettek Habsburgok már ötszáz^esztendő óta!

És igy történt a világháborúban is. Hetven évvel ezelőtt még az osztrák seregek ellen harcoltunk, mert alkotmányunkat kellett védenünk örök ellenségünk, a hálátlan Ausztria ellen . . . 70 év nem nagy idő, sok mindent nem feledtünk el, sok régi sebünk ég, — de amikor bajba került Ausztria, nem kérdeztük: mi lesz a fizetséggel, — hanem odaadtuk fiainkat, vérünket, pénzünket, életünket, magunkra szedtük a szenvedések, lemondások, áldozatok elmondhatatlan, tenger terhét, hogy majd nemzeti önállóságunkat kiépíthessük s a haza területét egységesen megtarthassuk.

Évezer lüzében megacélozott jellemünk, évszázadok tanúsága alapján mondhatjuk, hogy a szabad, egységes, független, erős Magyarország