Felsőbányai Hírlap, 1916 (21. évfolyam, 1-26. szám)
1916-09-28 / 20. szám
FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP román nép, vérét, életét, vagyonát, mindenét áldozva a haza védelmére ? Állithatja-é valaki tehát, hogy a magyarországi román népnek felszabadításra van szüksége ? Nem volna ez a lojális magyar nemzetnek rut megrágalmazása? Ilyen eszmével mi sohasem azonosítottuk magunkat! Pártpolitikai diíerenciák lehettek a múltban a magyarság és a hazai románság között. Lehetett a politikai rendszer ellen való küzdelme is a románságnak, miként az a többi hazai politikai pártok között is oly sokszor, elég éles módon nyilatkozott meg: de hazaellenes, vagy kifelé gravitáló tendenciái a hazai román népnek soha sem voltak, mert ilyesmi érzületéhez és lojalitásához soha sem fért. Ez oknál fogva a romániai hadüzenet által teremtett uj helyzet éppen semmit sem változtat a hazai románság felfogásán. Csak azzal a határtalan rajongó szeretettel, tántoríthatatlan rajongó hűséggel ragaszkodunk dicsőségesen uralkodó fenséges apostoli királyunkhoz, csak az az igazi, őszinte, törhet- len lángoló hazaszeretet dagasztja keblünket, mint a múltban, mely arra sarkal és lelkesít, hogy készek legyünk a jövendőben is mindig állandóan és kitartóan életünket, vagyonúnkat, mindenünket feláldozni a hazáért, síkra szállva szeretett hazánk területi épségének megvédésében bármilyen ellene törő ellenséggel szemben is. Tudja, érzi ezt a hazai románság, hogy most e nehéz történelmi időkben még fokozottabb módon kell együtt éreznünk, összetartanunk és szeretettel együtt működnünk a haza szent ügyében; de tudja és érzi ezt a magyarság is, nem is kételkedik a hazai románság hűség« és ragaszkodásában, úgy, hogy azt szinte feleslegesnek látszanék hangoztatnunk és kifejeznünk; éppen azért mi, egyenjogúságunk biztos tudatában és érzetében, annyi vér és vagyon áldozat után csak azt kérjük és várjuk közös hazánk fiai és magyar testvéreinktől, hogy oly őszinte szeretettel legyenek irántunk, mint amilyet mi is tanúsítunk hazánk összes fiai iránt, kikkel egy testvériségben élünk, együtt küzdünk, együtt vérzünk a haza szent földjének védelmében. így aztán bizalommal merünk nézni hazánk egy szebb, boldogabb jövője elé, hogy annyi véres küzdelem és áldozat után, a Mindenható meg fogja adni hazánknak és vitéz szövetségeseinek a diadalmas győzelmet, hogy élvezhessük majd a dicsőséges, áldásthozó és tartós várva várt béke gyümölcseit, egymást kölcsönösen megértve és megbecsülve szeretett hazánk felvirágozására és jólétére. Ezek utján kérjük Méltóságos Főispán urat kegyeskedjék a szatinárvármegyei románság tántoríthatatlan és váitozhalan királyhűsége, valamint törhetetlen, őszinte hazaszeretete biztosítékának zálogául érzelmeink jelen önkéntes kifejezésének megnyilvánulását fogadni és azt Őfelsége apostoli királyunk és legkegyelmesebb Urunk trónjának zsámolyaidé juttatni! Éljen a király! Éljen a haza! Az egybegyűltek hangos és lelkes éljenzése szakította meg a hűségnyilatkozatot mindanyiszor, valahányszor a hazáról, a királyról avagy a főispánról történt említés. A főesperes a hűségnyilatkozatot írásba foglalva is, az összes fent elsorolt jelenlevők aláírásával ellátva, átnyújtotta a főispánnak, akinek átadta dr. Rákóci Filep Sándor ügyvéd levelét is, aki közli, hogy a Kővárvidék románsága nem jelenhetett meg a mai fogadás-tételen, mert hasonló jellegű összejövetelt tart. Felkéri azonban az esperest, hogy jelentse be az ő csatlakozásukat is és tolmácsolja hasonló érzelmeiket. Ugyanilyen értelemben irt Szabó Ágoston szaniszlói gyógyszerész is. Csaba Adorján főispán áttvette a nyilatkozatot, amelyre a következő beszédben válaszolt: — Amidőn ez alkalommal van szerencsém Szatmárvármegye román lakosságának küldöttségét fogadni, köszönetemet fejezem ki az ékes szavakban tolmácsolt király és haza iránt hűségért. Feleslegesnek tartom hangoztatni, — hiszem ösmernek engem, — hogy én mindig bizalommal tekintettem a vármegyei románság felé, viszont a románságnak is mindig bizalma volt hozzám, amire én a jövőben is okot fogok szolgáltatni. Velem szemben fölösleges volt az önök demonstrációja, mert hiszen logikus dolog, hogy a hazai románság itt akar boldogulni mi közöttünk és nem vágyik idegen — kétségtelenül alacsonyabb - kultúra után. (Zajos helyeslés.) Nagy súlya van mégis az önök nyilatko- j zattételének, mert ezzel demonstrálják azt, hogy nem vágynak külsü beavatkozás után, nem akarnak más országban érvényesülni, hanem ; itt akarnak élni, itt akarnak meghalni ezen a földön, ahol születtek és ahol eddig is éltek. (Óriási éljenzés.) Hadd lássa az az ország, amely fegy- j vérét nekünk szegezte, hogy eljárása hitvány hipokritaság, hiszen a reánk emelt tőr a saját ! szivének fordult, mert az orosz ép úgy ellen- í sége neki, mint nekünk. Éppen ezért csodá- j latos az, hogy Románia pillanatnyi előnyö- | állandóan tökéletesített német haditerv érvényesült a háború kitörésekor. Abból a száz hadosztályból, a mely Németországnak a háború kitörésekor rendelkezésére állott, kilenczven divíziót Francziaország ellen konczentrálták, az orosz határon mindössze tiz, legnagyobbrészt népfelkelő-formácziókból álló hadosztály maradt. Hét német hadsereg zudult Francziaországra. Páris már veszedelemben forgott, úgy tetszett, hogy Moltke haditerve fényesen beválik. A marnei csata azonban ennek a reménykedésnek véget vetett ; meghiúsította a német tervet. Tiz esztendő munkáját használhatatlanná tette a marnei csata, a melynek a viharzása elsöpörte Moltkét is. A helyzet Németországra fölötte veszedelmes volt. Kiderült, hogy Őroszország jóval gyorsabban mozgósított, mint a hogy arra számítani lehetett, kiderült, hogy Oroszországnak már a háború kezdetkor nyolczvan hadosztály állott rendelkezésére, mindezen fölül pedig meglepetésként hatott az, hogy a franczia vezérkar egy Elszász-Loíharingián át induló invázió végrehajtására törekedett, a minek az elhárítására tiz franczia hadsereg megveréseután sikerült is, de ekkor már kibontakozott az orosz-franczia közös haditerv. Nyilvánvaló volt, hogy Oroszország tömegeinek rettenetes súlyával Kelet-Poroszországra és Galicziára akarja magát rávetni, hogy ennek a két országnak az elfoglalása után megteremtse az alapot a Berlinbe való bevonulására. A marnei csata után Francziaország uj offenzív erőre kapott: Joffre megkezdte a német haderő átkarolására irányuló hadműveleteit, a melynek a czélja végeredményben a német seregeknek a Rajnáig való visszaszorítása és a Németországba való beözönlés volt. Ezekben a sorsdöntő órákban Moltke haditervét természetszerűen el kellett ejteni. A német császár bizalma ekkor Hindenburg felé fordult, aki nevezetes volt arról, hogy fanatikus ellenzője a Kelet-Poroszország föladására irányuló kényszerű alapeszmének. Hindenburgot, - a mint ő maga mondta el — egészen váratlanul érte Hannoverben a császár távirata, a mely a keleti haderők főparancsnokságával bízta meg az évek óta rendelkezési állományba helyezett hadtestparancsnokot. Pár órával később már jött érte a különvonat, a melyen vezérkari főnöke, Ludendorff — akkor még ezredes — várakozott rá. Hindenburgra várt a föladat, hogy a rendelkezésre álló csekély haderőkkel a Kelet-Poroszország ellen irányuló seregeket föltartóztassa, hogy az orosz haditervet fölborítsa, hogy a marnei csatát ellensúlyozza. Rennenkampf és Samsonov hadseregei ekkor már mélyen Kelet-Poroszország belsejében jártak, Rennenkampf Königsberget fenyegette. Hindenburg egy csapással megváltoztatta a hadihelyzetet. A tannenbergi csatában teljesen megsemmisi- ; tette Samsonov hadseregét; két hétre ezután | döntő módon megverte Rennenkampfot és fölszabadította Kelet-Poroszországot. Mint Hindenburg maga elmondta, háromszor nagyobb had- í erővel állott szemközt; a céltudatossága, az ! energiája, a zsenialitása, a hadiművészete olyan hadicselekedetet produkált, a mely páratlanul \ áll a történelemben. Egész Németország föl- lélekzett; a tömegek, mintha megérezték volna, kért évtizedes szövetségesei ellen fordult és közös ellenségeink mellé csatlakozott. Az önök nyilakozattétele újabb bizonyítéka az önök hűségének, amelyet fiaiknak kiömlő vére már megpecsételt. Ez a vér együtt ömlött a magyar vérrel és szent szövetséget teremtett közöttünk. (Lelkes éljenzés.) Kérem önöket, tartsanak ki nyilatkozatuk mellett és juttassák el annak eszméjét legkisebb hívük szivéhez is, és akkor, ha voltak is eddig félreértések közöttünk, azok eliminálódni fognak és közösen fogunk dolgozni a haza boldogságáért. A beszéd befejeztével a küdöttség tagjai percekig éljenezték a főispánt, aki ezután elbeszélgetett a küldöttség egyes tagjaival. A szatmármegyei románság hűség- tétele ezzel ünnepies, lelkes hangulatban ért véget. Újabban az erdődi járási románok adták le hűségnyilatkozatukat b. Kovács Sándor, cs. és kir. kamarás, főszolgabíró | előtt. Jegyzőkönyv Felsőbánya sz. kir. r. t. város képviselőtestületének 1916. évi szeptember hó 14-én tartott rendkívüli közgyűléséről. Napirend előtt elnök megemlékezik egy sajnálatos eseményről, mely Románia hadüzenetével, illetve betörésével újabban érte hazánkat; ez az állam nemzetközi jogellenesen járt el, mert a hadüzenet pillanatában már meg is kezdte a háborút. Lesznek olyanok, kiket ez újabb beavatkozás aggndóvá tesz, kétségbeejt; azonban a magyar nemzet bizalommal fogja ezen háborút és végig küzdeni hatalmas szövetségeseivel együtt, hisz ezen küzdelemben mellettünk van az igazság s biztató a magyar- országi románság hazafiasságának impozáns megnyilvánulása is. Ugyanazért kéri a képviselő- testületet, hogy a nehéz időkben higgadtságot és megnyugvást tanúsítson s a nagy közönségben is ébresszenek bizalmat. Helyesléssel tudomásul vétetett. A tanács beterjeszti a városi tisztviselők és alkalmazottak részére engedélyezhető beszerzési előlegekről szerkesztett kimutatást. A képviselőtestület a felolvasott kimutatásban feltüntetett beszerzési előleg-összegeket, mennyiben azok a 116901 /III. a. b 916. B. M. számú körrendeletben előírtaknak megfelelőleg vétettek fel, egyhangúlag megállapítja, illetve engedélyezi azzal, hogy ezen előlegek f. év november 1-tóT hogy a krízis elmúlt, hogy az ellenség hadi tervét Hindenburg rongyokká tépte szét a tannenbergi és a gerdaunei csatában. Ez a két győzelem volt megalapítója az uj német haditervnek, a melynek a kidolgozásában Hindenburgnak nemcsak az irányítás, hanem az organizáció szempontjából is nagy része kellett, hogy legyen. Ezt ugyan csak a jövő történetírás számára rendelkezésre álló adatok bizonyíthatják majd be, de támaszpont már most is van rá, legalább is arra, hogy Hindenburg nem értett egyet Moltke tervével: a táviratában, a melyet a tannenbergi csata után a császárhoz intézett, félreérthetetlen büszkeséggel jelentette, hogy abban a Kelet-Poroszor- szágban verte meg az ellenséget, a melyet a nagy vezérkar föladandónak tartott. A siker őt igazolta; a véleményének mindenesetre befolyással kellett lennie az uj haditerv kialakulására. „A haza forró hálája örökre az öné lesz, én is újra és mélyen érzem annak szükségét, hogy egész szivemmel kifejezzem különös nagyrabecsülésemet és soha el nem múlandó hálámat“, ezt irta Hindenburgnak a tannenbergi csata évfordulóján a császár. Ezt a soha el nem múló hálát Hindenburg nemcsak a kelet-poroszországi első csatákban érdemelte ki, rászolgált arra a mazuri téli csatával és azzal a grandiózus tervvel, a melylyel arra kényszeritette Oroszországot, amely makacsul ragaszkodott az eredeti haditervéhez, a Galicia és Kelet-Poroszország elleni támadáshoz, mellőzve a Posen és Szilézia elleni felvonulást, hogy főhaderőit Németország ellen vonultassa föl. Hindenburg