Felsőbányai Hírlap, 1916 (21. évfolyam, 1-26. szám)

1916-03-02 / 5. szám

FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP nagyobb megbecsüléssel szól a magyarság nagy értékéről a hadseregben. íme ezek a részletek: „Az egész magyar nemzet lélekemelő összetartása és nagyszerű áldozatkészsége, nemkülönben fiainak halálmegvető hősiessége, melyet a hatalmas világküzdelemben tanúsí­tanak, olyan tények, melyek elől senki sem zárkózhatok el, melyek mindannyiunkat csodá­lattal töltenek el s melyeket úgy én, valamint a haderő minden számottevő tagja fenntartás nélkül elismer és méltányol. Teljességgel osz­tozom excellentiád nézetében, hogy a magya rok nemzeti lelkesedésének megnyilatkozása értékes erőgyarapodását jelenti hadseregünk­nek. Távol áll tehát tőlem, hogy a magyar elemet háttérbe szorítsam, a haderőben való előbbrejutását meghiúsítsam és dicsőségét el­homályosítsam. Fájdalom, tény, hogy a magyar elem a tiszti karban a kívánt mértékben nincs kép­viselve, hogy aránylag kevés magyar tiszt foglal el vezető állást és hogy aránylag kevés a magyar vezérkari tiszt. Csak biztosíthatom excellentiádat, hogy az az igyekezet, hogy a haderőnek a legjobb magyar elemeket meg­nyerjük, nemcsak bennem, hanem a haderő minden illetékes tényezőjében őszinte támo­gatóra fog találni, mert a magyar jellem, a magyar temperamentum és a magyar érte­lem értékes nemzeti tulajdonságait mindnyá­jan becsüljük. Levelét a főherceg-tábornagy ezekkel a megnyugtató sorokkal végzi: — Mindent összefoglalva, még egyszer hangoztatni kívánom, hogy a legteljesebb rokonérzéssel viseltetem a magyarság iránt, hogy annak a haderőben való leendő érvé­nyesülését örömmel üdvözlöm és hogy az il­letékes tényezőknél vagy akár a véderő egész kategóriájánál magyargyülölő áramlatok semmi esetre sincsenek. Rosszakarat és irigység, va­lamint egyesek bűnös túlkapása sohasem irt­ható ki egészen, de valahányszor ezek nap­fényre kerülnek, a haderő részéről mindig méltó megtorlásban részesülnek.“ Az egész képviselőház elégtétellel és öröm­mel hallgatta ezeket a valóban megbecsülő nyi­latkozatokat s bizonnyal igy fogadja az egész magyar közvélemény is. Fokozta az öröm ér­zését Tisza István gróf miniszterelnöknek az a bejelentése, amelyet a király Őfelségének a ma­gyarok iránt táplált érzelmeiről mondott: Ép az utolsó napokban — mondotta a miniszterelnök — arról is volt alkalmam meg­győződni, hogy a hadsereg legfelső hadurának milyen lelki gyönyörűség ama hőstettek nagy sorozata, amit a magyar nemzet ebben a há­borúban véghezvitt. Hogy mily melegen érez együtt a magyar nemzettel ebben a küzdelem­képeket, alig ismernének a kép gazdájára. Ko­paszra nyirt fejjel, egy hetes borostás arccal, kopott ruhában; de azért éppen olyan kövéren mutatkzonék be, a kép tulajdonosa; csak per­sze a gallérja más, mert most már hadapród. Fogadott nagymamánknak köszönjék meg irán­tam tanúsított aranyos jóságát az én nevemben. Hisz nekem nem az a csomag szerezte az örö­möt, hanem az, hogy valaki szeretettel gondol az emberre a messzetávolból is. Szegény kicsi lovam nagyon letört; vége bohó ifjúságának; nem viháncol, nagyon megviselte az a hét, amit minden legkisebb fedél nélkül Isten szent sza­bad ege alatt töltött. Majd megszakadt szivünk, látni, mit szenvednek szegény lovak. Az em­bernek van lelke és akarata; szegény páráknak pedig hosszú bunda nőtt e nehány nap alatt, és ez pótolja a lelkierőt. Mosdás ? Hát bizony egy hétig nem láttam vizet, de aztán annál job­ban esett, amikor a miskolczi honvédek rajvo­nalában körömkefe használata mellett egy ele­gáns zománcozott kádban, ami egy kastélyból csak úgy „került,“ megfűrödtem s hozzá még két alkalommal, utánna pedig megnyiratkoztam. Egy nagy haszon van a nem mosdásból; az embernek, megtanulja becsülni és szeretni a vi­zet. Az én feanette szobalányom (szolgája) még ugyanakkor kimosta a fehérneműimet. Csak 400 lépésre ment végbe ez a nevezetes aktus a musziktól. Most már vizünk több van mint kellene. Egy ásó nyomra már viz fakad uj ál­lásunkban. Itt fedezéket ásni nem lehet, tehát szellős deszka palotában lakunk a föld felett és ben és mily örömmel fogadja a magyar nem­zet növekvő dicsőségét ebben a küzdelemben és ha hozzáteszem azt is: mennyire szenved annak a láttára, hogy bizonyos félreértések, bizonyos súrlódások újból kezdik felütni fe­jüket. Mind a két nyilatkozat örömmel töltheti el a magyarságot, mert ime a magyar vitézséget megbecsülik, méltányolják, igazi nagy érdeme szerint s a magarságnak a hadseregben mennnél nagyobk szerepet szánnak. Megnyugtató érzés minden magyar embernek, hogy hazánk minisz­terelnöke ilyen nagy gondot fordít a magyarság érdemeinek és érdekeinek istápolására. Hisz Frigyes főherceg szép levele is válasz arra a bizalmas magánlevélre, melyben a miniszterelnök előterjesztést tett a főhercegnek a magyarságról s a hadseregben való helyzetéről. És megnyug­tató érzés, hogy királyunk, a legfelső hadúr és Frigyes főherceg, a legfőbb hadvezér, ilyen sze­retettel viseltetnek a magyarság iránt. Jó családi és jó iskolai nevelés. — Emlékezés Kárpáti Endre tanítására. — Kolozsvár, 1916. febr. 18. A magyar tisztviselői kar figyelmébe ajánlja Péteríy Tamás barátunk az OMGE tisztviselője az ő haditervét, mellyel itt a belső fronton akarja megnyerni a csatát. Az ország legintelligensebb hadserege előtt tárja fel praktikus tervét, me­lyet ő a családjával 1200 □ öl területen való belterjes kertészkedéssel a gyakorlatba be is ve­zetett. Jól spekulál a székelygóbé, Péterfy Tamás. Minden üzletben csalódhatik a magyar, de a föld sohasem csalja meg. Viszont a földet sem lehet megcsalni és hazugsággal ellátni, ha­nem táplálni - zsírozni kell. Érdekes Péterfy Tamás közreadott hadi­tervében trágyagyüjtési módszere, melyet elemi és polgári iskolás három fiacskája az ország­úton végez, a kert számára. írja, hogy kijár ezért a hős fiuknak az elismerés. Trágyagyüjtő urfik-nak csúfolják. Nem baj az! Németország gyermekei sok hasonló példát állítanak elénk. De mint Péterfy barátunk úttörő, jeles példája mu­tatja, nem kell nekünk a némettől mintát kérni. Magunk rájövünk a többtermelésre, taka­rékosságra és a munkaszeretetre. így kellene minden szülő, hogy gyermekeit nevelje, csak igy remélhetjük, hogy a belső fronton sem ve­szítjük el a csatát, amit kint fiaink megnyernek. Hát a tanítók? Ezekre hárul nagy feladat a közeli béke leendő katonái nevelése körül. „Volt nekem sok rósz tanítóm, volt ne­kem egy jó is“. Leirom, miként oltotta belénk e jó tanító a munkakedvet és szorgalmat. várjuk, hogy még lesz tavasz is. Mosdó vizet meg a 3 —4 méteres átmérőjű 12 cm.-es orosz gránát által vájt gödörből hozhatunk. 1916. Január 19. Aránylag nagy 9 nyugalom, csak egyszer­egyszer van egy kis tüzérségi rajtaütés ré­szünkről. 1916. Január 20. Keresztanyám jóslatai most sem igen szoktak beválni; elfeledték óhajához képest, a muszik a békét karácsonyig megkötni, sőt ép­pen akkor kezdték el, egy uj támadásukat elle­nünk. Biz én megleszek elégedve, ha őszre, vagy télire vége lenne ennek a heccnek. Csak tovább ne tartson. Itt kuksolok, kint az oldalmegfigye­lőben tegnap délután óta; most este leszek fel­váltva. Ma a német repülők napja van. Reggel óta állandóan gyönyörködök a szép hófehér, gyors, de nyugodt röptű fehér galambokban, amelyek nem oly vakmerőek, mint orosz kolle­gáik. Itt bizony nem a legjobb ellátásban van részünk. A szatmári 5-ik ezred is közelünkben van, a mint B. N. írja, a kivel levelezésben ál­lok. Most ugyanazon posta száma van, mint nekem. 1916. január 21. Rettenetes, a hó ismét olvadni kezd. Kép­zelem micsoda sár lesz ismét. Ez a legrosszabb, ami csak létezhetik itt. Ide a posta elsőrangúan közlekedik. 4-5 nap alatt, de úgy tapasztalom, hogy innen bizony 10-12 nap is kell, mig egy- egy lapom haza ér. Még igy is valóságos jó Iskolai órák után elvitt a kertbe és ve­lünk dolgozott. Bizonyos növények tövére ló- citromra volt szükség. Uccu! Lapátot, talics­kát elé és kivezetett a kapniki országúira Pé­terfy módjára. Kezdetben húzódoztunk, hisz otthon nem szoktuk ezt meg. Mindegy volt. A kert részére szükséges volt, hozni kellett. Hát felszedtük, behordtuk és a növények tövén elhelyeztük. Kedvvel játék- szerüen, de kellő gonddal végeztük ezt a mun­kát. Kitüntetés volt, ha egyiket-másikat azzal bízta meg, hogy reggeltől estig a Ligetben, a faiskolában dolgozó 2 — 8 napszámosra felügyel­jünk. Ilyenkor hazulról ebédrevalóval elláttuk magunkat, mert a napszámosokat nem volt sza­bad magukra hagyni. A munkát magyarázni kellett nekik és a fogásokat megmutatni, ne­hogy a sorok görbék legyenek, vagy a cseme­téket kapálás, átültetés közben megsértsék. A napi munkáról naplót készítettünk, jelentést ir­tunk. Magunk is oltottunk, szemeztünk gyümölcs­fát és ezt játékból némelyik oly tökélyre vitte, hogy a mezőn, vagy erdőalján nőtt vadalma és vackorcsemetéket is beoltották jókedvükből. Nem volt kéznél oltóviasz. Egy kis agyag is megtette a szolgálatot, az oltovány pedig meg- cselekedte azt a bolondot, hogy — megfogam- zott. És ez a gyerekjáték annak a fiúnak ser­dülő korában mekkora örömöt okozott! Ez örömben a föld, a levegő és napsugár, mint hű munkatársak, részt vettek. Az én tanítóm műkedvelői előadásokat is rendezett. „Körmölgettük, mint más a szinlapot.“ Akkor még a kőnyomda is ritkaság volt vidé­künkön. Az üldözött honvéd, a Peleskei nótárius s más érzékeny dráma, vígjáték és népszínmű 10-10 szinlapjáért kaptunk egy-egy szinlapirói jegyet a karzaton. Az írást két nap, iskola után elvégeztük. Ki volt boldogabb, mint mi. Különben komolyabb dolgokat is Íratott velünk a tanító. Másoltuk az egyházi jegyzőkönyveket s választási listákat, hogy kik szavaztak Luby Zsigmondra, Szaplonczayra s kik Gellért Lász­lóra az egyház testületében ? Milyen boldog voltam, mikor tudtomra adta, hogy Írásom felmegy a vallásügyi miniszterhez. Igaz, hogy mi, 10 — 12 évesek már akkor helyesebben irtunk, mint a sok mai, front­iszonyban sínylődő, frissen érett, vánnyadt arcú kikent szemöldökű piperkőc öreg ifjú szoknyahős. Az iparművészetből is kivettük a részün­ket. Tanítónk egyetlen könyvkötője volt kis városunknak. Mi voltunk az inasok és segédek. El is loptuk a mesterséget F. J. külön-külön fekete cukorpapiros táblába kötötte jegyzeteit, kívül fehér címkével ellátta s a füzetet gondosan körülvágta. Én Papp Marci barátommal (ma városi tétemény ránk nézve a posta. Úgy várjuk min­dennap, mint a Messiást. Ma például a 18-iki lapot kaptuk meg, amelyik Montenegró kapitu­lációjáról számol be. Az „Uj idők“ a Milliók Könyvével s ezen kívül a Pesti Hirlap és az Újság napilapok, no meg az Est járnak hozzánk. Most már csak hárman vagyunk tisztek az ütegnél. Az üteg parancsnokunk még december 28-ika óta kint van a főmegfigyeiőben. Azóta nem is láttam. Az első tisztünk a hó eleje óta bent van a trénünknél, ott van az ezredparancs- nokságunk is. így csak hárman vagyunk, egy tartalékos főhadnagy, eperjesi ügyvéd, G. had­nagy és én. Van még egy érdekes társunk B. Ricsi (Rudolf) hadapród jelölt. Tehát csak hárman vagyunk, pedig 5 tisztnek kellene lennie. Nekem szakasz parancsnoki beosztásom van, s emellett még minden második nap 24 óra szolgálatot tartok, egy oldal megfigyelőben ; ahol egyedüli kívánságom csak az, hogy annyi körmöci ara­nyam lenne, ahány egér van itt. Azt hiszem, abban az esetben, az én jelenleg szerény sza­vam is döntő befolyást gyakorolna a háborúra ; olyan gazdag lennék. A hideg ismét mulóban. A kegyetlen sár meg ismét kezdődik. Azt hiszem, a muszik ki is fogják használni a kedvező meleg időjárást és ismét támadni fognak; legalább erre vall a sok megtisztelő repülő látogatás. Még éjjel is el-el látogatnak egyik-másik faluba, le is teszik névjegyüket 2 — 3 bomba kíséretében. A tegnapi gyönyörű holdvilágos éjjelen 3 is pattogott a fejünk felett, mig napközben csak a gyönyörű hófehér német galambokat láttuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom