Felsőbányai Hírlap, 1915 (20. évfolyam, 1-26. szám)

1915-12-28 / 26. szám

XX. évfolyam, 26, szám. 1916. FELSŐBÁNYA TÁRSADALMI KÖZGAZDASÁGI, ÉS VEGYESTARTALMU LAP. — MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. = Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő: Dr. Moldován Ferenc helyeit FARKAS JENŐ A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. Lesz-é valaha e földön igazi karácsony? Eljön évről-évre a karácsony ünnepe. Minden esztendőben megünnepeljük az Idvezitő születése emléknapját. Örömmel gyülekezünk templomba, buzgón éneke­lünk, áhitatosan imádkozunk. Emelkedett lélekkel hallgatjuk, hogy az Ige testet öltött. Az Ur Jézus Krisztusban az Isten­ség szállott emberi alakban a földre. Az örök jóság, örök szeretet költözött e földre. Itt uj eget s uj földet teremtett. Megváltoztatta a világ ábrázatját, meg­változtatta érzületét, gondolkozását. Meg­mutatta milyennek kell lenni az Istennek képét viselő embernek. Megmutatta, mi­ként lehet emberi testben tökéletes isteni lélek, bűn nélkül tiszta, szent, ártatlan. Három éven át tanította az embereket, betegeket gyógyított, kesergőket vigasz­talt, gyengéket erősített, csüggedezőket bátorított . . . végül áldozatuK adta ma­gát a bűnös emberiségért, meghalt a leg­kínosabb halállal. Még ezekhez azt is tanítjuk, hogy a Messiás földi életének célja volt a töb­bek közt figyelmeztetni az emberiséget a hozzá hasonlóságra törekedni, ügy élni az emberek közt mint ő élt. Ápolni a szépet, a jót, a nemest, irtani a rosszat, a nemtelent, a bűnt, ez volna a mi köte­lességünk. Szeretni még ellenségeinket is, mint ő imádkozott még a kereszten is gyilkosaiért. De hol van itt e földön a szeretet, a jó cselekedet, örökké viruló szép me­zeje? Itt, ahol az önzés megfagyasztja a szívnek olykor mutatkozó melegét is. Ilyen zöldelő, viruló területet a keresz- tyénség sok százados múltja fel nem mutat. Akkor lenne igazi karácsonyunk, ha Jézus életével, tudományával a szi­vekbe tudna költözni. De hol találna ő neki való szállást? Talán azoknál a ha­talmas fejedelmeknél, kik dicsőségük nö­velése céljából a népek százezrei, milliói­nak vérét ontatják, véres háborúkat foly­tatnak népek, országok ellen? Vagy ott, kik földi múlandó kincsekért — hazájuk ügyének elárulásával is —■ adják el lel­kűk legdrágább javait? Vagy ott, hol a versengés, irigység, gyűlölet, bosszú s más nemtelen érzelmek tüzeit élesztik? Hiszen azt látjuk, hogy még a Jézus ne­vét viselő keresztyénség is nem közele­dik az ő szent eszméjéhez, de sőt távo­lodik tele. Úgy tudjuk, hogy a mosdani világháborúhoz hasonló felfordulást nem mutat fel a történelem. Annyi idő alatt még nem volt háború, mely annyi millió véráldozatát kívánta volna. Miben áll tehát a mi karácsonyi bol­dogságunk? S mikor lenne igaz kará­csonyunk? Akkor, ha a mostani szere- tetlenség helyén szeretet virága teremne. Akkor, ha a gyülölség, bosszú tüzét az engesztelődés oltogatná. Akkor, ha a há­borúság zugó tengerén a béke olajágát tartó galamb röpködne. Akkor, ha a ke­gyetlenséget irgalom, könyörület váltaná. Akkor, ha némely gonosz fejedelmek Heródes-módra nem a vérontásban, ha­nem a jótételben, ^áldás terjesztésében találnák örömüket. És akkor, ha az Ur Jézus evangéliomát a föld népe kivétel nélkül szivébe zárná s aszerint cseleked­nék. De mikor leSZ az ? Nagy Lajos. Városi közgyűlés. 1915. évi december hó 1-én. Elnök: Farkas Jenő, kir. tan. polgármester, jegyző: Spáczay Gyula, ki. tanácsnok, h. főjegyző. 1. A tanács beterjesztette a bizottság által összeállított és 1916. évre vonatkozó virilis kép­viselők névjegyzékét. Közgyűlés a legtöbb adót fizető képviselőknek 1916. évre vonatkozó név­jegyzékét, a feltüntetett adóösszegek alapján a következő sorrendben állapította meg: 1. Taka­rékpénztár részv. társ. 4595 K 21 f, 2. Bradofka Frigyes 1252 K 80 í, 3. Rom. kath. egyház 1237 K 46 f, 4. dr. Csausz Károly 899 K 40 f, 5. Új­helyi András 838 K 08 f, 6. Fizély Sándor 637 K 52 f, 7. Szellemy László 613 K 80 f, 8. Er­dőkincstár 549 K 42 f, 8. Kincstári bányászat 464 K 32 í. 10. Kilián Béla 451 K 84 f, 11 Sa­lamon Májer 428 K 15 í, 12. dr. Szokol Pál 427 K 40 f, 13. Spáczay Gyula 367 K. 14. Bernovits Emil 345 K 50 f, 15. Dácsek Péter 335 K 96 í, 16. Pály Ede 324 K 58 f, 17. dr. Tóth Gábor 305 K 60 f, 18. Adámcsik Gyula 280 K 80 f, 19. Farkas Jenő 260 K 06 f, 20. Wider Lázár 259 K 55 f, 21. özv. Kremnitzky Albertné 251 K 32 f, 22. dr. Berks Aurél 246 K 02 f, 23. Schwartz Emil 234 K 24. f, Szabó Károly 229 K 33 f, 25. Rumpold Gyula 220 K 60 f, 26. TÁRCA. Hadiszáliás. — Irta : Kárpáti Endre. — A szatmári főgimnáziumba járt. Egyike volt a legderekabb, legszorgalmasabb tanulók­nak. Bármikor meglátogatták tanulótársai, min­dig könyvei mellett találták. Elnevezték azért Búvár Miskának, úgy hogy családi nevét alig hallotta. Hire terjedt nemcsak a városban, ha­nem a környéken is. Példaképen állították a tanulók elé . . . Az idő múlt. Tanulmányait be­végezte és szülőhelyén a Kárpátok égignyuló bércei között egy kis faluban plébános lett. Már egy évtized óta legeltette az Ur bárányait teljes visszavonultságban. Alig érintkezett a környék­beliekkel. Híveinek szentelte minden percét, akik imádásig szerették papjukat, atyjukat, testvérüket. Kiütött a világháború. A vad ellenség tel­jes erejével a Kárpátokra vetette magát, hogy azon keresztültörve, édes hazánkat elárassza, elpusztítsa. Százakra megy a városok és közsé­gek száma, amelyeket a betört hadak földig pusztítottak. Ezer, meg ezer munkás, szorgal­mas ember siratja a rombolást, amely egész életének szorgalmát, gyümölcsét tönkretette. Abban a kis faluban is, amelyben Búvár Miska az Ur szőlőjét művelte, egymást követte a különféle katonák serege. Némelyik csak épen keresztül ment rajta, mások megpihentek benne, de sokan több napot is ott töltöttek. Az ellen­ség lassan kiszorult a Kárpátok közül. A ma­gyar sereg követte, üldözte. Most is egy szá­zad magyar honvéd helyezkedett el hosszabb pihenőre. A kis falu alig volt képes nekik a szükséges kényelmet nyújtani. A plébános laká­sának minden zugát elfoglalták a fáradt vitézek. Csupán egyik szobáját hagyták meg. Ott üldö­gélt a plébános és a szomorú időkről gondol­kozott, mikor az ajtón kopogtattak. — Szabad! Egy őrmester lépett be és jelentette, hogy azért jött, hogy a század parancsnokának szál­lást foglaljon. A plébánost meglepték a katona szavai. Őnála foglalnak szállást a parancsnok részére ? Hiszen már szobáján kívül nincs hely, ahol megnyughatik. Ezt meg akarta mondani az őr­mesternek, de hirtelen meggondolta magát, hogy hiába volna az, kérésének nem lenne foganatja. Azért igy felelt: — Nézze barátom! Csak ez a szobám van még üresen. Ezt magamnak tartottam fönn. Ha ezt is átadom, hol húzódjam meg. Ezt a parancs­nok ur el se fogadná. — Oh jól van. Rendben vagyunk — vála­szolt a katona és anélkül, hogy a plébános to­vábbi szavát megvárta volna, sarkon fordult és eltávozott. Alig múlik pár perc, ismét kopogtatás és a parancsnok lép be. Bemutatkozik, bocsánatot kér, hogy a plébános vendégszeretetét oly nehéz próbára teszi; de nem lesz sokáig terhére, csak engedje meg, hogy kipihenhesse magát a két- napi folytonos gyaloglás után. Még arra is kéri a plébánost, hogy e rövid időre ajándékozza meg jelenlétével. A plébános a legnagyobb barátsággal fo­gadta vendégét. Bort és ennivalót hozatott és csakhamar élénk beszélgetésbe bocsátkoztak. Lassankint előkerült sok mindenféle, a jelen, a múlt és a jövő. Azon vették észre magukat, mintha régi ismerősök lettek volna. — Ejnye, plébános ur — szólt hirtelen a kapitány — nem hittem volna, hogy e nem­zetiségi vidéken ily szép órákat töltsék. Szabad kérdenem nevét, hogy később visszaemlékezhes­sem kedves személyére ? — Málovics Mihály a nevem. — Málovics — ismételte a kapitány, mi­közben tárcájába irta a nevet - egy Molovi- csot ismertem fiatal koromban. De az hitvány, semmirevaló ember volt. A plébános boszusan mozdult meg helyén, hogy ilyent hallott nevével kapcsolatban.Majd szólt: — Uram! Egy gazember is viselt becsüle­tes nevet. Szabad kérdenem, mikor ismerte ka­pitány ur azt a semmirevaló embert ? — Úgy tizenhat évvel ezelőtt — válaszolt gondolkozva a kapitány. — Ki volt az ? Tanálótársam. Együtt jártam vele a gim­náziumba. Ha jól emlékszem, erről a vidékről való volt. A plébános végtelen zavarba jött. Alig volt képes szólni. De megerőltette magát és kérdezte: — Melyik gimnáziumba járt? — Szatmáron. — És csakugyan olyan hitvány fickó volt az, akivel ön iskolába járt. — De mennyire! Folyton az ő nemzetisé gét emlegette. A magyart ki nem állhatta, aho

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom