Felsőbányai Hírlap, 1915 (20. évfolyam, 1-26. szám)
1915-02-04 / 3. szám
/ / / ! I XX. évfolyam. Q. szám. 1016. február 4. = MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. = I Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. f Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő : D* MOLDOVÁN FERENC | A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére I Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá j ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora íO fillér. A jelen és a jövő. Az orosz kalendárium tizenhárom nappal mögötte jár a miénknek. A kereszténység nagy ünnepeit tehát ott és a görög-keleti vallást követő népeknél tizenhárom nappal később tartják, mint mi. Ez az egy nap híján két heti haladék azonban nem tudta hozzásegíteni a sok milliós orosz hadsereget, hogy a fehér cárnak csakugyan át tudja nyújtani azokat az ünnepi ajándékokat, amelyeket biztosra Ígért neki. Mikulásra a cár nevenapjára, Przemyslt, karácsonyra Bécset, újév napjára Berlint. Egyiket se kapta meg és egyiket se fogja megkapni. Ellenben megeshe- tik, hogy nemsokára ki kell takarodnia Lem- bergből is, az egyetlen jelentékenyebb városból, amelyet katonáinak milliói megtudtak szerezni. Igaz, hogy olyan áldozatok árán, amelyet a 30 Lemberg se ér meg és amennyi emberébe, ágyújába Napóleonnak fél Európa meghódítása se került. A borzalmas kudarcnak, amely az orosz ármádiát decemberben érte, a következéseit nem túlozzuk. Oroszország e szörnyű csapással még nincs teljesen leteritve és összezúzza. Csak a tervei vannak megsemmisítve. Az az igyekezete mondott csődöt, hogy leverve Németországot és a monarchiát, segítségére mehessen nyugaton a franciáknak, angoloknak, belgáknak, délen pedig a szerbeknek. Erről többé az orosz ármádia teljes tömegének minden vonalon, északon, keleten és délen való megroppantása és visszanyomása után, szó se lehet. Az orosz hadsereg szétdult tömegeit még összevonhatja, még erős állásokban kemény védekezést lejthet ki az üldöző seregeket meg is állíthatja, de arra,, hogy támadófél legyen, hosszú hónapokig nem is gondolhat többé és hogy e hónapok eltelte után még egyszer olyan erővel léphessen föl, mint a mekkorával - most is hasztalan kísérletezett, ez teljes képtelenség. Mert embere, akit megsemmisített seregek helyébe állítson, még csak lenne, de nincs puskája, amit a kezükbe adjon, nincs ruhája, amibe öltöztesse őket, nincs ágyúja és nincs muníciója, nincs tisztje, akik az emberanyagot katonának kiképezzék, nincs fölszerelése és nincs ahonnan ilyesmit beszerezni tudjon, Oroszország a győzelem biztos reményében, minden erejét és minden készletét egyszerre a harcmezőre dobta. A vakmerő kockázat nem sikerült. A győzelem elmaradt, a hadikészlet fele : ágyúban fegyverben, lőszerben elveszett, emberben közel két millió pusztult el, mint halott, sebesült vagy hadifogoly. Ezt teljesen kiheverni vagy pótolni lehetetlenség. Oroszország immár csak a maga védelmére szoritkozhatik, mint Franciaország vagy Szerbia. Ebből következik kudarcának döntő jelentősége. Mert többi szövetségesei, főként Franciaország és Szerbia idáig csak az által tarthatták magukat, hogy az ellenfeleiknek, Németországnak és a monarchiának erejük legnagyobb részével a rájuk támadt orosz veszedelem ellen kellett védekezniük. A kisebb erejű ellenségek ellen jóformán csak a balkezükkel harcolhattak, mert a jobbkezüket Oroszország foglalkoztatta. Most, hogy Oroszország egyelőre meglehetősen ártalmatlanná tétetett és örök időre meggyöngült, immár a jobbkezünk is szabad lett, hogy döntő csapással zuhanjon le azok fejére, a kikkel idáig kellőképen elbánni módunkban nem lehetett. Amint az oroszok üldözése befejeztetett, ez a föladat van soron. Ez a magyarázata annak, hogy Szerbiának az oroszok kudarca mérhetetlenül nagyobb kétségbeesést keltett, mint a mekkora az örömük volt azon a pillanatnyi dicsőségében, hogy Belgrad megint az övék lett. Tudhatják ők nagyon jól, hogy ez a rác farsang nagyon rövid lesz, de hosszú és keserves: a bojt, amely utmurájuk elkövetkezik. Hasonlóképen a rémül t sáppadtsága borította el az arcokat az oro z kudarc hallatára Franciaországban és Angliában is. Ezek a szövetségesek most közösen szidják az oroszt, amelynek eréjében megcsalódtak és kölcsönösen vádaskodnak egymás ellen is. Az angolok azt hangoztatják, hogy a franciák mindjárt a háború elején súlyos hibákat követtek el és ezzel elrontották a dolgot, viszont a franciák ajkán egyre hangosabban szólal meg a vád, hogy Anglia - becsapta őket, mert mig ők egész testükkel véreznek, az angol csapatok csak gyéren szállingóznak. Már föl is hangzott a fenyegetés, hogy ha Anglia nem küld több csapatot, Franciaország fölhágy a reménytelen küzdelemmel és külön békét köt Németországgal. Már pedig Anglia nem fog több sereget Franciaországba küldeni, mert amije még otthon van, neki magának is kevés. Német hadihajók immár másodszor ágyuzták Anglia partjait: az ország rémületben van. Egyiptomban már bent gázol a török hadsereg. Szudánban kitört a forradalom, India is lázong, Anglia otthon is, a gyarmatain is erősen fenyegetve van, hadserege pedig édes-kevés. A büszke nagy világ- birodalomnak annyira meg kellett alázkodnia, TÁRCA. Német leány sóhaja. — Irta: Kernstock 0. — El tőlem hiú vágyak, Cicomák egyaránt! Miért születtem lánynak? Ez az csak, ami bánt. Hős, aki nem tud félni — Mily szépen cseng e szó! — Miért nem vagyok, férfi, A sorban harcoló! Ha fegyverrel és tőrrel Állnátn a leshelyet, A vörösvad ép bőrrel Nem menekülne meg! Üldözném, mig rá lelnék Mikor bozótba mász.’ Be jó vón, ha lehetnék Egy vadölő vadász! Ha nékem lovam volna, S kezemben kard acél : Mikor trombita szólna, Vágtatnék, mint a szél. Hegyen-völgyen repülnék Mint isteni lovag. Ó, én huszár szeretnék, Hős huszár lenni csak! Annak, ki kezében tartja A győzők seregét: Boldogság áradatja Önti el a szivét. Mert neki sok bajér jár S győzelme végtelen. Ha én a német császár Lehetnék, Istenem! Fordította: Révai Károly. Gróf Tisza István mint ember. A szeretet és hűség jegyében született, a magyar puritanizmus egészséges szellemében nevelkedett s a nagy magyar Alföld sajátos és őserőtől duzzadó légkörében nőtt fel a nagy magyar államférfi, Tisza István és azok a nemes emberi tulajdonok, azok az erények, az a sajátságos őserő, melyet igy magába szitt, nyilatkozik meg az ő egész lényében. Gőgös és rideg embert látnak benne az elfogultak és a ! felületesen itélők. Hát udvarias bókokat, elra- j gadni akaró szemfényvesztő frázisokat bizony ő j nem igen tud gyártani, egyenes és őszinte, olykor sarkasticus, de soha sem sértő az ő modora. Mi, akik olykor bizalmasabban is érintkezünk véle, jól tudjuk, hogy ha valamely udvarias szólammal fordul hozzánk, akkor valami „baj van a kréta körül,“ vagy „rossz fát tettünk a tűzre,“ ellenben, ha egy gunyosantréfás megjegyzés a beköszöntő, akkor a mi arcunk felderül, mert az azt jelenti, hogy „rendben van a széna.“ Ellenben, mint minden erős ember ő is elbírja, sőt szívesen veszi a jól alkalmazott humort, mint ahogy a jó vívó, a jól sikerült visz- szavágást, szívesen veszi, ami őt nagyobb erő és ügyesség kifejtésére ösztökéli. A gyengével szemben elnéző, az erőssel szemben erős, a jóakaratért hálás, az álnokságot kérlelhetetlenül üldöző, a magánéletben éppen úgy, mint a nyilvánosság előtt. A szivébe belopni magát, de még barátságát kiérdemelni is nehéz, mert az ő barátságának nagy ára van, de ennek a betartásában is, mint mindenben állhatatos és sohasem ingadozó. És végtelenül figyelmes és áldozatkész a hozzáfordulókhoz és bajban levőkhöz, tettel, tanáccsal szívesen szolgál, légió a száma azoknak, aki hozzáfordul, ur, paraszt egyformán; figyelmen kívül nem hagy senkit és semmit. És jó ember-e és tud-e szeretni ? ítéljenek felette abból, hogy a környezetében levő gyermekek imádják, óraszámra eljátszik velük, döngetik, lovagolnak rajta, ha otthon kikocsikázik egy gyermek az ölében, egy a nyakában ül és legyen geszti úri háza
