Felsőbányai Hírlap, 1915 (20. évfolyam, 1-26. szám)
1915-09-02 / 18. szám
1 TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. = MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MiNDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő: Dr. Moldován Ferenc helyett FARKAS JENŐ A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. Föltámadó kárpáti falvak.- Épit a vármegye. Ma nem szokás építeni. Házakat sem igen, de terveket, reményeket sem. n,p- pen azért hangosabban dobban meg a szivünk, olvasván, hogy Szatmárvármegye építeni akar. Építeni, de nem a megye területén, hanem valahol a nemrég még háborús felvidéken, a Kárpátok tövében, ! fölépíteni egy kedves, kicsi falut, amelyet az ágyuk magjával vetett be, a gránátok esőjével öntözött a nagy esztendő vihara. Szatmárvármegye törvényhatósági bizottsága az elmúlt héten tartott közgyűlésén Debrecen város átirata folytán foglalkozott az ellenség által elpusztított kárpáti falvak újjáépítéséhez való hozzájárulás kérdésével. Az állandó választmány érthetetlen szűkmarkúsággal 2000 koronát hozott e célra javaslatba. A közgyűlés Kende Zsigmond cs. és kir. kamarás, dr. Falussy Árpád ny. főispán és ilosvay Aladár alispán felszólalása után elfogadta Csaba Adorján főispán javaslatát, mely szerint 40.000 koronával járul a kárpáti tálvak újjáépítéséhez. A 40 ezer koronát a vármegye tör- lesztéses kölcsönként veszi fel es csak később határoz afelett, hogy ez a 40 ezer korona, valamint a mágnások várható adakozásából még begyülendő összeg milyen formában használtassák fel. TÁRCA. Ötven év. — Irta: Kárpáti Endre. — Évek óta számláltam a napokat, hogy mikor virradok arra a reggelre, amikor utrakelhe- tek és egy pár hetet ott tölthetek, ahol életemben legnagyobb örömmel tartózkodtam. Örömmel siettem mindig abba a kis fészekbe, amely nem szülőhelyem, de annál is több nekem. Ott léptem férfiúi koromba, ott találtam meg azt, akit a Gondviselés mellém rendelt, hogy immár négy évtizeden is túl nehéz küzdelmeimben hűséges kísérőm, napjaimat megédesíti és nyugodt, boldog aggkorra segít. Készültem az idén is, hogy talán utójára megint betelepszem, habár rövid hetekre is és azok között, akik egykor . . . régen kedves kis tanítványaim voltak, de most deresedő hajjal, a munkától, gondtól barázdált homlokkal küzdenek az élet viszontagságaival, megint pár boldog órát töltsék. Az idén különösen készültem. Mert ötven esztendeje, hogy -- mint egyszerű tanító - ott állásomat elfoglaltam. És hiába vártam julius és augusztus hónapokat. Az idő múlt, az év előtt beállt fölforduiás nem javult . . . nem kelhettem útra. Ilyenkor mindenkinek otthon a helye, mert nem tudhatja, mit hoz a holnap. Igazi szerencsétlenség reámnézve, hogy tervem megUgyanakkor elhatározta a közgyűlés, hogy a vármegye társadalmában széleskörű gyűjtést indít erre a célra. * A világháború százkézzel kérő segítő akcióinak legszebbjét, legnemesebbjét indította meg Szatmárvármegye a kárpáti falvak felépítésének segélyezésével. Csak az, aki látott ilyen leégetett, kifosztott, rommápusztitott falut, aki látta a leégett tűzhelyek égnek meredő kéményeit, aki látta a földönfutóvá lett lakosságot, amint kezeit tördelve zokog a megszokott kis falusi ház romjai, gyermekeinek fedél nélkül maradt bölcsője fölött, — csak az tudja értékelni azt a rettenetes, borzasztó, szívfacsaró fájdalmat, amelyet ez a mozgalom orvosolni hivatott. Amig a mi falvainkban békésen kongott a harang, amig mi, akik itthon maradtunk, békésen, nyugodtan hajtottuk le fejünket puha fehér ágyra, addig a kárpáti községek lakosai srapnel! és gránátzáporban remegtek életükért, házaikat betyár horda fáklyája lobbantotta perzselő lángra és bitang kozák suhogó kancsukája véreset csattogott azoknak a hátán, akik házaikat menteni próbálták. Hisszük, reméljük és elvárjuk ennek a vármegyének és Felsőbánya város jó- lelkü és adakozásokban ezer próbát állott közönségétől, hogy ezt a mozgalmat anyagi tehetségük teljes erejével támogatni fogják. Utalunk azoknak az áldozatkészségére, akiknek nevét még nem láttuk tehetségük arányához mérten szerepelni az adakozók névsorában, utalunk azokra a vállalkozókra és vállalatokra, akiknek a háború busás keresetekre nyújtott alkalmat és elvárjuk, hogy ennél a mozgalomnál megindul mindenki, akiben szív, érzés, emberi lélek van. És itt hívjuk fel azokat, kik mindig hajlandók a jótékony célok érdekében fáradozni, most vegyék elő minden erejüket és járuljanak hozzá a vármegye nemes igyekezetéhez: segítsenek összehordani a téglákat azokhoz az épületekhez, amelyek Szatmárvármegye irgalmas, hazafiasán érző, áldozatra kész lelkének késő unokák előtt is maradandó bizonyítékai lesznek. - a - o A Magyarországi Kárpát-Egyesület XLI. évi rendes közgyűlését augusztus hó 1-én Tátrafüreden tartotta meg gróf Teleki Sándor elnöklete alatt, szépszámú közönség jelenlétében. Elnök megnyitójában vázolta azokat az eseménjmket, melyek a lefolyt két év alatt az egyesület ügyeit előbbre vitték, beszélt a Tomanova-hágón keresztül vezetendő és a Csorba-tót Zakopanéval összekötő útról — mely ut a háború után kiépítve teljessé tenné a Tátra körül vezető, automobillal és kocsival járható körutat — bejelentve a Klotild- és Mária Terézia-ut Tátralomnic és Széplak közötti szakaszán a kiszélesítést, azután arra kérte a közgyűlést, hogy az elkészült uj alapszabály-tervezet tárgyalását a háború utáni időre halassza el és végre szívhez szóló hangon, megindító szavakban megemlékezett a nemzet nagy harcában elvérzett egyesületi tagokról, kiknek eleste fölötti fájdalmának - úgymond - most nem akar kifejezést adni, mert a magyarok büszke örömmel hordják áldozatukat a haza oltalmára. hiúsult. Itthon maradtam . . . talán nem is lesz alkalmam, hogy elmehessek; mert addig megint egy teljes évnek kell elmúlnia és ez idő az ilyen vén embernek sok . . . Igen sok. Itt ülök tehát teljesen lemondva az idei találkozásról. Itt ülök évtizedeken át megszokott karosszékemben Íróasztalom mellett. A gondolatok egymást űzik fejemben, de minden gondolatom az ötven év körül kering. Átérzem mindazon örömöket, szenvedéseket, amelyekben az ott töltött, de a későbbi években is, mikor el-ellátogattam, részem volt. Az öreg embernél sajátságos dolog az, hogy a régi-régi eseményekre oly élénken emlékszik, míg a legközelebb történteket csak nagy gondolkozás után tudja emlékébe visszaidézni. Ez nálam föltűnően igy van. Az ötven év előtt történtek oly tisztán előttem állnak, hogy nemcsak a szereplők arcát tudnám lerajzolni, hanem még szavukat, hangjukat is hallom. Most is érzem, amint kocsim a kegyetlen országúton Nyíregyházától Felsőbányáig három napon át megkínzott. Atérzem azt a csalódást, amely elfogott, mikor a város főutcáján Bojthor Pista bácsihoz mentem és a várt szabad királyi várost oly egyszerű, apró városkának találtam. De érzem, mint békültem ki, mily öröm, megelégedés töltött el már rövid napok után, mikor j azokat a kedves, igazi testvéri szeretettől eltelt lakosokat megismertem. Előttem vannak azok az igazán ritka, anyai jósággal eltelt nénik, akik a viruló, boldog megelégedéstől ragyogó arcú leányok minden lépését szerető gonddal kisérték, őrizték. Meg a bácsik, amint a fiatalságot utasították, korlátok közt tartották. Ott ülök az iskolában. Körülöttem az a maroknyi gyerek. Mint figyeli, mint lesi minden szavamat. Hogy iparkodik feleletével egyik a másikat felülmúlni. Ott kezdtem íotografálni. Annak is ötven éve. Mily igyekezettel dolgoztam éjjel-nappal, hogy szégyent ne vallják. Hogy fogdostam a kuncsaftokat! Mily jóizüet nevettem, mikor egyik-másik kuncsaft, akit már megnyomorítottam, -messze kikerült, nehogy megint betereljem az Ate- liémbe ! Künn járok a keleti bányánál. A jó Makucz bácsi magyarázgatja a bányászat titkait, amelyről eddig csak itt-ott olvastam. Künn üldögélek az Élen. Gyönyörködöm abban az isteni panorámában, aminőt sehol, sem a magas Tátrában, sem az Alpesekben, de még Svájcban sem láttam. A gyönyörű lapály, az elszórva fekvő falukkal, körül a hegyek ormaival! Az volt legkedvesebb kiránduló helyem. Ott tanulgattam, olvasgattam, mikor a tanári vizsgálatra készültem. Sokszor föl-föisóhajtottam, hogy miért van közöttünk és a völgy lakói között az a korlát, amely még mindig akadályozza, hogy testvéri szeretettel egymás keblére boruljunk. Ma teljes erőt vesz rajtam e gondolat. Mert hiszen, hogy a nehéz megpróbáltatás, amelyet a Gondviselés reánk mért, ledönti azt a gonosz kezektől épített korlátot és mikor megint az Élre ülhetek, már édes hazánk hű fiait, mint testvéreinket láthatom a völgyben munkálkodni.
