Felsőbányai Hírlap, 1915 (20. évfolyam, 1-26. szám)

1915-07-22 / 15. szám

IXKX. évfolyam.

15. szám.

1015. j-uAiíis Í3Ö// /

TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP.

MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN.

Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér.

Felelős szerkesztő:

Dr. Moldován Ferenc helyeit FARKAS JENŐ

A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő cimérjj^ Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklanft ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára jőté- , zendők. — Nyilttár garmond sora 40 fillér. j j

!

M

napi kiadás fedezésére lesz elegendő, nehogy emiatt a folyó kiadások fedezésénél fennakadás? merüljön fel, javasolta, hogy az 50.000 koronás kölcsönök engedélyezése iránt a város újabb kérelmet terjesszen fel, hogy azt az osztrák- magyar banknál vehesse fel, mely azt a Magyar Országos Központi Takarékpénztár zálogleveleire I 60% mellett folyósítja. - Ezután elnök a tár- j gyalást megnyitván, miután szólásra senki sem I jelentkezett, felteszi a kérdést: kik „fogadják el a bizottság javaslatát?“ és a névszerinti szavazást elrendelte. Igennel szavaztak: Münnich Sándor, Lévay Károly, Szalai László, Bónis Sándor, Wider Lázár, Tanczer György, Maksay Lajos, Maár József, Labina Sándor, Vagányi Kálmán, Dr. Berks Aurél, Salamon Májer, Alexy Pál, Dimand Károly, dr. Csausz Károly, Bernovits Emil, Bay Károly, Pap Márton, Puskás Ferenc, és Spáczay Gyula; összesen 20-an. Nemmel nem szavazott senki és igy a képviselőtestületi közgyűlés egyhangúlag, határozatilag kimondta, hogy amennyiben a házipénztár készlete a kiadások fedezésére alig 2 havi időre lesz elég és előreláthatólag az előirányzott bevételek a háborús állapot okozta rossz gazdasági viszonyok miatt | kellő időben nemcsak be nem folytak, de egyes tételeknél veszteségek lesznek, a kiadások fedezésénél s a személyi járandóságok kifizetésénél fennakadás elő ne forduljon, 50.000 koronás kölcsön íelvéteí&Tek-cttgedélyezését újólag kérelmezi, a m. kir. Belügyminiszternél azzal, hogy a kölcsön csak a beálló tényleges szükség esetén lesz felvéve, az Osztrák-Magyar Banktól, mely azt a Magyar Országos Központi Takarékpénztári kötvények lekötése mellett 6%-os kamat mellett folyósítani kilátásba helyezte.

Egyidejűleg megbízza a közgyűlés a tanácsot, hogy az eladásra már két év óta előirányzott, de a rossz üzleti viszonyok miatt el nem adott bükk és tölgyfákra nézve az eladást kísérelje meg, amennyiben a faárak jelentékenyen emelkedtek. Azokra az árverést tűzze ki, mivel kellő eredmény esetén a szóban levő kölcsön felvétele is mellőzhető lesz.

Húshagyó napok.

A legújabb miniszteri rendelet, amely a közéleímezésről szólóit, végre olyan rendelkezést tett, amelyet egyrészt már szövetségesünk, Németország és a monarchia másfele Ausztria ki is próbált. Az uj miniszteri rendelet mint ismeretes a húshagyó napokat rendszerisiti. Kedden cs pénteken nem szabad húst enni az egész országban, és ezzel kettős célt akar a kormány elérni. Egyik cél az, hogy a húsfogyasztás csökkenésével, a húsárakra árszabályozó hatást tudjon gyakorolni, más cél pedig az, hogy valamennyien, azok is, akik eddig ki tudták magukat vonni, érezzük, hogy háború van, hogyha kell meg keli tanulnunk a nélkülözést is.

Ebben a háborúban eddig már oly szép bizonyságát adta a középeurópai szövetség, hogy az entete kiéheztetési politikája hiába való és céltalan. De ez a inai intézkedés nem is erre vonatkozik. Megvagyunk róla győződve és a kormány is meg van róla győződve bizonyára, hogy elegendő húskészletünk van még, azonban takarékoskodnunk kell.

Lart pour l’art kell takarékoskodnunk. Nem azért, mert nincs hús, hanem azért, mert háború van és a háborúban mindenkinek csökkenteni kell szükségleteit a nagy közérdek szempontjából. Nálunk pedig, ezt is objektive meg kell állapitanunk, eddig takarékoskodásról beszélni sem lehet. Anélkül, hogy rekrimiálni akarnánk, vagy valakit vádolnánk, meg

kell mondanunk, hogy oly bőségben voltunk élelmiszerekben a háború eddigi tartama alatt, hogy senki sem gondolt takarékosságra. Pedig ez hiba nem volt, olyan hiba, amelyet a harctéren küzdő véreinkkel szemben sem szabad elkövetnünk.

Könnyű egy háborút viselni otthonról, terített asztal mellől, de valami kegyeletnek is keli bennünklen ni a hős fiuk iránt, akik minden erejükkel, képességükkel őrt állottak határainkon, hogy megvédjenek bennünket minden baj és veszély elől, amely fenyegetett és fenyeget.

Gondoljuk el, hogy a hazának kell áldozatot hoznunk, mikor hétköznapi, békeidőbeii szokásainkról és bőségünkről részben le kell mondanunk. Azok, akik talán első pillanatban, duzzogva, vagy neheztelve, elégedetlenül vették tudomásul a kormánynak ezt a legújabb céltudatos rendelkezését, gondolják csak el, hogy még mindig mennyivel jobb helyzetben vannak, mint sok millió társuk és higyjék el, hogy háborút áldozatok nélkül nem lehet győzelmesen megvívni.

Az áldozatok meghozásában pedig a nemzet minden tagjának részt kell vennie, ha azt akarjuk, hogy ezek az áldozatok meghozzák az eredményt.

Városi közgyűlés.

1qI5. évi julius 7-én.

Elnök: Farkas Jenő polgármester, jegyző: Spáczay Gyula ki. tanácsnok. A gazdasági és pénzügyi bizottság, mivel a pénztár jelentése szerint a házi pénztár készlete legfeljebb 2 hóT A R C A.

A német trónörökösnél.

— Irta: Swen Heddin. —

Megállunk a főparancsnokság háza előtt. Ott találtam egyik főhadiszállásbeli barátomat, von Maltzahn báró tartományi tanácsost és birodalmi gyűlési képviselőt, ki a trónörökös személyes barátai közzé tartozik. Ő adta tudtomra hogy várják jöttömet és sietnem kell, hogy nyolc órára, a vacsora idejére készen legyek. Tehát folytattuk utunkat addig a kis francia kastélyig, hol a trónörökös felütötte szállását.

Katonás uniformisa lakájok vették át pod- gyászomat s az első emeleten a trónörökös magánlakosztálya mellett lévő szobába kisértek. Nemsokára azután megkopogtatta ajtómat von Behr kamarás, szolgálatot tevő udvari marsai, egy finom és megnyerő külsejű, nyájas fiatal ur. Azért jön, hogy a vacsorára hívjon. Kimentünk a felső vesztibiilön át a lépcsőre, melynek alján szép szertartás tanúi lettünk. A tornácon meglehetős szép számú tiszt állt sorban s velük szemben vagy húsz katona. Aztán megjelent a trónörökös karcsú, nagy, egyenes alakja, fehér waffenrokkján a vaskereszt első és második osztályú jelvénye, s biztos léptekkel a két sor közé lépett. Egy ur, aki a kíséretéhez tartozott, egy doboz vaskeresztet vitt utána. A trónörökös kivett egyet, átadta a hozzá legközelebb álló tisztnek. Megköszönte a császárnak és a birodalomnak tett szolgálatait, és erőteljes kéz- szoritással kívánt szerencsét az ujonan kinevezett lovagnak. Mikor a tisztek mind megkapták rendjelüket a vitézségükért, a katonák kerültek sorra : a szertartás velük szemben is ugyanaz volt, mint az imént a tisztekkel szemben.

Mikor a vaskereszt lovagjai elvonultak, bementünk a vesztibülbe. Ott a trónörökös elém jön és szives Istenhozottal köszöntött magánál. Az asztalnál a következő urak voltak jelen: Schmid von Knebelsdorff altábornagy ő excellenciája, az osztrák hadsereg törzskarának parancsnoka, von Behr kamarás, Wi- denmann tanár vezér főorvos, von der Planitz, | Müller és Heymann őrnagyok, von Zobeltitz hadnagy, s néhány törzskari tiszt, akik későbben tértek vissza tábori munkájukból s most az asztal végén foglaltak helyet.

Hogy mit eszik az ember a német trónörökösnél? íme az étlap: Karfiol-leves, borsos hús burgonyával, kacsasült salátával, gyümölcsbor, kávé és szivar. S miről folyik a beszélgetés az asztalnál? Hát biz’ azt nehéz volna elmondani, mert beszélgetésünk jóformán az egész föld kereksége körül forgott. A trónörökös is, mint a császár, Tibeten kezdte, onnan pedig már csak egy macskaugrás volt a Himaláján át Iluglidelta pálmáihoz stb. Beszélgettünk régi, el nem felejthető emberlélekről, és közös jóba- rátokró!, kik barátból ellenséggé váltak. S beszélgettünk a háborúról és rémségeiről s a

borzasztó áldozatokról, melyeket megkövetel magának.

— Mindhiába — mondotta a trónörökös, a haza mindent elvár tölünk s mi győzni akarunk, győznünk kell, habár az egész világ is sikra száll ellenünk.

— Nem különös, hogy itt oly nagy nyugalom van? Hiszen ma este úgy vagyunk itt, mintha legteljesebb békében élnénk: pedig csak pár óra járásnyira vagyunk a tüzvonaltól, mondja felséges házigazdám, minekután meghallgatott egy rövid és kielégítő jelentést melyet egy belépő tiszt hangosan elője terjesztett.

— Igen, császári fenség, én egy hadsereg főparacsnokságát valóságos zümmögő méhkasnak képzeltem, s most valósággal árnyékát sem lelem nyugtalanságnak vagy idegességnek, mindenhol csak nyugodságot látok. De legjobban mégis ütközetet szeretnék látni, mert azt hiszem, hogy a legtöbb laikus emberhez hasonlóan, magam is teljesen hamis képzeteit alkotok róla magamnak.

A trónörökös mosolyog és igy felel:

— Igen a Nuvillehez és Detaillehoz hasonló csatafestőnek manapság vajmi kevés alkalmuk van, hogy érvényesíthessék művészetüket. Az ember nem igen látja a harcolókat, mert elbújnak a terepen és a lövészárokban, a szuronyrohamhoz közel férkőzni pedig veszedelmes dolog, mikor az embernek nincs ott szolgálati teendője. A távolság a küzdő felek közt nagyjában és egészben nőttön no a lövő-