Felsőbányai Hírlap, 1914 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1914-08-06 / 16. szám
IXLI2SI. évfolyam.. 1©. szám. 1014. julius 6. TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. If MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. _____ t. i Előfizetési á ra : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. \ Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő : DR MOLDOVÁN FERENC j A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő cimére Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamációk és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. A nagy leszámolás. Amitől félve rettegett az egész világ, a koronás fők ép úgy, mint a népek milliói, bekövetkezett. A szemétben lappangó, senyvedő parázs, melyet a vad, hideg éjszaki szél izzóra szított, lángra lobbant és a becstelenségek óljaiból át- harapódzott a pusztító tűz az európai nemzetek kultúrpolitikáira. A jognak, igazságnak és a bűnpártolásnak, gyűlöletnek óriási erői törnek egymásra. Az Osztrák-Magyar monarchia és dicső szövetségese: Németország egyik oldalról, Szerbia, Oroszország és Francia- ország másik oldalról állanak szemben, hogy fegyverrel döntsék el az erkölcsi okokban oly egyenlőtlen harcot. A többi nagyhatalmak és országok még ingadoznak, hogy melyik fél mellett szánjanak síkra, mert a külön nemzeti és hatalmi érdekek bajosan fogják ezeket a semlegességben megtartani. Nehéz és szomorú napok viradnak hazánkra. Az igazságos harcot óriási áldozatok árán kell megvívni. Aggódó szívvel lessük a rohanó eseményeket. A szülők, hitvesek, gyermekek imája száll a Mindenhatóhoz, ki hazánkat a legválságosabb időkben mindig megóvta, hogy győzelmesen hozza vissza azokat, kik lelkesedve, habozás nélkül mentek el kötelességeiket teljesíteni. A hazaszeretet ragyogó vágyai folytak le szemeink előtt, midőn koronás királyunk hivó szavára a nemzet százezrei mozdultak meg, hogy itt hagyva családjukat, munkájukat, fegyvert ragadjanak az igazságos nagy nemzeti ügy érdekében és egy szebb, jobb jövő reményével. Felsőbánya hazafisága. A háborús események városunkban is erős visszhangra találtak. A szerbeknek átnyújtott jegyzék ugyanazt a felemelő hatást tette a lakosságra, melyet az egész országban előidézett. Minden ember örült és helyeselte, hogy a Monarchia a sok megalázás után válaszút elé állította a trónörökösünk gyilkosait védő, sőt abban részes országot. Az eredmény alig volt kétséges s a nem kielégítő választ követő diplomatiai viszony megszakítása, majd 1—2 nap múlva a részleges mozgósítás hire általános lelkesedést keltett. A város fiatalsága múlt hó 29-én este 7 órakor lelkes tüntetést rendezett. A menet a kohótérről indult zászlók alatt a bányász-zenekar hangjai mellett. Mikorra az éljenző csapat a bányahivatalhoz ért, hatalmas tömeggé nőtt meg, melyben társadalmi különbség nélkül vettek részt a város lakói, nők is igen sokan. A zenekar a bányahivatal előtt a Rákóczi-indulót játszotta el, utána a közönség kalaplevéve elénekelte a Himnuszt. Zajosan éltette a hazát, a királyt, Németországot. A menet ezután a városháza elé vonult, hol Farkas Jenő polgármester lelkesítő szép beszédet mondott, melynek nyomán óriási éljenzés zúgott föl. Utána nyomban elénekelte a tömeg a szózatot és a Kossuth nótát. A lelkes tömeg ezután a haza és király éltetése mellett zenével végig járta a főutcát egész hosszában és a legnagyobb rendben oszlott szét. A mozgósítás hatása. A honvédelmi miniszter sürgönye 31-én este 7 órakor érkezett városunkba az általános mozgósításról. A városi katonai ügyosztály a legnagyobb gyorsasággal fogott hozzá a szükséges intézkedések megtételéhez. A mozgósítás hire futó tűzként terjedt szét a városban. Egy negyed óra alatt hatalmas tömeg gyűlt össze a városháza előtt és nagy csendben hallgatta a mozgósítás elrendelésének kihirdetését. Harsogó „éljen“ hangzott fel a kihirdetés után. A közönség elénekelte a Himnuszt, a Szózatot, Kossuth-nótát, éljenezte a háborút. Farkas Jenő polgármestert kívánta hallani a tömeg, mire a polgármester lelkesítő szavakat intézett a közönséghez, buzdította a város férfiait honpolgári kötelességeik teljesítésére és megnyugtatta a behivottakat, hogy a város gondoskodni fog a bevonultak családjairól; végül nyugalomra és komoly magatartásra kérte a lakosságot. Az óriási lelkesedéssel fogadott beszéd után a közönség hazafias dalokat énekelve, a háborút éltetve járta végig a várost, hol a hirdetmények 2 óra alatt már mind ki voltak ragasztva. A lelkesedés az éjjeli órákban sem lankadt, mineenütt énekelő csoportok jártak és ellehetett mondani, hogy alig aludt azon éjjel valaki a városban. A lelkes izgalom fogva tartott mindenkit; a közönség rokon- szenve nagy erővel a bevonulásra kötelezettek felé fordult. Egész éjjel jöttek a jelentkezők a városházára s az arcukon a családjuk iránti aggodalmat a férfias büszkeségelnyomta. Egy panaszoshangot, kitörő zúgolódást nem lehetett hallani és dicsőségére válik a polgároknak, hogy mindenki átérezte a nagy események fontosságát és a hazaszeretettől kívánt kötelességeket. A bevonulás. Augusztus első 4 napja nevezetes dátum marad az emberek emlékében. Ezeken T A R C A. Régi dolgok. — Irta: Id. Kárpáti Endre. Künn járkáltam a város végén. Szinte jól esett látnom annyi idő után a szabad természetet, amelyet a hosszú, zordon tél elzárt előlem. A mező már zöldülni kezd. A vetések hullámzani kezdenek. A munkások dologhoz fogtak. De a íődolog, hogy a gyermeksereg is előszedi tavaszi játékszerét, fölkeresi megszokott játszóhelyeit. Egy csoport eleven fiú nagy lármával labdázáshoz fog. A szokásos, rendezkedés pör-patvar nélkül ritkán esik meg. Összevesznek sokszor, hogy a játékot mégsem kezdhetik. Most is összetűzött két pufók fiú. Fölruházták egymást annyiféle predikátummal, hogy el sem tudnám számlálni. Csupán azért, hogy mindegyik más-más játékot akart játszani. A gúnyneveket eltűrték. Máskor is volt benne részük. De mikor az egyik elkiáltja magát: „Te Sobri Jóska!“ gyilkos szemekkel rohan neki a megtisztelt, alig menekülhetett az üldöző elől. — Hm — gondolkodom — hát még él a Sobri Jóska neve ? Honnét hallhatta ez a fiú ? Vájjon tudja-e, ki volt az a Sobri Jóska ? Bizonyosan az Öregszőlőktől hallotta ; de alig tudná megmondani, hogy mit jelent az . . . A régi, régi világban, amikor még én is beálltam a métázók közé, borzadva gondolt mindenki Sobri Jóskára. Vele együtt a Bakonyra. Még most is érzem, hogy mily félelem szállt meg, mikor „Hármas Kis Tükör“-ből Veszprim Vármegyéről tanultuk a verset, hogy: „Nézz Veszprim Vármegye Balaton tavára És Bakony erdőnek sok makku fájára“ ... Iyenkor előttem állt a bakonyi szegény i legény borjuszáju ingben, százránczu gatyában, rojtos csizmában és cifra szűrében, fején pántlikás kalappal, övében pisztolyok, kések, szijjon lógó fokos és kezében a duplapuska. Ilyeneknek láttam és azokat, akiket elfog- dostak és a rögtön Ítélő bíróság kivégeztetett. Hát a Bakony bejárhatatlan erdeiben és sziklabarlangjaiban tanyáztak a szegény legények, akik közt legrettenetesebb haramia volt a Sobri Jóska. Itt tanyáztak, itt húzódtak meg Milfait, Pap Ando, Rózsa Sándor, Palkó, meg a többiek banditájukkal. A vezérek csak a legritkább esetekben raboltak, gyilkoltak. A tulaj- doképeni rablók a kanászok és egyéb szolganépség voltak. Ezeknek ugyanis az akkor fönállt jobbágyi intézmény munkájukat igen soványan fizette; azért a szükségeset ott szerezte meg, ahonnan lehetett. Egy-egy bátor, vakmerő vezérük alatt bandát alapítottak. Sokszor egy-egy uraságnak valamennyi cselédje tagja volt a rablóbandának. Ezekhez csatlakoztak a szökött katonák, kicsapott deákok és más dologkerülők. A bandák egymással szoros összeköttetésben álltak. Ha egy-egy banda az urasági majorból szerencsésen elhajtott egy falka disznót, vagy juhot, oly ügyesen adták azokat kézről-kézre, hogy másnap már a harmadik vármegyében árulták a vásáron. A pandúrok ugyan résen álltak, de, mivel egyik vármegyéből a másikba nem mehettek át; mig szervezkedtek, rendezkedtek, már másik rablás után kellett kutatniok. A Bakonyon keresztül csak az utazott, aki magát a halálra is elszánta. Mert csakhamar megrohanták és kifosztották. Ha nem védekezett, életét nem bántották ; csak a védekezőket gyilkolták le. Ha rosszul ment az üzlet, elfogyott az élelmi szer, meg az ital; beküldtek egypár embert az urasághoz, hogy küldjön ide vagy oda ennyi meg ennyi kenyeret, húst, szalonnát, bort. És mindég megkapták. A birtokos rendes költség- vetésébe bevette az ilyen kiadásokat; mert, ha nem adta meg, amit kértek, rövid időre
