Felsőbányai Hírlap, 1914 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1914-12-24 / 26. szám
XIX1. évfolyam, S6. széna. 1014. december 24. — MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. = Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő : DR MOLDOVÁN FERENC A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő cimére Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. Magyar dicsőség. Katonáink dicsérttől visszhangzik a világ. A magyar baka, a magyar huszár, a magyar honvéd, sőt még a jó öreg magyar népfelkelők vitézsége, önfeláldozása megnyerte mindenek csodálatát. Hogy idehaza, Magyarországon bámulattal adózunk nekik, hogy osztrák testvéreink a harctéren szeretettel dédelgetik őket, hogy hadseregünk más nemzetiségű tisztjeitől egyebet se hallani, csak azt, hogy a magyar katonát „imádni kell“ (mert ilyeneket mondanak): azt manapság már minden magyar ember természetesnek tartja. Hogy vitéz és hű szövetségesünk, a német hálás elismeréssel emlegeti a magyar vitézséget és méltó módon meg is becsüli, azt is értjük. De hogy gyűlölködő ellenségeink, az oroszok, a szerbek és a franciák is úgyszólván nap-nap után a magyar katonák hősiességét, dicséretét zengik, az mégis szokatlan s ezért nagyon iclötio"JelensékfT' ' Egy francia újságnak Magyarországra tévedt példányában olvassuk, hogy a magyar az oszrák-magyar hadsereg legfélelmesebb katonája. A szerbek állandóan arról panaszkodnak, hogy a magyar katona szuronyrohamának, minden elragadó heves tüzének lehetetlen ellentállani. Az oroszok részéről pedig a legilletékesebb tényező, az orosz vezérkar hirdette az elmúlt héten több ízben is a magyar csapatok vitézségét, vakmerőségét. Egyszer népíöikelőink elszántságával magyarázta azt, hogy ki kellett vonulnia a Kárpátokból. Majd a Bukovinában való visszavonulást mentegette azzal, hogy a magyar honvédek elkeseredetten harcolnak az orosz ellen, mert gyűlölik még a múltból. Végezetül a most folyó nagy mérkőzésben, amikor Ivangorod alatt nagy vereséget ért két orosz hadosztályt, az orosz vezérkar azt jelentette a világnak, hogy azért érte kudarca mindenható cár fegyvereit, mert Ausztria és Magyarország legjobb ezredei a magyar huszárok jelentek meg hirtelen Ivangorod alatt. Ez az ellensége:, részről való nagy dicsérgetés gondolkodóba kell hogy ejtsen bennünket. Mert honnan ez a fordulat? Hisz alig néhány hónapja még mindennek az ellenkező jét hallói tűk a kölföld részéről. Leszóltak bennünket, azt hirdették, hogy a magyar a balkáni államok erőteljes céltudatos fejlődése mellett a hanyatlás képét mutatja. És jövendölgették az ország felosztását, a nagyhatalmak sorából v'VíTó Üuiörlétfet, a magyarságnak a szűkre szabott Nagy Alföldre való korlátozását s más efféle dőreséget. Valljuk meg, ellenségeink egy kis rosszindulattal — és nem ismervén a magyar nép kiváló, becses tulajdonságait - a mutatkozó közéleti jelekből bizony némi joggal alkothattak rólunk ily Ítéleteit. A régi magyar átok, a pártoskodás hatalmába ejtette és évtizedeken át béklyóban tartotta egész nemzetünket. A szenvedélyes testvérharc közepett, a politikai gyűlölködés útvesztőjében szem elől tévesztettük legfontosabb érdekeinket: a haza, a nemzet egyetemének érdekeit. Egy-egy jelszavunknak kedvéért, annak csak látszólagos igazolásáért is nem egyszer vétkeztünk távolabbi, de annál jelentősebb célok ellen. A magunk kicsiny érdekeiért szokszor zúgolódtunk azon kötelességek ellen, amelyekkel még áldozatok árán is az egész nemzetnek tartozunk. Ezért vesztette el a magyar egykori hírét, tekintélyét a világon. Ezért mert ellene esküdni annyi ellenség. Ezért merte egy-egy álnok hatalom előre elkészíteni számunkra a ravatalt. De eljön a nagy nap, amikor nemzetünk régi erejében feltámadott. A pártviszályt félrelöktük, az egyéni érdekek harca megszűnt, újra testvére lett magyar a magyarnak, s egy értelemmel, egy lélekkel szállottunk a nagy világcsatába. És egyszerre újra felragyogott, a magyar dicsőség. Tanulság ez mindnyájunknak a jövendőre. Tanulság arra, hogy jobban szeressük a hazát, mint ahogy — bármi körülmények között is — haragszunk egymásra. Közgyűlés. 1914- december 12. Elnök : Farkas Jenő polgármester, jegyző : Pap Márton adóügyi tanácsos. Hitelesítők : Levay Károly, dr. Tóth Gábor és Puskás Ferencz. A tanács beterjeszti a virilis képviselőknek 1915. évre összeállitótt névjegyzékét. A közgyűlés az összeíró bizottság által bemutatott T A R C A. Temetés a harctéren. Az alábbi verset Faragó Imre baka irta Mosztárban. A poétika szabályainak bizony nem mindenben felel meg, de ennél mélyebb, igazabb, szebb verset alig olvastunk még a háború alatt. Az ilyen Faragó Imrék Írták valaha a legszebb magyar népdalokat. lnne a vers: Temetés a harctéren. Kiviszik a bakát, ki a temetőbe, Hol az anyja, hol az apja, hol a felesége? Messze vannak, messze, ott a magyar földön, Szegény bakát megsiratni nincsen, aki jöjjön. Egy kiséri csak ki, jó öreg káplárja, Jószántából megy utána, nem kötelessége; Hozzá álltam én is, kikisértük ketten, Szegény-szegény magyar fiú, de szívesen tettem. Kint a koporsóra hideg földet hánynak, Idegen föld, oly hideg föld, nem dobom utánad; Megmondom majd otthon a szülő anyádnak: Neve volt az utolsó szó, mely ajkadon támadt. Megmondom majd hitvesednek, imádkozzon érted, Harcmezején estél el te, hősi halált haltál. Gyerekeid ha kérdezik, hol van édes Apám ? Nekik csak majd annyit mondok, harcolt édes Apád. Felírtam e szókat egy darabka fára, Szegény magyar katonának sírja mellett állva. Megcsókoltam, aztán bedobtam a sírba, Jobban nyugszik 5 ez alatt, magyarul van Írva. A németek. Ezelőtt nehány esztendővel egy berlini újság rendezett egy úgynevezett ankétet, vagyis kiválóbb emberek körében folytatott vélemény- gyűjtést arra a kérdésre: mi az oka, hogy a németeket általában nem szeretik a külföldön ? Mi a magyarázata, hogy művelt, tehát elismerő j emberiség szimpátiája a németség iránt egyáltalában nem áll arányban azokkal az értékekkel, a melyeket a nemet tudásnak, igyekezetnek és szolidságnak a kulturális élet minden területén köszönhet? Miért élveznek a közgondolkodásban nagyobb szeretetet és rokonszenvet olyan népek is, a melyek összehasonlithatailanul kevesebbet adtak közkincsül az emberiségnek, az általános haladásnak és boldogulásnak, mint a németek? A közkérdésre beérkezett válaszok majdnem kivétel nélkül ugyanazt az okát és magyarázatát adták ennek a kétségtelen igazságtalanságnak. A teuton gőg: ez a mi ellenérzést támaszt az emberekben ott és akkor is, a mikor az erkölcs logikája szerint csak a köszönet, az elismerés és hála fakadhatna a szivekben és elmékben. A teuton gőg: igy vallották ott a németség kiválóságai is, az riasztja el a legméltá- nyosabb hajlandóságú lelkeket is, ez az, a mi idegenkedéssel tölti el őket olyankor is, amikor más nemzet fiának szívesen nyújtanák a koszorút. A teuton gőg, amely bántóbb a franciánál, mert nem olyan naiv és bántóbb az angolnál, mert nem enyhíti magát Albion fiának bőkezűségével. Nos, ennek a most folyó háborúnak Németország, illetve a németség számára, ha nem is a legnagyobb diadala, de a legnagyobb sikere: ennek a teuton gőgnek a teljes és tökéletes rehabilitálása. Egy tündöklő dicsőség fényében derült ki és világosodott meg, hogy a németség nem lehetett annyira gőgős, hogy ez a gőg akár szerénység is ne legyen ahhoz képest, a min épül és amire támaszkodik. A németek ezekben a legnagyobb vitákat véglegesen eldöntő világtörténeti napokban megmutatták és bebizonyították, hogy mindent tudnak, sőt valóban jobban tudnak, amit más tud : de tudnak egy egész csomó olyan dolgot is, amit csak ők tudnak. A német tud a mesterek-mestere lenni olyan tudományokban, a melyekben legfeljebb szerény tanítványnak voltak hajlandók minősíteni. A német tud ötletesebb lenni a franciánál, tud szóontóbb — és e mellett százszorta tisztességesebb — lenni az angolnál és — ime a matematikában se ismer lehetetlenséget! — tud több lenni az orosznál. Erősebb a levegőben, mint a francia, a vizen, mint az angol és a földön, mint a muszka. Ha tehát a teuton gőg valóban nyomasztóbb is lenne, mint akár a gall, akár a brit, akár a szláv; ezt el kell viselni földön, vizen és levegőben. Mert ez a gőg, ha meg is van, nem üres dölyf, hanem jogos büszkeség, amelyet temérdek munka, lángoló igyekezet és heroikus odaadás nagyszerű eredményei tesznek megokolttá.
