Felsőbányai Hírlap, 1914 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1914-04-30 / 9. szám
Felsőbányái Hírlap tét, ha a közlemény különben magában véve nem olyan, amely büntetést vonna maga után. Ez a kártérítési jog és kötelesség egészen uj dolog. Mindenesetre olyan, amire nagy szükség volt és amely bizonyára fokozott óvatosságra fogja inteni a sajtó belső és külső munkásait. Jobban megfogják gondolni ezután, hogy mit Írjanak meg és miként Írják meg. Az uj törvény a sajtóügyi büntetéseket is emeli. Az eddigi kedélyes államfogház helyett közönséges fogház és a kis összegű pénzbüntetések helyett tetemes pénzbüntetések várnak a sajtó utján elkövetett vétségekre és kihágásokra. Nem lesz tanácsos ezután olyan könnyelműen pellengér® állítani boldog-boldogtalant sem a hivatásos újságíróknak, sem a nyilt- levelezőknek. Az uj törvény kiterjeszti figyérmét a hirdetésekre is. Vétségnek minősiti a szeméremsértő, vagy a közerkölcsiséget veszélyeztető hirdetések közzétételét. Ezekért a felelősség első sorban hirdetőt terheli ugyan, de felelős lesz azokért a kiadó is. Lapjaink hirdetési oldalai is megtisztulnak. íme nagyjából ezek azok a főbb intézkedések, amiket az uj sajtótörvény a sajtóvisszaélések ellenében április 12-től hatályba léptetett. Kinek lesz választói joga? A hivatalos lap április 5-iki száma két miniszteri rendeletet közöl a képviselőválasztói jog igazolásáról. Szükségesnek tartjuk közölni olvasóinkkal a feltételeket, amelyek alapján azokat is felveszik az uj választói névjegyzékbe, akik eddig nem voltak választók. Az uj választó törvény 5. és 6. §-aiban Írja elő ezeket a feltételeket. Választók azok, akik az elemi népiskola hatodik osztályát, vagy ezzel a választói jogosultság szempontjából legalább egyenlő értékű más iskolai osztályt vagy más tanfolyamot sikeresen elvégeztek és még a következő feltételek valamelyikének megfelelnek : a) legalább 2 korona egyenes állami adóval vannak megterhelve ; b) önállóan iparengedély alapján ipart űznek vagy kereskedést folytatnak, vagy c) olyan alkalmazottak, akik műszaki üzlet vagy vállalat körében - bárminemű idő óta, de nem csupán alkalmilag felfogadott napszámosként, vagy mezőgazdaságban bármennyi idő óta mint vezető munkás vagy felügyelő vannak alkalmazva; d) aki az előbbi pontban felsoroltakhoz nem tartoznak ugyan, de ugyanannál a munkaadónál köz vagy magán szolgálatba legalább három év óta van alkalmazva ; e) valamely választónak gazdaságában, ipari üzletében vagy vállalatában mint kisegítő családtag működnek ? f) katonai vagy csendőrségi szolgálatban altiszti fokozatot érték el. II. Választók azok, akik írni és olvasni tudnak ugyan, de nincs az elemi iskola VI. osztályáról szóló bizotnyitványuk ; ha a) akár egy, akár több adónemből együtt 20 korona állami egyenes adóval vannak megróva ; b) iparengedély alapján önálló ipart űznek vagy kereskedést folytatnak és legalább egy segédmunkást alkalmaznak, vagy egy adónemből legalább 10, több adónemből együtt legalább 20 korona egyenes állami adóval vannak megróva; c) olyan alkalmazottak, akik ipari üzlet vagy vállalat körében - ideértve bányászatot, kereskedelmet és közlekedést és — nem csupán napszámosként vannak alkalmazva, ha iparos tanonc volt és erről bizonyítványt kapott az iparhatóságtól, avagy az utolsó öt éven belül akár egyfolytában akár megszakítással legalább három éven át ugyanegy ipari munkanemben dolgozott, vagy őstermelésben vezető munkás vagy felügyelő, vagy d) a II. pont d), e), f) szakasza valamelyikének meg tud felelni. Az elemi iskola VI. osztályával egyenértékű az elemi iskolai IV. osztályának és közép, vagy polgári iskola vagy iparos és kereskedő tanonc iskola két osztályának elvégzése. A folyó hó 5-én megjelent miniszteri rendelet értelmében a választók összeírása már e hó folyamán megkezdődik. Most alakulnak meg azok a bizottságok, amelynek egyrészt az a feladatuk, hogy az iskolai naplókból összeállítsák azoknak a jegyzékét, akik VI. elemit végeztek, másrészt feladatuk az Írni olvasni tudókat bár az elemi iskola VI. osztályáról szóló bizonyítványuk nincs, választási jogosultság megállapitása céljából levizsgáltassák. Múzeumunkból. Ismertetés. XII. Rendkivül érdekesek és a város történetére nézve nagy fontossággal bírók azon régi pecsétek, melyek múzeumunkban őriztetnek. A pecsét által az oklevelek bizonyító erőt és hitelességet nyertek és rendszerint egyszersmind az illető hatóságnak vagy személynek címerét is magában foglalták. Egyes családok vagy testületek (városok, céhek stb.) ugyanis régi jog vagy fejedelmi adományozás alapján címereket használtak, mely szokás a Keresztes háborúk idejében keletkezett. Felsőbánya címere nincs pajzsba foglalva, de ez épen az első időkben nem volt a címer feltétlen kelléke, mert a címereket pajzs nélkül vésték a pecsét lapjára. Vájjon volt-e az ősrégi „Zazarbányának“ — Felsőbánya legrégibb elnevezése — pecsétje, nem tudjuk, mert ilyen aktákra még nem akadtunk, igen valószínű, hogy volt, de elveszett. Az első pecsétünk mely fenmaradt, csak I. Lajos korából való és pedig két ezüst példányban ezen felirattal: „sigittam civitatis de medio monte“; bent a címer ábrázolt két hegyet, melyektől jobbra és balra két bányász dolgozik, könnyű vászon ruhában, mely a derékon össze van fűzve, fej kámzsával és mezítláb. Mindkét alak feszitő csákánnyal a hegyre üt, a jobboldali alak balkezében még zúzókalapácsot is emel ütésre; — amint látjuk, ez igazi bányász jelvény volt. A második szintén ezüst pecsét a XV. század elejéről való, szintén „civitas“ felirattal, de a címerben már csak egy bányásznak van feszitő csákánya, a másik pedig a kalapácsot ütésre emeli, a ruházat ugyanaz, de a hét hegy fent a bányászok felett, körben 7 domborulattal van jelezve, mig a régi 7 hegy helyén lent egy akna nyílása látszik, mely felett, különféle magasságú erdős hegyek emelkednek. A harmadik ezüst pecsét 1644-ből való, még mindig „civitas“ felirattal, a 7 hegy fent hosszában elnyúlik, nagyobb, kisebb domborulatokkal, az eredeti 7 hegy helyén kőhalom látszik, melyen az egyik alak feszitő csákánnyal, a másik kalapáccsal dolgozik. Az átmeneti korban, mikor a kamara a régi pecsét használatát megtiltotta és a város élet-halál harcot vívott önállóságáért, melyet a cs. k. hivatalnokok minden módon, erővel és álnoksággal elvenni akartak, a város vasból készíttetett egy pecsétet egyszerű vésett kalapácsos jelvénnyel (gyujtózsinorral) S. F. B. (Felsőbánya pecsétje) betűkkel, de alig észrevehető- leg a jelvény felett egy „C“ betűt (Civitas) véstek, a 7 hegy jelzését pedig az 1644. évi kel és becsületes, friss arccal. Nem törődtem vele, nem akartam észrevenni, hogy egyre a szememet keresi a szeme. A nőt csak sóvár indulataim tükréből, rejtelmes és forró elképzelésből és kalandjaikkal kérkedő ismerőseim brutális előadásaiból ismertem. Azt láttam, hogy gyöngék és tökéletlenek s ezért bizonyos fen- sőséggel, sőt gőggel voltam irántuk. De azért kedves, jóleső ábrándozás volt az, amikor hangulat fogott el és szép, íehérruhás, koszorúba font hajú leányt képzeltem a magaménak, aki odaadóan csókol és egyre mosolyog rám. Kosa Julis nem volt ilyen. Nagy, mezitelen lábai, amikkel az őszi sarat taposta, visszariasztottak. Életgyülöletem abban az időben egész lényemet betöltötte, minden reggel azzal ébredtem, hogy talán ma fogok meghalni. Ez a hangulat felvértezett a szerelem ellen. Egy napon Julis szép őszibarackot hozott nekem. Egyszerűen, kissé zavartan rakta elém a gyümölcsöt. — Egye meg az ifiur. Úgy egye meg, hogy az anyám pofonvágott érte.-. Hogy-hogy?- Hát csak úgy, hogy beakart menni a barackkal a városba a vásárra és kiloptam ezt a kosárból és ő meglátta. És Julis nagy, meleg, beszédes szemekkel nézett rám. Csupa odaadás volt. Éreztem, hogy arcomba szökik a vér. Megfogtam Jilis kezét, megsimogattam az arcát és kényszeredetten nevettem. Nem tudtam mit mondani és otthagytam Julist. Később eszembe jutott, hogy ostoba voltam, mert ki kellet volna a leánnyal kezdeni, ez volt a legjobb alkalom. De ez a tépelődés, mit a vér forró muzsikája kisért, csak percekig tartott. És eszembe jutott a hitvány, elrontott életem, a halálra való elszántságom. A halálra való elszántság nagy, magasztos harmóniában simította világomat, úgy képzeltem, hogy csendes csónakos vagyok a halál végtelen tengerén. Juliska zavarta ez a fekete harmóniát. A halál gondolatában való elmélyedésemet egy szörnyű külső körülmény istápolta. A vármegyében elterjedt a kolera. A községháza előtt, a vasúti állomáson, a sürgönypóznákon hosszú, sárga plakátok hirdették a veszedelmet, lépten-nyomon bűzös ,karbol-szag csapott az orromnak. A parasztok, amikor a plakátokat olvasták és kibetüzték azt a negyvenegy óvin- tézkedési és elővigyázati szabályt, amit a megyei szabályrendelet előirt, nem értették a hosszú és egészen buta fogalmazványt és szidták az urakat, a mért elbüdösitették a falut. A kolera az csak viztül gyün - mondta Julis apja és heteken át nem láttam józanul az öreg fuvarost. Ezt a nézetet a többi munkás is osztotta, mindenki ivott a faluban, még az asszonyok és gyerekek is. Szodoma lett a kis faluból. Az alkoholmámor és a halálfélelem összefogtak, hogy leromboljanak minden gátat, amit józanság, tisztesség és szemérem emeltek az ősi bestia elé. Büszkén, gőgösen jártam az emberek között, soha azóta olyan fölényes nem voltam, nem is leszek. Én el voltam készülve a halálra, vártam és bátran néztem a szemébe. A halálfélelem deliriumában fetrengő parasztok között, úgy véltem, hős vagyok, aki idekerültem a gyávák és becstelenek közé, hogy példát adjak nekik. A kolera mind veszettebbül ostromolta a falut, naponként meghalt egy-két ember s én mind- I egyik után ezt a sóhajtást küldtem : ez is meg- : előzött, ez is megelőzött! Viharzott, tobzódott körülöttem a halál, szorongató közelségét megszoktam, mint a hű kutyát. Esténként verseket Írtam róla és elrontott, fiatal életemről, nappal pedig faragtam, szavalgattam őket s a mélységes hangulat nem egyszer könnyet szorított a szemembe. 0, dőre, vakmerő, csodálatos ifjúság! Egy nyármeleg, csillagos éjszakán künn háltam a szabad ég alatt, a mészégető kemence előtt. Strázsálnom kellett Dup Szaniszlót, a lengyel mészégetőt, aki az utóbbi időben annyit ivott, hogy egészen leromlott. Éjszakánként elaludt és el hagyta lankadni a tüzet. A mészégető kemence egy nagy szakadék partján épült, melyet régi nagy felhőszakadások vájhattak. Leszállt az éjszaka, a kemence két ajtajából kivillogott a tűz, mint valami közelgő gyorsvonat lámpása. A szakadék szélén ültem s a megszokott gyászos, melanchólikus hangulat varázsa alatt azt kérdeztem magamtól, nem volna-e jó leugrani ? Miért élek még mindig ? — Rakjon a tűzre, Dup — szóltam hátra a mészégetőnek. A lengyel nem felelt. Ismét szóltam neki, de nem kaptam választ. Erre felálltam és odamentem hozzá. Dup a kemence ajtaja előtt feküdt. A tűz rózsaszínűre ivott csontos arcába világított.
