Felsőbányai Hírlap, 1914 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1914-04-02 / 7. szám
ZXXX. évfolyam. '7. ssséirn. FELSOBM YÁI FIIUL TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. — MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő : DR MOLDOVÁN FERENC i A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére t Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá- ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- ; zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. A közigazgatás reformja. — Irta: Almásy László dr, orsz. képviselő — Minden különösebb, úgynevezett jól értesültség nélkül állíthatjuk, hogy igen kevés idő választ el bennünket a köz- igazgatás reformjától. Minden félreértés elkerülése czéljából disztingválnunk kell s ezt a tényeknek megfelelő preczizitás- sal úgy vihetjük keresztül, ha alkalmazkodunk ahoz a rendszerhez, amely szerint a közigazgatás reformja a már eddig illetékes tényezők nyilatkozata szerint megoldásra kerül. Amikor a közigazgatás reformjáról beszélünk, négy főkérdéssel kell foglalkoznunk és pedig: 1. a szorosabb értelemben vett vármegyei közigazgatás, 2. a városok reformja, az u. n. városi törvény, 3. a rendőrség államosítása és végül 4. a községek közigazgatásával. Qui bene distingvit, bene do- cet. Ezt a közismert szabályt újból előre kell bocsájtanunk, amikor azt mondjuk, hogy a közigazgatás reformja küszöbön áll. Küszöbön áll a vármegyék közigazgatásának reformja, ez teljesen nyilvánvaló, mert a vármegyei tisztviselőknek egy évvel meghosszabbított mandátuma ez év deczember havában lejár s igy teljesen kézenfekvő dolog, hogy az ide vonatkozó törvényjavaslatnak ma már úgyszólván teljes egészében készen kell lennie, az rövidesen a parlament tárgyalása alá kerül és törvénynyé kell válnia, amit minden más, a közigazgatás reformját indokoló körülménytől eltekintve, a a rendelkezésre álló idő csekélysége is parancsol. Nagyon tévednek azok, akik abban a nézetben vannak, hogy a vármegyét ezzel megfosztják az önkormányzati hatáskörtől. Teljesen illetékes tényező kijelentése szerint a megalkotandó törvénynek nem ez lesz sem a czélja, sem az intencziója, sem pedig a rendeltetése. Az önkormányzati hatáskört a javaslat magára a lényegre fogja állapítani s meg fognak szűnni, amint Tisza István gróf miniszterelnök kijelentette, azok a sokszor száz és száz pontból álló tárgysorozatok, amelyek előadását a legtöbb vármegye közgyűlésén közönyösség és érdeklődés hiánya kisért s amelyek elintézésében legalább is 95% arányban a vármegyék törvényhatósági bizottsága érdemleges munkát nem teljesitelt. Szakkérdéseket a vármegyei törvényhatósá- j gokban is a szakbizottságok, szakosztályok fogják intézni, amely az ügymenetnek úgy a gyorsaság, mint az alaposság szempontjából csak előnyére válhatik. | A járásokban a járási bizottságok fognak j működni bizonyos önkormányzati hatás- ! körrel a járás tisztviselőivel harmonikusan. A közigazgatás reformjának a szorosan vett vármegyei közigazgatásról szóló törvény lesz az etapeja s erre vonatkozik az a kijelentésünk, amelyben azt mondottuk, hogy a közigazgatás reformja a küszöbön áll De nem választ el bennünket nagy idő a városi törvény és a rendőrség államosításától sem. Gróf Tisza István miniszterelnök a nagy nyilvánosságnak szánva alig néhány héttel ezelőtt tette ama kijelentést, hogy a városi törvény megalkotása és a rendőrség államosítása a legnagyobb valószínűség szerint még ezen országgyűlésnek fogja feladatát képezni. Sajnos, nem lesz már ideje ennek az amúgy is túlságosan igénybe vett országgyűlésnek a községi törvény megalkotására, ezzel már az uj törvény alapján megválasztandó parlament fog foglalkozni. Az állami rendőrség, amely a városok életében és működésében a polgárság jólétének, egészségének és vagyonának biztosítását tekintve elsőrendű fontosságú tényező, az egész országra nézve a csendőrséggel kapcsolatba hozva, egységes szervezetet nyer s működése ugv a városokra, mint a községekre egyenlően kiterjed. A rendőrségi feladatok megfelelő megoldása az első feltétele a kulturállam létezésének. A közegészség, közlekedés, építkezés, élelmezés és a modern rendőrségnek számos, az állampolgárt a születésétől a haláláig kisérő teendője mind olyan feladatot képez, amely a polgárok jólétének, megélhetésének, társadalmi, politikai és a családban való együttélésének elsőrendű tényezője. A rendőrségi feladatoknak sima és minden zaklatástól ment megoldása olyan jelentőségteljes körülmény, amely nagy mérvben hozzájárul ahoz, hogy a boldog államban megelégedett polgárok éljenek. Ha valahol áll a közmondás, úgy a rendőrségi szolgálatoknál, feladatoknál és teendőknél feltétlenül megáll, hogy »nem a A csöppség. — Irta: Várkonyi Titusz. — A nap izzó melege reszketett a szikrázó homokon s mint forró fürdő hullámai ölelt körül bennünket a viliódzó levegő .Vendéglátó gazdám szorgalmasan ontotta a szavakat s én a csöndtől és melegtől bágyadtan hallgattam a duruzsolását. Állhatatos beszéde végre engem is szóra kény- szeritett: — Meleg van — böktem ki nagy bölcsen. — Gyenge legények maguk városiak, öcsém — a hideg gondolatától is borzongnak, a meleg pedig megiustult izmaikat menten megbénítja, — válaszolt. Válasz helyett mosolyogtam, — elvégre, — gondoltam — eléggé tüzbe hozott ez a tűrhetetlen meleg, mit szónokoljak. Az öreget a hallgatásom fellelkesitette. Egész kis védbeszédet vágott ki a vidék mellett. Friss közvetlen, egészséges, erkölcsös, nyugodt láztalan élet, lelki viharok, kedélyförgetegek nélkül, — ezek voltak a kiszö- gelö pontjai szóáradatának. Hümmögtem, bár egy-két ellenvetés motoszkált a fejemben, de mivel már jó tiz perce, hogy baktattunk az állomástól a szölőtelep közepén emelkedő nyárilak felé, hát csak tovább hümmögtem, mert a közel negyedórás légfürdö nagyon csendes, lázadozás nélküli emberré tett. A meleg belopakodott a pólusaimba, körülfogta az agyamat, ott bujkált az ereimben. Mikor megérkeztünk s a hüs szobában tapasztalatokat szereztem a vidék konyhaművészetét, illetőleg megbocsátottam a negyedórás napfürdöt s pláne mikor házigazdám illatos dohánnyal töltött pipát illesztett a fogaim közé — teljes pardont és gráciát adtam. Ebéd után álmos csöndben a jóllakottság, kellemes bódultságával heverésztem. A nyitott ablakon át beillatozta a szobát a frissen locsolt virágok parfümé. Félálomba bágyadtam. Néha valami surranó nesz levette szemeimről egy percre az álom nehezékét. Egyszerre az a határozott érzésem támadt, hogy kutató szemek bámulnak az arcomba, majd meg fojtott halk nevetgélés ütötte meg fülemet. Leküzdve az álom energiátlanságát, hirtelen felpattantam a chaise longueról. A szoba sarkában félénken meglapulva, mint tetten ért bűnös, kipirult arccal állt egy bájos kis fruska. Tiz-tizenkét éves lehetett. Nagy gyerekszemei, melyek most félénk meglepetéssel szegezödtek rám, még nagyobbnak tűntek fel s meleg fényök besugározta fehér arcocskáját, melyet a rajtakapás szégyenérzete gyöngéd árnyalatú pirossággal festett be. — Nos kis hölgyem — mi járatban vagyunk ? — kérdeztem, igyekezve hangomnak kemény zöngét adni a tekintély miatt. Úgy látszik azonban, hogy a kis selma nem nagyon érezte ki a hangomból a szilárdságot, mert neki bátorodva, nagy határozottsággal jelentette ki: — Oh, eher monsieur, Josephine lapdáját kerestem — s a szemeiben huncut csillogás jelezte, hogy már eszeágában sincs félni. ' — Megengedi kis hölgyem, hogy praesen- táljam magam: dr. Nánássy János tanár. Pukedlit csapott olyan öntudatos graciozi- tással, hogy egy Watteau-kép tolakodott az emlékezetembe. — Lolotte Billetier — válaszolt, aztán pergé gyorsasággal adta tudtomra, hogy Liliéből való és most Jozephinet és Louist vezeti be a francia nyelv elemeibe. — Sokszor szomorkodom — mondotta — mert nagyon szerettem Lillet és a mamant, de el kellett jönnöm, mert mama nagyon szegény. Ez a csöppség olyan komolyan beszélt az életről, mintha valóban átérezte volna a harcos lét halálosan komoly problémáit. Beszéd közben tekintete édes nyíltsággal keresztezte a pillantásom, s élénk arcának minden idege szavainak kifejező kísérője volt. Letettem a leereszkedő bizalmasságról, mely- lyel eddig szóltam hozzá. — Hiszen ez a filigrán baba egy komoly, érett gondolkozásu kis nő, egy becsületes, harcos kis kenyérkereső, akinek ugyan még hajas babákkal kellene játszani, de aki bizonyára nehézkes magyar gyerekeket oktat és vezet, mint egy bölcs kis mama. — Nos Lolotte meg van elégedve a sorsával ? Hirtelen ködfátyolos lett a szeme és sóhajtott. — Oh, eher monsieur, igen — szólt s máris lehullott szemeiről a könnyek fátyola s lelkének derűs napsugara tüzelt újra az arcára. — Bár csak pár napig leszek itt — de jó barátok leszünk, ugy-e kis Lolotte?
