Felsőbányai Hírlap, 1913 (18. évfolyam, 1-25. szám)
1913-10-02 / 20. szám
IX.'VIII. évfolyam. ÖO. szám. = MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő : DR MOLDOVÁN FERENC A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő cimére Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamációk és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. A vármegyei közigazgatás reformja. A kereset minden ágában erős fejlődés indult az utóbbi években. A merre tekintünk a technika terén, a mezőgazdaságba, a kereskedelemben és az ipari foglalkozások között mindenütt erős törtetést tapasztalunk oly irány felé, amely a közre és a kereseti közületek vezetői és a vele foglalkozók számára előnyös. Minden téren újításokat látunk, látjuk, hogy az üzleti és üzemi körzetek mint tágulnak, mint alakulnak, mint javulnak. Az állam is, különösen azokon a pontokon, ahol gazdasági érdekei forognak kockán, lépést tart a magánüzemmel és intézményeiben mindenütt odatörekszik, hogy hatalmas apará- tusával versenyezzen a magánosok ügyességével, ötlegességével és vállalkozó kedvével. Monopóliumai, kincstári birtokai, bányái és közlekedési szervezkedése megannyi hatalmas vállalkozás, mely fejlődik, tágul, reformálódik és nem engedi magát háttérbe szorítani a külföld hasonló üzemei által. Másként áll az ügy a közigazgatás terén. A technika és mindaz, amiben az emberi agyvelő és kéz hasznosat és praktikusat alkotott, ezen a téren nem jutott érvényre. Nem törődött vele sokat sem az állam, sem a közvélemény és azért a köz- igazgatás mai állapotában nem különb, mint amilyen volt egy évszázaddal azelőtt. Pedig szemünk előtt játszódott le a nagyszerű átalakulása processus minden téren; nyomai ott vannak a legelhagyatottabb faluban is, éppen csak a közigazgatásban maradt még meg a régi jó táblabirói idők szelleme, lassúsága, komázása és az uj korba való beillesztésétől való félelme. Csakhogy az idők folyását megállapítani a legnehezebb dolgok egyike. Az egyetlen érv a régi állapotok mellett, hogy nem engedhetjük megcsorbitani az anatonomiá- kat, nem engedhetjük, hogy ügyeinkben kinevezett, állami tisztviselők döntsenek, nem tűrhetjük, hogy mindenre felsőbb helyről jöjjön a szankció. Nohát ez egy nagyon gyönge fegyver a közigazgatási ortoxia mellett. Mert az egyáltalában nem baj, hogy ki dönt ügyes-bajos dolgainkban: kinevezett vagy választott tisztviselő-e. Ez csak a tisztviselő szempontjából fontos és rá nézve az előbbi állapot, a kinevezettség mindenesetre előnyösebb, mert biztosítja az exisz- tenciáját, nem teszi ki a törvényhatósági bizottsági tag urak kénye-kedvének, nem kell választások elölt megalázkodva kilincselnie a szavazatokért. De a közvélemény szempontjából is fontos, hogy szilárd exisz- tenciák irányítsák a közigazgatást. Akiknek nincsenek protektorjaÍK és akik nem reszketnek az állásuk miatt. Aki nem Protektor és aki nem bizottsági tag is nyerje el az igazát. Ls mindenekelőtt fontos, hogy gyors lebonyolítás legyen a közigazgatásban, amit mostanában bizony keservesen nélkülözünk. Nem egészen uj az a kívánság és fönt a belügyminisztériumban már egy évtizede foglalkoznak intenziven ezzel a kérdéssel. Javaslatot javaslat után készítettek el. Tisztviselők egyesületei föliratoztak, határozati javaslatokat és törvénytervezeteket nyújtottak be, de az ügy kellő lépést előre nem tett. Nem tett azért, mert a vidéken még mindig uralkodik a copf. BáróPerényi Zsig- mond államtitkár, aki hivatalba lépésekor már programmszerüen foglalkozott a köz- igazgatás reformjával, a vidéki rendőrség és közjegyzőség államosításával egy ponton megakadt. Tudniillik a törvényhatóságok autonómiáján, amelyre megyéink és városink féltékenyen őrködnek. Amikor a minapában egy újságíró a belügyi államtitkárnál érdeklődött a köz- igazgatás államosítása felől, báró Perényi e kérdésre, hogy milyen irányban történik az autonómia fejlesztése, ezeket mondta: „Tervbe van véve, hogy a jövőben sok olyan ügy, amelyben eddig a végső szót a belügyminisztérium mondotta ki, ezentúl magában a törvényhatóságban végérvényes befejezést nyerhessen, vagyis a törvény- hatóság határozata ezekben nem igénylené a miniszteri jóváhagyást. Ezenkívül tervbe van véve a „járásbizottság“ szervezése. Ennek a bizottságnak, amely mintegy közbeeső fórum lesz a községi képviselőtestületek és a vármegyei közgyűlés között, hatáskörébe lennének utalva a kulturális, az iskola-, az utügyek és ezénkivül a községek költségelőirányzatának és zárszámadásainak felülvizsgálata. Ezek a községi előirányzatok és számadások eddig jóformán csak számszakilag lettek felülvizsgálva; maga a megyei közgyűlés legtöbb esetben en bloc végzett a községi A testvérek. Sajnálatra méltók azok a halottak, kiket városi temetőben földelnek el. Mikor felteszik őket a halottas kocsira s végigléptetnek velők az utczákon, mintha dohognának és panaszkodnának a koporsójukban. Némelyeknek az fáj, hogy nincs tollbokréta a halottas kocsijukon. Mások számba- veszik a koszorúikat s keveslik. Olyan is akad, akinek az esik zokon, hogy csak egy-két kocsi kiséri ki. Ilyesmit sohase kellene érezni s tapasztalni a holtaknak. Csakhogy a városiak nem tudják, mint kell megtisztelniük azokat, kiknek a sírban vetnek pihentető ágyat. Falun már jobban értenek ehhez. De sehol se annyira, mint Värmlandban, a svirtsjöi gyülekezetben. Ha a svartsjői gyülekezetben hunyod le siri álomra a szemedet, tudod, hogy olyan lesz a koporsód, mint a többi halotté. Ép oly tisztességes fekete koporsóba tesznek bele, amilyenben a földesurat, vagy a járásbirót temették az idén. Mert egy asztalos csinál minden koporsót s ugyanarra a mintára. Egyik olyan, mint a másik, nem is különb, de nem is silányabb. Azt is tudod, hiszen annyiszor láttad, hogy a templom elé kocsin visznek, melyet erre az alkalomra feketére festettek. Azon nem kell busolnod, hogy nincs tollbokréta a halottas kocsin. Tudják is Svartsjö- ben, mi fán terem az ilyen? Arról is meg lehetsz győződve, hogy fehér kendőt kötnek a ló kantárára s ép oly lassan meg ünnepiesen visznek ki a kocsin, akár valami módos gazdát. Azon se kell keseregned, hogy kevés a koszorúd, mert a koporsóra nem tesznek virágot. Egy szálát se. ügy szép, ha fekete meg fényes és nem disziti semmi. Amiatt se kell búnak adnod a fejedet, hogy nem elég a kísérőd, mert a falubeliek egytől-egyig kikisérnek. S odabenn a koporsódban még a köréd sereglő gyásztisztességet tevők siránkozását meg jajgatását se kell hallanod. Mert templom-hegyen a svartsjői istenháza elé kitett halottakat sohse siratják. Nem, ép úgy nem könnyezik meg a viruló ifjút, kit akkor ragad el a halál, mikor gondoskodnia kellene szegény öreg szüleiről, ahogy nem siratnak meg tégedet se. Rátesznek két fekete bakra odakünn a községháza előtt és lassanként egy sereg ember gyülekezik köréd. Az asszonyok egytől-egyik zsebkendőt szorongatnak a kezükben. De senki se sir; csak tartogatják az összehajtott zsebkendőjüket, egy se törölgeti vele a szemét. Azon se kell búslakodnod, hogy nem siratnak meg annyira, mint a többi halottat. Bizonyára megsiratnának, ha illenék, de nem illik. Mert azt csak beláthatod, hogy ha valakinek a sírjánál nagyon keseregnének, ez zokon esnék azoknak, akiket nem gyászol meg senki. Svartsjö- ben úgy viselkednek, ahogy régóta szoktak. S amíg ott fekszel a templom-hegyen, addig nagy és hatalmas ember vagy, habár nincs is részed se virágban, se köunyben. A templomba jövők apraja-nagyja tudakozódik a kiléted felől. Aztán lassan fölballagnak a koporsódhoz. Megállnak mellette és végigsimogatják a tekintetökkel. És egyiknek se jut eszébe : szólni, szapulni. Csupán annyit mondanak: jól járt, hogy elköltözött. Svartsjöben nem úgy van mint városon, a hol hétköznap is temetkeznek. Ott csak vasárnap takarítanak el, hogy köréd gyűlhessen az egész gyülekezet. Ott lesz koporsód mellett az a leány, kivel a legutóbbi nyári mulatságon tánczoltál s az az ember is, akivel lovat cseréltél minap a vásáron. Ott lesz a tanító, aki kis gyerek korodban oktatott, azután elfelejtett, bár te annyiszor gondoltál is reá. Ott lesz a képviselő is, aki rád se nézett azelőtt. Nem úgy van itt, mint városon, ahol alig vetnek ügyet az emberek a mellettük elmenőkre. Mikor aztán megérkeznek a halottvivők s a hosszú posztót aláteritik a koporsónak, mindenki segít nekik. Nem is gondolod, milyen a svartsjői egyházfi. Öreg katona s tábornagynak nézhetné valaki. Haja galambősz, rövidre nyírott, bajusza tüskés, ajka hegyes. Karcsú, magas a növése, egyenes könnyed és biztos a járása. Vasárnap frissen kikefélt, finom posztókabátot visel. Szakasztott olyan, mint a legfinomabb öreg ur. S a gyászmenet élén halad legeslegelől. A gyászbotos csak utána következik. Nem azt teszi ez, hogy tisztség dolgában hasonlítana az egyházfihoz. Mert megeshetik, hogy nagy a hivatalos kalapja s .kiment a divatból. Többnyire nem is érzi jól magát az öltözetében. De hát ki is érezné benne jól magát? Aztán jössz te a koporsódban, hoz a halottas ember s nyomukban a pap, a harangozó, a biró meg a gyásztisztességet tevők. Az egész gyülekezet elkísér a temetőbe, a felől bizonyos lehetsz. De most meg kell figyelned még valamit. A
