Felsőbányai Hírlap, 1913 (18. évfolyam, 1-25. szám)

1913-10-30 / 22. szám

Felsőbányái Hírlap UJ állami Iskola A közokt. miniszter a szolnokdobokai Tőkésen 2 tanerővel állami elemi iskolát szervezett. Országos állatvásárok vármegyénkben. F. hó 31-én Magyarberkeszen. November 3-án Nagy­károlyban; 4-én Aranyosmegyesen: 5-én Nagy- somkuton; 6 án Erdődön; 11-én Krasznabélte- ken, Szamoskrassón; 13-án Királydaróczon; 14-én Erdőszádán; 17-én Mátészalkán, Nagy­bányán; 18-án Szatmárnémetiben; 21-én Csen- geren; 26-án Misztótfaluban. A községi jegyzők fizetése. Mint ismeretes, a szatmármegyei községi kör- és segédjegyzők október hó 1-én nem kaptak fizetést, miután a fizetési alap a járulékok be nem fizetése által fizetésképtelen lett. Most, mint értesülünk, egy pénzügyi művelet által olyan helyzetbe jött, hogy a jegyzők október hó végéig esedékes fizetésüket akadály nélkül felvehetik. Az illeté­kes adóhivatalokat erről a pénzügyigazgatóság és számvevőség már értesítette is. Világhírű mozielőadás. November 6 án, csütörtökön világhírű mozielőadást tart a nagy­bányai villamos színház. Ekkor kerül ugyanis színre a »Pompeji végnapjai« cimü nagyszerű történelmi és kiválóan látványos film. Három előadás lesz; délután 2 tői 4-ig, 5-7 ig és este 8—10 ig. Délutáni előadásra a tanuló ifjúságot fogják meghívni. Jegyek már most válthatók Glavitzky Károly üzletében. tatja be életrajzok és arcképek változatos, élénk sorozatában. Minthogy e műnek nemcsak szak- irodalmi, hanem informativ jellege is lesz, a »Magyarország közgazdaságának vezérférfiai«- ban hü tükrét találjuk hazánk közgazdasági és hiteléletének. Joggal számíthat e mű a legszé­lesebb kereskedelmi és pénzügyi körök komoly érdeklődésére, mert anyagát gondos körültekin­téssel, nagyobbára a helyszínén gyűjtjük össze s elismert szakemberek rendezik sajtó alá azt. Nem száraz életrajzi adatok felsorolására szorít­kozik e könyv, hanem színes, a személyeket és közgazdasági tevékenységüket hűen jellemző biográfiákat közöl, amelyekből úgy a szociológus, mint a pénzügyi szakember értékes anyagot meríthet A nyilvános számadásra kötelezett vállalatok hitelképességének megítélése szem­pontjából meg éppenséggel korszakalkotó segéd­eszközt látunk ebben a munkában, mert eleven és pozitív adatokkal ki fogja egészíteni a mér­legben közölt holt számok alapján alkotott hitel­véleményt. Örömmel üdvözöljük ezt a könyvet, amelynek közkedveltségét már most meg merjük jósolni. Szakemberek és gazdasági irók pénzügyi és kereskedelmi vezérférfiak közreműködésével készül a munka s igy elvárjuk, hogy nívós és értékes könyvet kapunk benne. A mű három kötetben fog megjelenni, még pedig: I Nagy- j városok, II. Kisvárosok és III. Budapest szerint ; felosztva. A teljes mű ára 70 korona, de köte- tenkint is kapható. Az I. kötet 30 korona, a II. és III. kötet pedig külön-külön 20—20 K-ába kerül. Értesítés. Tisztelettel értesítem Felsőbánya város és környékének mélyen tisztelt közönsé­gét, hogy Üiitúi irminiat mümh. Az irodahelyiség egyelőre a Korona szálloda 9. sz. földszinti helyiségében van. Mély tisztelettel Dr. Weinberger Hugó ügyvéd. Szives tudomására hozom, hogy orvosi rendelőmet Röntgennel és laboratoriummal (vegyi, serolog’ia és baeteriolo- g'iai vizsgálatokra) felszerelten október hó 1-től Kossuth La­jos-utca 21. sz. a. (Torday Imre városi tanácsos ur házában) megnyitottam. Tisztelettel: DR- GÁL GYŰ LA volt klinikai orvos. Különös nászajándék. A napokban mulat ságosau fatális helyzetbe került Munkácson egy ifjú férj, aki akkor tartotta esküvőjét az ottani gör. kath templomban. Mig az esketési szertartás tartott, az alatt vataki egy kis siró babát csem­pészett az uj párt szállító, szépen felbokrétázott fiakerkocsiba. Hogy a templomból karonfogva kijött boldog pár mennyire örvendett meg a furcsa nászajándéknak, arról hallgat a krónika A felsőbányái teherautó forgalmi vállalat a kincstári maraszállitást megkapta és igy a vál­lalat alapbázisa biztosítva van. Mint értesülünk még 2 teherautó fog járni, hogy a mindinkább szaporodó szállítási megrendeléseket lebonyolítsa. Az autógarage építése is megkezdődött. Az autó- forgalmat, annak előnyeit a hátrányokkal egybe­vetve, a közönség szívesen látja, élénkséget, mozgalmat hoz a városba, A várossal nagysza­bású kőtermelés és szállításra a tárgyalások a kő próbák felvétele után rövidesen meg fognak indulni. Szüreti mulatság volt f, hó 26 án a Kath. Legényegyletbe. A szüretelő leányok és legények, a hegyközségi magisztrátus stb népies viseletben zeneszó mellett nagy néptömegtől kisérve az elemi iskolából az egyletbe felvonultak s utána megkezdődött a vidám mulatság, mely hajnalig tartott és minden tekintetben kitünően sikerült. A mulatságra jegyeiket megváltották: Steinfeld Béla 10 K, Kilián Béla 2 K, Dr. Moldován Ferenc 2 K. Krasznay Zsigmond, Likker Károly, Mikola A Gyula, Alexy Pál, Jeremiás Jánosné, Dukrét Gyula, Kováts András 120 120 K-val. Felül­fizettek : Bay Károly 1 K 60 f. Krompáczky Ignác 80 f, Szigyártó János 80 f, Boros János 20 f Összes bevétel volt 172 K 30 f, kiadás 107 K. Az egylet részére megmaradt tiszta jövede­lem 65 K 20 f. A tartalékos tisztek balsorsa A tartalékos tisztek hadügyi erényei nemcsak a köztudatban állnak gyenge lábon, de a hadügyminiszter előtt is ismeretesek, mert elrendelte a továbbképző tanfolyamokat. Ilyen arányú kurzus lesz fel­állítva Szatmáron is, melyre a tudományszomjas és kevésbé szomjas tartalékos tiszteket beren­delik. Okmánybélyeg kereskedők jutalékának fel­emelése Az okmánybélyeget és levélbélyeget árusító kereskedők árusítási jutaléka igen csekély. Az árusítással járó fáradsággal és a vele járó kockázattal egyáltalán nem áll arányban. A deb­receni keresk. és iparkamara felterjesztést inté­zett az árusítási jutaléknak okmánybélyegnél és postabélyegeknél egyaránt 3 százalékra leendő felemelése iránt. Magyarország közgazdaságának vezérférfiai. Iiyen czimen nemsokára érdekes és a maga nemében igen eredeti munka hagyja el a sajtót, A Danubius Kereskedelmi r. t. (Budapest, VI. Szondy-ufca 93.) kiadásában megjelenő mű az ország közgazdasági vállalatainak vezetőit mu­Kiadótulajdonos: Nánásy István. Rendel d. e. 9-11, d. u. 3-4 óráig. RUMPOLD GYULA ■VIEILTIDIÉGrXjŐS-----— ajá nlja a t. közönség figyelmébe a nagybányai Központi Szálló £3 €3L felsőbányái Korona szálló czimü vendéglőit. Kényelemről, jó ételekről, kifogástalan italokról . ■ =----------—= állandóan gondoskodik. =r------------- .,._z= O* ÉTTEREM, KÁVÉHÁZ ABt Kocsival érkező vendégek fo- SJrvI mind a két helyen. gálának külön istálló és szin. ScLa Dréher és Részvénysör. Daróczi, sikárlói borok literenként házhoz 36 kr, tállyai 52 kr. 50 literen felül árkedvezmény. Telefon: Nagybánya 15. — Sürgönyczim: Központi Szálló Nagybánya, — Korona szálló Felsőbánya Ti SZTŐJKArl D ásványvíz If kizárólagos egyedárusa Nagybánya, Felsőbánya és vidéke részére tLAOIIZKy HáROLg ÍÍZLETÉIEI HL Nyomatott Nánásy István könyvnyomdájában Nagybányán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom