Felsőbányai Hírlap, 1913 (18. évfolyam, 1-25. szám)
1913-08-21 / 16. szám
IXL'V"JX. évfolyam. 16. szám. 1913. SLTJLg-U.8ztTJ.S ö MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő : I V MOLDOVÄN FERENC A lap szellemi részét illető közlemények a szerkg>ő címére Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzeli ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára'inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. Szomorú esztendő. Szomorú események sújtják évek óta a magyart. Hat-nyolc héttel ezelőtt még úgy, ahogy bizva-bizott a magyar gazda abban, hogy a legutóbbi évek szomorú eseményeire az idei év terméseiből némi kárpótlást szerez, mert azokon a vidékeken, ahol a múlt év őszének szintén mostoha viszonyai részben megengedték, hogy a lehetőséghez képest megmunkálja földjét, az idei termés kedvezőnek mutatkozott. Sajnos, a szép reményekben ez évben még keservesebben csalódott a magyar földművelő nép, mert amit még május Ígért, amit junius kilátásba helyezett, tönkre tette azt a julius vizáradata. Hullott a viz az égből hétszámra és a felhőkből a földművelő Magyarország az idén nem áldást, hanem átkot kapott. Az ország déli és keleti vármegyéit tönkretette teljesen a vizáradat, elsöpörte nemcsak a termést, de lerombolta a lakóházakat is, ott pedig, ahol nem az árvíz tett kárt, ott az állandó esőzés a mezőn rothasztotta a takarmányt, vagy a jégeső csépelte ki a gazda helyett a szemes gabonát. Lesújtó látványban van része annak az utasnak, akit a sorsa a magyar rónán visz keresztül, a zakatoló gyorsvonat ablakaiból mindenütt a pusztulás képe tárul szemei elé, mely mögött azután megjelenik a közeledő ősz és a téli hónapok ínséges képe, amikor a tönkresujtott magyar gazda kényszerítve lesz vándorbotot fogni és menekülni ebből az országból, az itt reá váró ínség elől. Látjuk mindenütt az óriási pusztulást és pusztítást, a borzalmas kép felett a jótékonyság mentője is *Hárnyszegetten, kétségbeesve tekint alá. Szánakozva olvassuk a segélyezésre vonatkozó felhívásokat is, hiszen ki adjon most segítséget ebben az országban, mikor azt lehet mondani mindenkit sújt, ha nem is közvetlenül, de közvetve bizonyára ez az országcsapás. Milliókra, sőt talán milliárdokra megy a kár, amely értékben és anyagban érte ezt a szegény országot és e vigasztalan helyzet közepette olvassuk a hivatalos kimutatást is, hogy még ha rendesen learathatott volna is a magyar, még akkor is nyolcmillió métermázsával kevesebb búzát hordhatott volna be csürjébe a tavalyinál, vagyis tehát a legjobb időjárás mellett is ennyivel kevesebb lett volna az idei termés. Már ez a körülmény is mily horribilis hiányt jelent a nemzetgazdaság részére és ehez meg a rengeteg elemi kár, amellett az átkos külpolitikai bonyodalmak, rengeteg katonai költségek viselése igazán kétségbeejtő perspektívát nyújt a legközelebbi jövő tekintetében. Igazán tanácstalanul állunk e vigasztalan állapottal szemben, mindazonáltal bizodalommal szólunk a tehetősökhöz, hogy adjon kiki abból, ami még neki maradt a teljesen tönkretett embertársak javára, mert a mostani borzasztó helyzetben egyáltalán csekélynek bizonyul az állam gondoskodása is, ilyen óriási csapással szemben csak a társadalom összességének megmozdulása, a társadalom minden faktorának közreműködése enyhítheti az országos veszedelmet. E kisemberek társadalma érzi legjobban a csapást és úgy ez a része mozdult meg legelőbb is a testvér felsegitése érdekében akkor, amidőn az országban működő szövetkezetek, élükön az »Országos Központi Hilelszövetkezet«-tel, elsőnek mozdultak meg a segélyösszeg összeadása érdekében. Ök már gyűjtik a filléreket és anyagi erejükhöz mérten áldoznak a bajbajutott kisemberekért, amely körülmény oly megható vonás a magyar szövetkezeti élet egyszerűbb társadalmától, hogy azt lehetetlen követendő példa gyanánt le nem szögezni. Úgy látszik, a nagy bankok szavaihoz még nem jutott el a nyomor jajszava, mert még a vaspáncélok mögött őrzött milliókból nem igen olvastunk a felsegélyezettek javára fordított és az illető adományozók erejével arányban álló adományokról, de hát ez igy szokott lenni nálunk, ahol a nagy tőkék birtokosai a legritkábban éreznek a magyar néppel és nem szeretik a werlheimszekrényeket kinyitni avégből, hogy annak tartalmát elajándékozzák, mert véleményük szerint a páncélszekrény csak arra való,hogy abban a nemzetgazdaságtól elvont összegeket raktározzák. Mikor a magyar társadalmat egyöntetű és nagyarányú segélyezésre kérjük az óriási csapás alkalmával, nem mulaszthatjuk el ráirányítani a figyelmet arra is, hogy a megindítandó társadalmi akció ez alkalommal ne csak arra szorítkozzék, hogy az önkéntes adakozóknak ajándékait közvetítse, de egyúttal cselekedjék energikusan abban a tekintetben is, hogy aki teheti, de egyébként saját jószándékából tenni nem Egy madár jött hozzám. — Irta: Korvin Ottó. — A lámpát bámultam és arra gondoltam, hogy most megnézem, ki sápadtabb, én-e vagy a lámpa, de amíg kis tükrömért a zsebembe nyúltam, már elfelejtettem, hogy mit akartam és csak nagyon egyedül éreztem magam. És nagyon fájt, hogy a lámpát kell néznem, meg az is, hogy csak a lámpa néz engem vissza. El akartam oltani, hogy nagy sötétség legyen és sírni tudjak, de megzörgött az ablakom és én odafordultam a sötét, ködös, őszi este felé és kicsit megnyugtatott, hogy ebben a szomorú időben még a társas embernek is azt kell éreznie, hogy egyedülálló. Újra megzörgött az ablak és én kíváncsian kinyitottam, hogy megnézzem: az eső esik-e és akkor nekem rontott a köd, titkosan köhögtem egyet-kettőt és a szájam elé tartott ujjaimra egy vörös, vékony esik szaladt. Becsaptam az ablakot és megborzongtam, olyan furcsa voít a ködtől félni. Meg akartam kérdezni a lámpától, hogy ő is megremegett-e ? Tudni szerettem volna, hogy mindenki otthon van-e most és behunyja a szemét, hogy még jobban féljen ? Hogy más is rá- támaszkodik-e az öklére és beleharap, hogy fájjon, a húsába? Teszi-e más is ezt; ha rátör minden: egyedüliség, köny és köd ? Ezt jó lett volna tudni. És kinyitottam a szememet, hogy megkérdezhessem a lámpámat, de ijedten néztem, mert a lámpa alatt, íróasztalomon egy szürke és fázó madár ült és talán beteg is volt, mert nagyon csodásán nézett. Egy kicsit néztem és ő is visszanézett, most már ketten néztek engem: ő és a lámpa, a lámpa sápadtan, a madár halálosan, én csak a madarat néztem, a szemem megtelt szomorúsággal és a szivem jósággal. Kezembe vettem a madarat és olyan vigyázva fogtam, ahogy még semmit a világon. A kályhához vittem, letettem a földre, ahol a sárga lángok játékot kezdtek vele és én is odaültem, pedig nem fáztam és nem voltam lázas. Nagyon czendesen és nagyon szótalanul telt el pár perc. én arra gondoltam, vájjon hogy talált el hozzám ez a madár és miért jött hozzám és miért nem tévedtek még emberek is igy a szobámba ? A veréb talán azt gondolta, hogy : ime, itt ül velem szemben egy fiatal és már is öregesen szomorú fiú, csodálatosak ezek az emberek : von meleg szobája, száraz és világos, nem kell a ködben ülnie sirón, mint nekem, teát is most ivott és mégis szomorú. Aztán mozogni kezdett, a fejét emelgette, és próbálta a szárnyát, forgolódott, a tüzet is nézte, de engem mindig tovább. Es akkor igy szóltam hozzá: — Téged hozzám terelt a véletlen, a fázás és a nyomorúság, hozzám, akinek a lelke fázik és egyedülálló, meg elhagyott. Bevettelek, pedig máskor talán téged is, mint az embereket minSflÉ Kapható villanyszerelési üzletekben, vilianyteiepeken és a MAGYAR SlEMENS-SCHUGKERT-MÖVEK-nál, Budapest. VI., Teréz-körut 36. Gyár-utcza 13. A legjobb és a legtartósabb drótszálas lámpa. Húzott dróiszáiial 75% árammegiakaritás.
