Felsőbányai Hírlap, 1913 (18. évfolyam, 1-25. szám)
1913-03-06 / 5. szám
Felsőbányái Hírlap nem szerezte, miért is úgy ő, mint szülei előbbi magyarkékési illetőségüket megtartották és igy felsőbányái illetőségűnek ezúttal elismerni nem lehetett. A drágaság okai és orvoslása. Dr. Ágoston Péter kiváló iró és jogtanár, Nagyvárad város lakás- és élelmezésügyi bizottságának előadója tudományos és gyakorlati értékű elaborátu- mot dolgozott ki, melyben a drágaság kérdésével foglalkozik. A széleskörű ismeretekre valló elaborátumnak az adja meg különösen értékét, hogy mig egyrészt a városok élelmezése megdrágulásának igazi okait feltárja, másrészt rámutat az orvoslás módjaira is. A drágaság enyhítésére oly intézkedések megtételét javasolja, melyek nemcsak Nagyváradon, hanem más városokban is foganatba vehetők. Tisztában vagyunk azzal — mondja az elaborátum — hogy drágaság van. Mindenkit sújt. Mindenki siránkozik miatta. Mindenki ölhetett kézzel várja, hogy csoda történik és egy szép napon megszűnik a drágaság. Úgy vagyunk e bajjal szemben, mint az ismeretlen ba- czilíusu járvány idején, amikor az orvos és a laikus az orvoslás eszméjétől súlyos fejjel jár, a járvány pedig tovább pusziit. Ha az orvoslás módjai felett csak gondolkozni akarunk is, tisztában kell lennünk a tényekkel. A közönség leginkább az élelmiszerek drágasága miatt panaszkodik, jóllehet az iparczikkek árai aránylag nagyobb mértékben emelkedtek. Az élelmiczikkek közül azoknak az ára emelkedett nagyobb arányban, a melyeket itthon és Európában termelnek és kisebb arányban a gyarmatáru. Nézzük meg, hogyan fest a drágaság számokban. Tíz évre visszapillantva, azt látjuk, hogy a leveshus 31, a borjúhús 79, a sertéshús 67, a hentesáru 60, a száraz főzelékek 25—60 és a kenyér 30 százalékkal, vagyis az összes élelmiszerek 60 százalékkal drágultak. Tudjuk, hogy sem a bérek, sem a fizetések ilyen arányban nem emelkedtek. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a táplálékok legkeresettebbje és legóhajtottabbja a hús. Tudjuk azt, hogy Magyarország állatállománya megfogyott s hogy úgy a íöldmivelésügyi kormány, mint a gazdák most minden igyekezettel azon vannak, hogy állatállományaikat szaporítsák. Miután azonban a külföldről nem hozhatnak be elegendő állatot s igy az állatokért rendkívül magas árak érhetők el, ez a törekvés nem sikerül. Ami élelmiszert behozhatnak, az is magas vám alá esik. Métermázsánként a búzára 6‘30 K, rozsra 580 K, lisztre 15 K, árpára s kukoriczára 2 80 K, vágóökörre 9 40 K, friss húsra 30 K, füstölt húsra 45 K, kolbászfélékre 50 K, füstölt halra 30 K vám esik. Ezért drágább nálunk a búza, mint Londonban. Ezért mozdult meg két év előtt az ország a szerb s a román határnak az élelmiszerek részére való megnyitása érdekében. A műit meg kellett, hogy tanitson arra, hogy a drágaság ügyében minden mozgalom eredménytelen. Azért most csakis a mi külön drágaságunk enyhítésének módjával kell foglalkoznunk. Ez annál indokoltabb, mert ha az ország különböző városainak élelmiszer-árait megvizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy az árak nagyon különbözők, sőt például a kenyérre nézve azt, hogy ennek ára 1897. óta Pozsonyban volt a legkisebb, ellenben több évben Debi eczenben s Kolozsvárott a legnagyobb A hús Debre- czenben, Miskolczon s Aradon a legolcsóbb. A zöldségfélék, gyümölcsre s tejre nézve nincsennek megbízható adatok. Érdekesen Írja le a nagyobb kelendőségnek örvendő élelmi és áruczikkek nek folytonos emelkedését az elaborátum, amely egy világlátotí, európai műveltségű ember érdekes megfigyelései. A külföldi és a magyar városok közötti különbséget a következőképpen Írja le: A külföldi és a magyar városok között az élelmiszerek ára tekintetében egy szembeötlő különbség van. Amig ugyanis a külföldön a legnagyobb és a legkisebb városok fő élelmiczikkeinek árai alig mutatnak eltérést, addig a magyar városok élelmiszerpiaczain még a hús és a kenyér árában is 10—25 százalékig terjedő, sőt nagyobb különbséget láthatni. A porosz városokban a disznóhus kilója átlag 1 korona 76 fillér, a sonkáé felvágva 4 korona 20 fillér, egészben 3 korona. Nálunk az élelmiszer-piacz szervezetlen. Nem a termelő teszi zsebre a nagy nyereséget, hanem az drágítja az élelmi- czikket, hogy több kézen megy keresztül, mig a logyasztókhoz jut, mert a termelő nem jöhet a városba nagyobb mennyiségű áruval, mivel nincs hol elraktározza. A városnak tehát polgársága érdekében olyan intézményekről kell gondoskodni, melyek az élelmiszerek árainak nagyobb kilendüléseit megakadályozzák, mert eze k nemcsak az állandó fizetésű s a munkáslakosság háztartásának egyensúlyát billentik fel, hanem a kereskedők és iparosokét is, akik a város legfőbb fenntartói. Ha eredményesen akarunk a drágasággal megküzdeni, akkor állandó és ideiglenes intézményekkel kell kísérletet tenni. Állandók: 1. Községi kenyérgyár, melynek üdvös hatása — a budapesti tapasztalatok után — vitán felül áll s melyre nézve a bizottság már nyilatkozott. 2. Községi husszék. 3. Községi élelmiszer-közvetítés és megfelelő raktárhelyiségekről való gondoskodás, mely végleg a vásárcsarnokokkal kapcsolatban lesz megoldható. 4. Községi tüzelőraktár. 5. A tejközpont termeljen csecsemőtejet. 6. A város létesítsen népkonyhát, nemkülönben gyermekkonyhát. 7. A város létesítsen egy szocziál- politikai ügyosztályt, melynek feladatává tenné mindezeknek a kérdéseknek tanulmányozását. Ez egyelőre valamely arra alkalmas tisztviselőnek adott megbízás alapján is eszközölhető. 8. A város tegye mérlegelés tárgyává, hogy nem volna e czélszerü városi tejgazdaságot, konyhakertészetet berendezni. 9. A város földjét csak kertészeti művelésre adja ki. 10. A város vásárcsarnokot építsen állandó raktárakkal és állandó eladási helyekkel. Tulajdonképen egész szép kis állás. El lehet viselni. És az öreg mégsem milliomos. Kár I Hogy mindig az olyan embereknek van sok pénze, mint az Andornak. De hát ezen a dolgon nem lehet segíteni, úgy kell venni az ügyeket, ahogy áll. Nem lehet semmit mondanom, az öreg nagyon előkelőén viselkedett. És gondjai sincsenek most legalább. Igaz azonban, hogy szórakozásai sem. De ezeknek tulajdonképen igen rövid időre számitok Münchenben Ellyvel. És a kis báró egészen elérzékenyüit, amikor az apjára gondolt. Elhatározta, hogy bizalmára méltó lesz és hirtelen nagy buzgalommal látott neki a katonai szolgálatnak, annyira, hogy Lechner Péternek személyesen mutatta meg a parádés lépést. — Nézz ide, te faiábszáru hülye, igy kel! csinálni ? így! Nézz a lábam hegyére ! Előre nyújtani! Kettő! Az istenedet, fordulj fel. ha nem tudod! Miért tudom én ? Három 1 Először a lábujjadat tedd a földre! Szent Isten! Még egyszer'. Úgy, mint én! Mondja, Ltchner ur, miért nem nyomja a térdét is előre ? És hol vannak becses első patái ? Hátra velük ! Még egyszer ! Hosszabb lépés! Máskülönben sohassem tanulja meg a parádés marsot. Még hosszabb lépést. Hosz- szabb lépést! Nézz ide, csinálj olyan lépést, mint én. A főhadnagy lépései ugyan még valamivel rövidebbek voltak, mint Lechner lépései, de ez nem tett semmit. Meg azután nem is lehetett kívánni, mert a kis báró egy lépéssel kissebb volt, mint a baka és a menetelés sohasem volt erős oldala. A kaszárnyaudvar felöl egy közlegény tartott az őrségből a főhadnagy felé csákóval és patrontáskával, három lépésnyire tőle előírásosan megállt, jobb sarkát bal sarkához ütötte és bal kezét a nadrág varrásához fektetve ordította : — Jelentem alásan főhadnagy urnák, hogy egy nő akar főhadnagy úrral beszélni. — Egy nő ? — Parancsára, főhadnagy ur! — Hol van az a hölgy? — Az őrségen, főhadnagy ur! — Egy nő ? Milyen nő ? A közlegény jóízűen röhögött. — Jó nő, főhadnagy ur! — kiáltotta ezután. — Ne ordíts úgy! Abtreten ! — szólt a kis báró nagyon kíváncsian, átadva felügyeletet az őrmesternek és megindult a kaszárnya udvaron keresztül az őrség felé, A kis báró még mindig nagy zavarban volt, mikor az irodai Írnokok kiexpediálása után, az ezred irodájában végre egyedül maradt téte-a- téte-ben Ellyvel, aki valóban bájos volt. — Na — nevetett — micsoda savanyu pofát vágsz, barátocskára ? Gyere ide, adj egy puszit. — Ilyen ostobaság 1 — dadogta a kis báró ebbe a kis fészekbe jönni. — Ne beszélj — kacagott Elly és a kis báró nyakába repült és seiyemszoknyái végig'* suhogtak a piszkos kaszárnyapadló felett. — Édes Elly — mondta a báró hősies elszántsággal — te tudod, hogy okosaknak kell lennünk. Ez igy valóban nem mehet tovább. Az apám . . . Egy szóval, köztünk mindennek vége. — Jó, jó, én tudom, mit csinálok. Azután vége lesz mindennek. De most mindenekelőtt két vagy három hétig itt maradok, — Hogy érted ezt ? — Ne légy olyan fád, bárócskám. Szabadságot kaptam a színháztól és mig a »megegyezést« el nem intéztük, úgy fogunk itt élni, mint az Úristen Franciaországban. — A megegyezés? — Természetesen. A pénznek a családban kell maradnia. — De kérlek ... — védekezett a kis báró elgondolkozva és lassan pödörte ritkás bajuszát. A leány azonban erősen fogta, fejét magához szorította és fülébe súgta : — Ez a tizennégy nap szép lesz, bárócskám 1 Olyan szép, mint amilyen sohasem volt. Majd meglátod 1 És a kis báró már teljesen beleegyezett és megcsókolta és meghatottan mondta: — Mégis csak jó nő vagy te, Elluskám. — Hát persze — nevetett a leány — hiszen azért vagyok a színpadon drámai szende !
