Felsőbányai Hírlap, 1913 (18. évfolyam, 1-25. szám)
1913-02-20 / 4. szám
Felsőbányái Hírlap Nagybeteg főkonzul. Részvéttel vesszük a hirt, hogy Szalmáry-Királyi Domokos, amster- dami cs. és kir. főkonzul, L Bay Lajos országgyűlési képviselő sógora, súlyosan megbetegedett. L. Bay Lajos képviselőt táviratilag hívták a nagybeteghez, s tegnap Amsterdamba el is utazott. Egy hires festmény pusztulása. Az oroszok Thoima Jánosának, Repin liliánák egy óriás értékű festményét semmisítette meg egy eime- háborodott ember. »Rettenetes Iván cár«-t ábrázolta ez a festmény, amint fia halántékán a maga szakította vérpatakot igyekszik befogni. Borzalmas hatása ennek a képnek nem maradt el, kritikusai el is nevezték »Örök vérpataknak«. A pusztító fiatalember is e kép hatása alatt őrült meg s »Elég a vérből!« kiáltással vagdalta össze a nagyméretű vásznat. A kárt több százezer rubelre becsülik. Csőd Kepesék ellen. A szatmári törvényszék elrendelte a csődöt Kepes Sándor szinérváraljai kereskedő és Kepes Testvérek Első Műmalma bejelentett czég tagjai: Kepes József és Kepes Lajos, szinérváraljai Iákosok ellen. Csődbiztos: Szegedy László törvényszéki jegyző, tömeggondnok lett dr. Székely József, helyettese dr. Lányi Sándor szinérváraljai ügyvédek. Lopások a nagykárolyi szőlőskertben. Szerdán éjszaka eddig még ismeretien emberek nagyszabású lopásokat és felháborító vandalizmust követtek el a nagykárolyi szőlőskertben. Róth Alajos, Czilli György, Ilosvay József, Kohn Gyula, Róth Mátyás és Pucser Károly borházait és pincéit feltörték és mindent, amit csak találtak, a legnagyobb részben elloptak. Amit el nem vihettek azt összetörtek és teljesen hasznavehetetlenné tették. A pincékben levő összes hordókból a bort kieresztették. Róth Mátyás borkereskedőnek 40 hektoliter, Ilosvay nyug. alezredesnek pedig 100 hektoliter bora semmisült meg. A kár több ezer koronára rúg. A betörőknek a rendőrség már nyomában van. Kiadótulajdonos: Nánásy István. 1MT Legjobb hashajtó! “Hü Gyomor, máj, vesebajok, székszorulás, anyagcsere-zavarok ellen kitűnő hatású a Bónis féle »Kotró« labdacsok. Kapható Bajnóczy Sándor és Widder Péter urak gyógyszertárában. Egy doboz ára 80 fillér. Nagybánya. 1912. nov. 6. Tekintetes Bónis úr 1 Fogadja leghálásabb köszönetemet, az ön által feltalált Kotró laxans tabletákért. Én tiz év óta szenvedek vese bajban, megittam annyi Salvator vizet, hogy egy jó borivó ember nem ivott annyi bort, meg osz- tán annyi Urotropus porokat, hogy lenne egy félkiló, és úgy voltam a nyáron, hogy megyek és kivetetem az egyik vesémet, mert már minden étel ártott, de mióta használom az ön által feltalált Kotró laxans tablettákat, semmi féle étel nem árt, meg egy kis bort is ihatok, a makacs székrekedés, idegfutkosások, szivgyön- gülés megszűnt, olyan étvágyom van, hogy még húsz éves koromba sem volt. A jó Isten áidja meg minden jóval és sokáig éltesse jó egészségbe, hogy sok ember társán segíthessen! Maradtam tisztelettel Nyisztor Mihály, nyug. máv. főkalauz, Erdei-ut 19/a. PAP AUREL oki. magán bányamérnöki irodája Nagybánya, Bercsényi M.-u. 7. Elvállal: kül- és bányamérések&t, háromszögeléseket, lyukasztási méréseket, adományozási méréseket, térképek és kérvények szerkesztését, zár- kutatmányok fektetését és bejelentését, idegen bányák megvizsgálását, szakvélemények megadását, bányavétel és eladás közvetítését, bánya- és erdei vasutak épitését. altisztek által vezetett bányaüzemek időnkénti megtekintését s ellenőrzését, kutatások vezetését, építkezési tervek készítését, építkezések vezetését és ellenőrzését s bármely más — a mérnöki szakba vágó munkák foganatosítását. \ i VENDÉGLŐS = ajánlja a t. közönség figyelmébe RUMPOLD GYULA a nagybányai Központi Szálló felsőbányái Korona szálló czimü vendéglőit. Kényelemről, jó ételekről, kifogástalan italokról ................======= állandóan gondoskodik.----------------------:-= fj gp ÉTTEREM, KÁVÉHÁZ Kocsival érkező vendégek fo- -Mgll iLfSi mind a két heíyen. gatának külön istálló és szin. ijSÄ Dréher és Részvénysör. Daróczi, sikárlói borok literenként házhoz 36 kr, tállyai 52 kr. 50 literen felül árkedvezmény. felefoa: NagyMűya 15.— Sürgönyczim: Központi Szálló Nagybánya,— Korona szálló Felsőbánya YF » -m jt » CIPÉSZ-ÜZLETE Kupas Mihály A legmelegebben ajánljuk e kiváló jó hírnévnek örvendő, többször kitünteted elsőrendű CIPÉSZ-ÜZLETET a megrendelő és vevőközönség szives ügyeimébe, mely egyike szaimármegye legnagyobb és «egjobban felszereli cipész-üzleteinek s ahol sSreadü segédszemélyzettel a iepáio gaíGita&b ás kipráSsált jő anyagskiiái kitűnő já mánk* készíti pontos kiszolgálás és szolid árak mellett. Üli ÉS ÉliÉMl, sül Säjäl Mszilési gyárakban készül’ k@SZ Cipőkből na,sy rak*árt tart dúo választókban. “‘lÄ’ —— --------- ------—Kitűnő minőségű cipőkrémek és kenőcsök, vala mint mindenféle gummisarkok és cipőfűzők nagy raktára. =-■■ —IÉrzékeny, valamint orihopédikus lábakra teljes szakszerűséggel a legna- ------- ■ ~ gyobb gond cs figyelem forditfaiik. =__-:~Al apittatott 1886-ban. Telefon: 26. Több ízben kitüntetve. BÍRÓ LAJOS BRÓDI SÁNDOR HERCZEO FERENC KENED! GÉZA KÓBOR TAMÁS KOZMA ANDOR az írók és újságírók ssine-java írják a leg-jobban szerkesztett, teljesen független legelterjedtebb és • 1 *. legnagyobb magyar ti 1 J. a yj t AZ ÚJSÁG-ot 66 Vasárnap: „Asszony“, „Gyermek „Automobil“ és „Sport“ melléklet Felelős szerkesztő: GAJÁBI ÖDÖN. Szerkesztő-társ: Dr. ÁGAI BÉLA. AZ ÚJSÁG terjedelme rendesen : 32—36-—40 oldal. Vasár- és ünnepnapokon: 80-100-200-280 oldal. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . . K 28.— Félévre...................„ 14.— Negyedévre . . . „ 7.— Egy hónapra . . „ 2.80 Megrendelő-cim: AZ ÚJSÁG kiadóhiv. Budapest, VII., Rákóczi-ut 54. sz. Egyes példány ára ünnep- és vasárnapokon egyformán 1.0 fillér. a® Nyomatott Nánásy István könyvnyomdájában Nagybányán.