Felsőbányai Hírlap, 1912 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1912-11-14 / 23. szám
Felsőbányái Hírlap Különfélék. Személyi hírek. Bradofka Frigyes főbányatanácsos szabadságáról hazaérkezett. — Kacsó Károly műszaki tanácsos a törvh. ut kavicsátvétele ügyében 2 napot városunkban töltött. A felsőmagyarországi idegenforgalmi szövetség Farkas Jenő polgármestert Kassán választmányi tagjává választotta. Az átiratban kéri a szövetség az uj válesztmányi tagot, hogy a tisztséget actiójuk iránt eddig tanúsított ügybuzgalmával és ügyszeretetével viselje és a szövetség céljait előre vigye. Egyetemes jegyző. Az evangélikus egyháznak a múlt héten Budapesten tartott ülésében Révész János nagybányai ev. lelkészt egyetemes jegyzővé választották. Geduly püspök értesítésére Révész el is utazott, hogy az esküt letegye. Tanitóválasztás. A felsőbányái r. kath. elemi iskolához a nyugalomba vonult Vagányi Kálmán helyébe Ráot Pál nagybégányi kántor- tanitó választatott meg. Uj gondnoksági elnök. A nagysikárlói áll. el. iskola gondnokságának elnökévé a főispán dr. Stoll László ügyvédet nevezte ki. A nagyhányai uj ág. h. evang. templomnak 17-én tartandó felszentelési ünnepélyén Felsőbánya várost Farkas Jenő polgármester és dr. Moldován Ferenc jegyző fogja képviselni. Kamatláb emelés. Az Osztrák-Magyar Bank követte a londoni Bank of England és a berlini Reichsbank kamatlábemelését és ő is felemelte 5'/2°/0-ra. Kétségkívül gazdasági életünk fogja megérezni a pénz ezen újabb drágulását, mely a mostani nehéz megélhetési viszonyok között még jobban megdrágítja úgy a nyers termények, mint az ipari czikkek árál. A Kath. Népszövetség felsőbányái csoportja nov. 3-án nagysikerű népes ünnepséget rendezett. Az ünnepi gyűlést lelkes beszéddel Magyar Bálint h. igazgató nyitotta meg, előadást Bujdos Balázs nagybányai s. lelkész tartott a munka értékéről és a munkások megbecsüléséről. A nagyszabású és mély hatású beszéd hatása alatt Pály Ede esperes fölszólalására elhatározta a helyi szervezet, hogy minden adventi és nagy- böjti vasárnapon fog ehhez hasonló ünnepélyt rendezni. A szatmári kiállítás deficitje. A vármegyei gazdasági egyesület kiállításától most készítették el a zárószámadásokat. E szerint e kiállítás 2760 korona deficittel záródott. Egyszerűsítés postaküldemények átvételeiről. A postaigazgatóság azzal a tervvel foglalkozik, hogy az ajánlott leveleket a jövőben nem csak a címzett, hanem annak szükebb háznépe is minden meghatalmazás nélkül átvehesse. Ugyan ezt az eljárást akarják behozni a negyven korona alatt levő utalványbeli tételekre is. Múzeumi ajándékok. A városi múzeumnak Harant Gyula egy régi pecsétnyomót, Rusolán István egy ezüst érmet adott. Az ajándékért köszönetét mond Farkas, polgármester. Országos vásár. Nagybányán a szokásos Márton-napi országos vásár e hó 18, 19 és 20-án lesz megtartva. Hangverseny. Vettük a kövétkező meghívót: Meghívó. A nagybányai ág. h. evang. egyház- község templomszentelő ünnepe alkalmából 1912. november hó 17-én, Nagybányán, a Lendvay- szinházban a templomépités költségeinek fedezésére, táncmulatsággal egybekötött jótékonycélu hangversenyt rendez, melyre tisztelettel meghívja a rendező-bizottság nevében: Révész János, Szabó Adolf, Fülöp András, Barna Jenő dr., Homola László dr., Gretzmacher Gyula. Kezdete este 8 órakor. Helyek ára: Kis páholy 10 kor. Oldalpáholy 15 kor. Nagy páholy 20 kor. Támlásszék az 1—4 sorban 3 kor. A többi sorban 2 kor. Állóhely 1 kor. Diákjegy 60 fillér. Karzati ülőhely 60 fill. Karzati állóhely 40 fill. Jegyek előre válthatók Hoffmann Árpád ur divatüzletében. Felülfizetéseket a nemes célra köszönettel fogad és nyilvánosan nyugtat a rendezőség. Műsor: 1. Prolog: Neubauer Margit. 2. Hegedűszóló: Dr. Homola László. Zongorán kiséri: Zsembery Ilona. 3. Monológ: Gretzmacher Gyula. 4. Dalok zongorakisérettel: Németh Gyula. 5. Zongoraszóló. Dr. Lakatos Mihályué. 6. Bibliai élőképek. Részletes műsor az est megnyitásakor jelenik meg. Kvasz András repülése. A kiváló magyar pilóta, ki Prodain lezuhanása után Nagybányán is bemutatta rozoga gépén repülési ügyességét, most Budapesten végzett uj gépével szenzációs repülést. Budapest városa felett repült el körben mintegy 3—400 méter magasságban. A bátor magyar aviatikus majdnem életével fizette meg bámulatot kellő produkcióját, mert a Lipótvárosi bazilika felelt motorja felmondta a szolgálatot s csak nagy lélekjelenlétének köszönhető, hogy le nem zuhant. Siklórepüléssel eljutott egész a Dunáig és ott ereszkedett le a vízbe. Gépjének egy része a partra ért, nagyobbik fele a vízbe. Alig tudták az értékes alkotmányt a vízből kiemelni, melynek szerencséjére nem történt semmi baja. Maga Kvasz teljesen épen menekült meg a halálos repülésből. Szüreti mulatság. A felsőbányái Kath. Legényegyesület Diczig Béla, buzgó elnökének vezetésével táncczal egybeketötött, nagyon szépen sikerült szüreti mulatságot rendezett. A mulatság a kath. iskolából zenés felvonulással kezdődött, melyen a csőszleányok, legények és a hegybiróság tagjai vettek részt nagy érdeklődő sereg kíséretében. A műsor vidám pontja volt a szőlőlopás, mely a csőszleányok és legények éber igyekezete daczára annyira fejlődött, hogy az összes szőlőt ellopták. A tetteseket azután a több tagú hegybiróság ítélte el és bírságolta meg, Nagy vidámságban tartották a közönséget Mátra Gábor és Barkóczi Ferencz czigánylegények, kiknek neve a szereplők közül a meghívóból kimaradt. A mulatság reggel hat óráig tartott s bizony a hegy- biróságnak kellett szétoszlatni a fiatalságot, melynek nagy kedve észre sem vette a reggelt. Áz összes bevétel volt 195 K 80 f. Jegyeiket megváltották : Páíy Ede 5 K, Almási Péter 3 K, Dr. lov, Berkes Aurél 2 K, Dr. Moldován Ferencz 2 K, Ettinger János 2 K, Jékly Károly 2 K, Labina Sándor 2 K, Schmid Imre 2 K, Jeremiás János 2 K, V8gányi Kálmán 1 K 20 fill. Felülfizettek: Krompáczky Ignácz 2 K 60 f, Májercsik János 80 f, Májercsik Sándor 80 f, Bagdos Balázs 80 f, Szaucsek István 80 f, Tőzsér László 1 K 80 f, Haldinszky József 60 f, Zsigmond József 60 f, Krompatics István 20 f, Kocsis Imre 60 f, Magyar Bálint 1 K. Tiszta jövedelem volt 92 korona. Igazgatósági ülés a Szamosvölgyi vasútnál. A szamosvölgyi vasút igazgatósága október hó 26 án gróf Wass Béla elnöklete alatt ülést tartott, melyen a folyó ügyeken kívül az alkalmazottak előléptetési ügyeit tárgyalták s engedélyezték a családi pótlékot, mely arra való tekintettel, hogy a negyedik és további gyermekek után is biztosit mérsékeltebb összegű segélyt, az alkalmazottak között őrömet és megelégedést keltett. Közegészségügyi felügyelő Nagykárolyban. Az 1913. évi állami költségvetésnek egy nevezetes tétele az a száznyolcezer korona, mely a belügyi tárca költségvetésében a közegészségügy fejlesztésére, helyesebben a közegészségügyi felügyelet decentralizására van beállítva. A közegészségügyi állapotok tudvalevőleg nagyon szomorúak Magyarországon, ahol az állategész- zégügyi rendelkezések európai nivójuak, mig a közegészségügyi tekintetben nem egy helyen valósággal ázsiai állapotok vannak. A belügyminisztériumban belátták, hogy a helyzeten csak a decentralizációval lehet segíteni, azért született meg a közegészségügyi felügyelőségek létesítésének gondolata, melyből jövőre már valóság lesz, a jövő évi költségvetésbe már 108 ezer korona szerepel a közegészségügyi felügyelőségek költségeinek fedezésére. A terv szerint az állam egyelőre nyolc közegészségügyi felügyelőségre osztja az országot, melyek fölött a budapesti felügyelőségé lesz a felügyeleti jog. A felügyelőségek feladata lesz kerületükben ellenőrizni az egészségügyi rendelkezések betartását, szorgalmazni kórházak és egészségügyi intézmények (vízvezeték, csatornázás) létesítését, segíteni az orvosok számának emelését, ellenőrizni a gyógyszertárakat stb. Hir szerint egy közegészségügyi felügyelőség Nagykárolyban is lesz és ennek hatásköre az északkeleti vármegyékre fog kiterjedni. Katonai rendelet. A fölős számuak gyanánt kiválasztatni kért hadköteleseknél tekintetbe jövő, de a 65-ik életévet még túl nem haladott férfi családtagok keresetképtelenségének megállapítása az idő rövidsége miatt a folyó évben kivételesen a városi tiszti, illetve a járási orvosok által esz- közlendő. A katonaszabaditók büntetése. F. évi 21-ik számunkban megírtuk, hogy Szatmáron Velenci és Teszler őrmestereket nagy katonaszabaditási és kivándoroltatási üzelmeken kapták rajta. A hadbíróság Velenci Miksa őrmestert 2 havi börtönre, Teszler Sándor őrmestert 3 havi börtönre és mindkettőt lefokozásra ítélte. Reform a föispáni titkári állások körül. A főispánok mellé rendelt titkárokat behívják a minisztériumba és helyettük valóságos miniszteri titkárokat neveznek ki. A reform magyarázatát abban keresik, hogy a mostani föispáni titkárok, akik nagy munkaképességgel rendelkeznek, alkalmasabban érvényesülnek a minisztériumban. Viszont a minisztériumban sok tisztviselő, aki kiöregedett, vagy feleslegessé vált, átveszi a föispáni titkárok eddigi szerepét. A hatáskörük lényegesen kibővül. Nemcsak bizalmi állás lesz és nem reprezentálásra hivatott hanem első sorban helyettese lesz a főispánnak. Ez a reform a főispánok dolgát is megkönnyíti és érdekes változást fog hozni a törvényhatóságok életében. Volt színészeink. A Désen megjelenő Vármegyei Közélet hasábjain olvastunk egyet-mást az itt szerepelt színészeinkről és Neményi Lipót társulatáról. Bár a cikkíró tollán meglátszik, hogy a legjobb indulattal igyekszik a társulattal szemben viselkedni, el nem hallgathatja, hogy Füzes Anna szerződésszegése, a súgó ellépése »legfennebb az egyesület kebelében elharapódzott fejetlenségre vet szomorú világot.* Bizony-bizony bajok vannak a társulatnál s azt is olvastuk a cikkben, hogy a direktor ráfizet ott is a közönség lanyha pártfogása miatt, amely lanyhaság okát ki lehel sejteni a sorok közül, mikor igyekszik cáfolgatni a társulat »erkölcsi és anyagi csődjét.« Kultúrpalota Mármarosszigeten. A mármarosi közművelődési egyesület által tervbe vett Kultúrpalota építésének ügye immár a megvalósulás stádiumába lépett; a közművelődési egyesület a múlt héten már megállapodásra jutott az építési vállalkozóval is. A kultúrpalota költsége 303 600 koronára rúg. A vállalkozó czég már az idén hozzá fog a munkához, mert a szerződés szerint a kultúrpalotának 1913. november elsején teljesen el kell készülnie. Nehány szó az uj adókivetésről. Sok szó esett már arról, hogy az uj adótörvénynek 1913. január elsején való életbeléptetését teknikai akadályok lehetetlené teszik, mert adózási rendszerünk oly gyökeres átalakításáról van szó, amihez a rendelkezésre álló idő nem elégséges. Ezzel szemben illetékes oldalról határozottan cáfolják azt, mintha az uj adótörvények életbeléptetésének — bárminemű akadálya volna, minthogy a vonatkozó végrehajtási rendeletek részint elkészültek, részint rövid időn belül teljesen készen lesznek. Az uj adótörvény érdekes és fontos újításokkal lepi meg az adózó közönséget. Korai volna örülnünk, hogy a progresszív rendszer élelbelép, arra még várhatunk. Az adókivetés rendje-módja körül történik változás. Az uj törvény nevezetes intézkedése, hogy az adókivető-bizottságok mellett adóössze- iro küldöttségek fognak működni. Ezek a küldöttségek a kivetést megelőzően Írják össze a polgárok adó alá vonható keresetét, jövedelmét s ezentúl a küldöttségek terjesztik az anyagot a bizottság elé, mely az adót kirójja. A küldöttségnek hivatalból tagjai a pénzügyi tisztviselők, akiket a pénzügyigazgatóság rendel ki, a többi tagokat a polgárság köréből nevezik ki. Az uj rend 1913-ban lép életbe. Az adókivető-bizoltság kész tervezet alapján fogja megállapítani az adókat, de a fölszámolás joga továbbra is fön- marad. Érdekes, hogy az adójövedelem eltitkolása ezentúl szigorú beszámítás alá fog esni. A vallomási iveket az összeíró küldöttség munkája előtt kell kitölteni, de amenyiben az adózó fél a valóságtól eltérő adatokat jegyez föl az ivére, anélkül, hogy most már polgári becsületszavával kellene az adatok hitelességét megerősíteni, jövedéki kihágás címen eljárást indítanak ellene s büntetést rónak reá. Az uj adótörvénynek vannak számos előnyei és közgazdasági, valamint szociálpolitikai szempontból fényoldalai is : ilyen a létminimum adómentessége, a gyermekek száma után bizonyos leszámítások, illetve elengedések, csakhogy mindkét tétel oly alacsony, hogy a mai életviszonyoknak nem felel meg.