Felsőbányai Hírlap, 1912 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1912-09-05 / 18. szám
XVII. évfolyam. 18. szám. = MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. = | Előfizelési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. | Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő : D' MOLDOVÁN FERENC 'mm*' \ A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére \ Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamált ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára intézendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. ü _______ ____________________________ A bírói talár. A lapok híradása szerint az igazságügyminiszter megküldte az egyes felügyeleti hatóságoknak az igazságügyi szervezetek reformjáról szóló törvényjavaslat előadói tervezetét, a mely sok érdekes újítást tartalmaz. Ezek között talán a legnagyobb érdeklődésre tarthat számot a talár viselésének kötelezővé tétele. Ugyanis a tervezet szerint a bírák, ügyészek és jegyzők egyforma talárt és föveget tartoznak viselni. Ezt az újítást az előadói tervezet azzal indokolja, hogy a talár kötelező viseleté a külföldi jogállamok intézményei közölt már régen helyet foglal s nálunk e reformra a bíróság külső tekintélyének megóvása céljából van szükség. íme tehát újra kisért a bírói talár. Hát annyi kétségtelen, hogy a bírói talár kérdéséről nem most esik szó először. Visszatérő thémája ez azoknak, akik külsőségekben akarják megóvni a magyar bíróság tekintélyét, hogy éppen alkalomszerűen, azt maguk a legjobb szándéknak sem mernék állítani. A minthogy talán nincs is erre szükség. De csodálatos a kor szelleme, a mely mint porréteg rakodik le az intézményekre, a helyett, hogy patinát, csengést és fényt adna ennek. Hiszen nem kell nagyon megerőltetni az emlékező tehetségét azoknak, akik ezt az időközötti mozgolódást figyelemmel kisérik, mikor ilyen külsőség megóvása körében viászaidézzük azt a pár év előtt egyik előkelő jogi szaklapunkban megjelent és az igazságügyönniszterhez intézett nyílt levelet, a mely „nagyságos“ címet reklamál a VIII. fizetési osztályba sorozott bírák számára, egyben hitelesen kimutatván, hogy ily fokozatú udvari és katonai állásoknak hivatalból dukál a nagyságos címzés. És még eléggé emlékezetben van egy, különben a bírói reform törekvések homlokterében álló járásbiró memorandum a magyar bírói talárt illetőleg, a mely memorandum le is írja ezt az öltönydarabot, mondván: „a bírói fokozatokat is kitüntetné a tervezett attila ujján és oldalhasadéknyilásán alkalmazott hármas lándzsahegygyel összealakitott karika- disszel.^ cTeháPjUtilla! Hun szittya, teuton nemzeti viseleté az előadói javaslat megelégszik' fek^l talárral, a melynél a mellen viselendő koronás diner nagysága, színe és ajákja jl^^nböztetné meg az egyes bi- rőságj szghíélynek rangját. Am kövessenek meg, sohasem haboztam eddig sem aperte kimondani, hogy én a felirat és memorandum formájában megjelent ötleteket nem tartottam méltónak a magyar bírói karhoz. Mindig szerettem hinni és hiszem, vallom most is teljes meggyőződéssel, hogy k magyar bírói kar múltjában, jelenében van annyi garanciális biztosíték, a mely komolyságában, méltóságában, benső értékben nem szorul külső tekintélyre. De nincs is szükszég reá. Mert mik azok az ellenérvek ? Külső ünnepélyesség, tekintély és komolyság. No már engedelmet kérek, nagyon gyengén állhat ez a magyar bírói statusban, ha ezt a külső eszközök által akarnók elismertetni. Egy megszívlelendő érv lehet s ez az, hogy van abban valami grotesk visszatetsző, mikor világos ruhában, talán pongyola öltözetben, kényelmes ruhadarabokban, virító nyakkendőkben és divat szerint változó inggalérokkal nyakukon szolgáltatják Ófelsége a király nevében egyes helyeken az igazságot. Ugyde én édes Istenem! Ez a minden bizonyára Ízléstelenség számba menő bíróság még nem szabály s talán-tán még sem kellene bírói talár azért, pláne: „lándzsa hegygyei össze- alakitottt karikadisszel.“ Nem kell más, mint egy bizalmas figyelmeztetés az igazságügyminisztertől, az elnökökhöz és ezek utján le, hogy a főtárgyalásokon a bírák fekete kabátot öltsenek. No meg egy szekrény a visszavonuló szobákba, ahol a bírák e czélra külön kabátjaikat tartsák. Mert elvégre is e tekintetben minden biró ember egyetért, hogy egy szegény biró garde robaja között bizonyára akad egy kifényesedett szalon kabát, a melybe annyiszor és mindannyiszor sikertelenül tisztelget elnökénél kinevezés, előléptetés irányában. És ezzel igy külsőleg is meg van oldva a bírói talár kötelező viselésének kizárólag gyakorlati és megfelelő módja. B ány ászkongresszus. Nemcsak Nagybányának, hanem az egész bányakerülelnek ünnepe volt a bányászkougresz- szus, mely augusztus 25—27-ig zajlott le. A bányászat fontossága, mint vidékünk állami legfontosabb iparága ezen alkalomból teljesen kiváltotta azt a meleg érdeklődést, melyet a kongresszus megérdemelt. Fényes üunepsépek színhelye volt Nagybánya város, melynek hire, neve ez évben más oldalról is országos jelentőségűvé lelt. Több ezer ember özönlött külön vonatokon Nagybányára, hogy a bányászati kiállítást és a hirdetett repülést megtekintse, mely utóbbi azonban Prodam aviatikus lezuhanása miatt elmaradt. A nagybányai repülés. Kellemes hangulatokban talán leggazdagabb az olyan esemény, mely a szabad természet ölén, nagy dimenziókban, a látás korlátlansága, a környezet szabadsága, a napsugaras levegő közepette történik. Nagyon sok művészi élvezetnek — igaz már föl sem tűnő, de azért fennálló és észrevétlenül befolyásoló — árnyoldala a környezet, a helyhez láncoltság, a ragyogó, de korlátot szabó falak s a ráerőszakolt, nem egyszer disharmonikus háttér. Való, hogy a megszokást és a bele- neveltséget, vagy a tér arányait és korlátáit a művészet sajátossága néha meg is kívánja, de a természetben élvezhető látványosságok legalább is eszünkbe sem juttatják a csillogó, de zárt pompát. * A nagybányai repülést gyönyörű mozaikká tették a hely és az emberek. Aki egyedül a repülést látta és csodálta meg, az fél élvezettel mehetett haza, de aki jól megnézte a miliőt, az igazi elragadtatással emlékezhet Nagybánya dicsőséges délutánjára. A kitünően megválasztott repülőtérnek gyönyörű körpanorámát adott a város kies, szép fekvése. A nyitott hangár a nyugat felé bukó napba nézett, a nagy síkságra, mely hívogatva tárult a levegő harcosa felé; balra a város barátságos tornyaival, vörös fedeleivel, zöldelő Kereszt- és Virághegyeivel tarkáilőtt, jobbra a Lapos erdő, mint egy sötétzöld hullám szegte be a nagy teret, hátul távol büszke hegyeink, a Rozsály, Guttin és Fekete hegy aranyos párába, majd komor ködbe burkolva emelkedtek, ölükben tartva Felsőbányát, melynek három tornya ide világított. Olyan üde zöld volt köroskörül minden, mert a hűvös nyár nem szívta ki a természet májusi meleg színét. Ebben a mesés körképben kóválygott egy derék magyar aviatikus és nem hiszem, hogy a magasságban egy-két pillantással ne hódolt volna a gyönyörű természetnek, melynek első légi utasa ó volt. * Óriási közönség vonult ki a Bodonkut ter- raszára, hogy tanúja legyen a magyar aviatika haladásának. Szeretem a nagy, békés, széles tömegeket, melyeket valami lelkesedés, tudni, látni vágyás hajt egy irányba. Élénkségük, tarkaságuk nélkülözi a sötét tömegek félelmetességét, nyugtalanságuk nem a szenzációra éhes világvárosi csődületre vall, hanem az ismeretlen után vágyó, kissé elfogódott szerény közönségre. Végnélküli és többször visszatérő kocsisor szállította ki a város és vidék szinejavát a repülőtérhez. Autók pöfögtek és nagy tapintattal vadították a lovakat az útvonalon, általános felzúdulást és ijedtséget keltve azok a gépek, amelyek barátságból fuvarozásra is vállalkoztak s nem tudták, hogy még Budapesten is ki vannak tiltva a Stefánia-úti korzóról, pedig ott a lovak már megbékültek a zakatoló, füstölgő masinával. Ahogy az elegáns közönség a páholyokba és ülőhelyekre letelepedett, mintha virágossá lett volna a zöld mező, annyi sok szép asszony és leány mosolygott alkalmi könnyű, vagy nem alkalmi disz-toilettben, ki hogy illőnek találta a helyzethez. A nap rá- ragyogott a kipirult arcokra, enyhe szellő rázta a Bodonkut csodálkozó jegenyéinek leveleit, vidám zaj úszott a levegőben, melyet egy percre elnémított a Kvasz András motorjának utolsó próbája. Érdekes látvány volt a városi ingyen publikum, mely kíváncsian, nagy tömegben helyezkedett el a fizető közönség mögött és a széleken, de megkapóan festői volt a szomszéd falvak érdeklődése. Távolban a hegyek felé színes, előre tolt foltokat lehetett látni. A csodára előbuvó falusi népet; a bizalmatlant, a gyanakodót, melyet még a kíváncsiság sem bírt közelebb keríteni. Mintha félszemmel mindig a biztonságot nyújtó otthonukra, kis házacskájukra pislantgat- tak volna, mintha félkézzel belekapaszkodtak volna valami láthatatlanba, mely tovább nem eresztette őket. Szerettem volna arcukba és szivükbe nézni, de talán jobb volt igy, hogy nem láttam, mert még elszomorított volna a mi szegény tudatlan népünk érzése és gondolkozása. A tarkálló erdő széle egy kesernyés kulturkép volt, mely a nyílt helyre, a boszorkányság közelébe nem merész-
