Felsőbányai Hírlap, 1912 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1912-07-25 / 15. szám
Felsőbányái Hírlap 12. Dr. Moldován Ferenc jegyző 3 heti szabadságot kér. Közgyűlés jegyzőnek a kért szabadságot engedélyezi. Színészet, Neményi Lipót színtársulata juüus hó 13-án végezte be előadásait Felsőbányán. Kritikánkat az utóbbi előadásokra is fentartjuk. A társulat kifogástalanul működött. 9-én a Lengyel-menyecskét, 10-én Bál az udvarnál, 11-én a Leány vásárt, 12 én az Obsitost, 13-án az Asszonyfalót adták, nagy sikerrel, A közönség a második héten valamivel sürjebben látogatta a színházat, de az érdeklődés azért távol állott attól, amilyennek lennie kellett volna. Az a közönség, mely pártolta a művészetet, kellemesen emlékezhet vissza az élvezetes estékre, bár tagadhatatlan, hogy a 12 estén szakadatlanul színházba járó embert kifárasztja a mindennapos élvezet, melyben a folytonos Operettekkel elfásul a legbohémebb kedély is. Az igazgatónak ezen a beosztásán ugyan nem csodálkozunk, mert a nagy közönségre az opereüe lir a legnagyobb vonzó erővel. A finom szimüvek- nek alig van keletje a könnyű szórakozást áhítozó közönség előtt. Most midőn a színészetre vonatkozó tapasztalataink kialakultak, őszintén bevaühatjuk, hogy a város közönségének ilyen nagy színtársulat nem való. Rezignatioval Írjuk ezt a meggyőződést, de egyúttal nem minden szemrehányás nélkül a közönséggel szemben. Helytelen volna az áldozatkészséget emlegetni, mikor az itt más egyes alkalmakkor vagy egészen jótékony irányban sem tapasztalható, de mikor igazi élvezetről van szó, melynek árát egész évben akár előre is meglehet takarítani, vagy a kis mellényzsebből játszva kirázni, a kényelmes közönyt, az élet kínálkozó derűjéből, gondüző szórakozásból való önkiközösitésnek megmagyarázhatlan példáit igazán nem érthetjük. A kultúra levegője, a polgári társadalomnak szellemi életre ébredése ide nem képes felperditő áramlásait kisugározni; a tudni, látni, élvezni vágyás nem bir erőre kapni a kon- zervativismus páncéljain. A mig uj intézményekkel uj áramlatok be nem törnek, az álomszerű mozdulatlanságot felrázni nem lehet. Ezen viszonyok legfrappánsabban most a jelen adott esetben mutatkoztak, midőn úgyszólván erőpróbára került a város; az eredményt ismeri mindenki. A kellő pártolás hiányának egyik fontos s a közönségen kívül eső okát azonban az elmondottakkal szembeállítva lehetetlen fel nem hozni s egyben az igazgató rovására nem írni. Ez az itt szokatlanul magas helyárak, melyeket az igazgató az informatiók és a jó tanács ellenére, helytelenül állapított meg. Ha az itt szokásos és javasolt árak mellett marad, a sűrű garas többet hozott volna a pénztárba. A nagybányai nyári évadra le tudta szállítani a helyárakat, az igazgató, pedig ott vendégművészekkel és zenekarral működik. Az itteni közönséget drágasággal pláne nem lehet szoktatni és ezen főhiba miatt sok tekintetben jogosulatlan az igazgató siránkozása és keserűsége, melynek Nagybányán majdnem az ízléstelenséggel határos módon adott lépten- nyomon erős kifejezést. A városra nézve annál inkább bosszantó ez, mert a közgyűlés 12 előadás után 400 korona segélyt adott, a tanács pedig ingyen színházat, világítást, díszleteket és zongorát. A kedvezmények összege mintegy 600 korona értéket tesz, a mi egy előadásra 50 koronának felel meg. A nagyobb bevétel kilátásba helyezése pedig akkor történt, mikor még a színi titkár zenekart is ígért, melynek elmaradása csak az előleges szinijelentós megjelenésekor lett bizonyos és addig azt senki meg nem cáfolta, így volt a közönség is hangolva, mikor a zenekar helyett a magas helyárak keltettek visszahatást. A város az igazgatónak segélyt nem Ígért, mégis adott és igy vele szemben a méltányosság határáig elment, a mit Nagybányán leadott híreszteléseivel elragadó módon köszönt meg. Ezek után városunk szinikerületbeli állandó társulatra nem számíthat, legfellebb úgy, hogy a nagybányai téli évadban hetenként 2-szer feljönne az igazgató játszani. Ez talán jól beválna és Nagybánya is örülne a szüneteknek. A szini- kerület választmányi ülésén tnajd ezen ügyben is dönteni fog a bizottság. Dr. M. F. Ünneplés. A „Magyarországi munkások Rokkant és Nyugdíjegylete'* felsőbányái fiókja kedves ünnepet rendezett azon alkalomból, hogy a fiók elnökét, Spáczay Gyulát az egyesület központja tiszteletbeli tagjává választotta és neki díszoklevelet küldött, Tizenöt éve alakult meg a felsőbányái 35-ik fiók, mely az elnök önzetlen fáradozása és ügy- buzgósága folytán ma 500 tagot számlál, tagjai a város közönségének minden rétegéből kerültek ki és 12-en élvezik már a a rokkant nyugdíj áldásait. Aki a munkaképtelenség idejére magának biztos segítséget akar biztosítani, vagy aki takarékosságból fiatal korában fizeti a nyugdijjárulékot, hogy öreg korában járadékot kaphasson, a Rokkant, Nyugdíj-egyletnél a belépéssel elérheti csekély heti befizetéssel és rokkantság esetére már 10 év után nyugdijat húzhat; aki pedig 10 évig fizetett, az minden körülmények között a nyugdíj élvezetébe jut anélkül, hogy tovább fizetni kellene. A minden uj és fizetéssel járó intézmény iránt bizalmatlan és tartózkodó közönség megnyerésére nagy feladat, kitartást és türelmet kíván, sűrű érintkezést, rábeszélést attól, ki élére áll ilyen nemes ügynek, mely különösen az iparos és munkás osztályra igen üdvös. Spáczay Gyula városi tanácsnok vállalkozott ezen feladatra; a szép eredményt az egyesület virágzása igazolja és a központnak elismerése, mely kitüntetését elküldötte. »• F. hó 20-án este gyűlt össze a fiókpénztár választmánya a Polgári kör helyiségében, hogy a díszoklevelet a kitüntetett elnöknek átnyújtsák. Az ünnepélyre hivatalos volt a helyi egyesület védnöke Farkas Jenő és Dr. Moldován Ferencz szerkesztő ; Farkas Jenő meleg szavakkal nyújtotta át Spáczay Gyulának a díszoklevelet, ki meghatva köszönte meg azt és további munkásságáról az egyesületet biztosította. Ezután az egybegyűltek, akik mind a pénztár vendégei voltak asztalhoz ültek; a kitűnő vacsora közben Farkas Jenő, Papp Márton és Dr, Moldován Ferencz az ünnepeltet köszöntötték fel, Spáczay Gyula megköszönte az ünneplést és a vendégeket éltette; fel lett köszöntve a választmány is, Bónis Sándor indítványára a központot sürgő* nyileg üdvözölte a társaság. Az estén még igen sok felköszöntó hangzott később mindenki felszólalt, talpraesetten szívből jövő szavakkal. Olyan fesztelen meleg hangulat tartotta fogva az együttlevóket, mely ritkaság s mely a legjobb kedvre hangolta a társaságot; a hajnal vetett végett a vig mulatozásnak és a muzsikaszónak. A fiókpénztér elhatározta, hogy saját külön alapja javára tánczmulatságot rendez augusztus hó 15-én, melyre a meghívókat már a jövő héten kibocsátják. Az egyesület annyira méltó a pártolásra, hogy remélhetőleg a mulatság úgy erkölcsileg a város közönségének részvételével, mint anyagilag igen jól fog sikerülni. megspékelve. A vacsora pedig: halpaprikás — fontja 5 krajcár — molnárcsusza — a liszt fontja 4 krajcár — és minden koponyára egy meszely bor. — A bor itcéje 7 krajcár volt. Folyt tehát csütörtökönként a csöndes. Hanem csakhamar észrevettük, hogy a meszelyes fiaskó az első cupászig kiürült. Többet pedig a törvény nem engedélyezett. Mit tegyünk f . . . Mit ? Gyuri bátyánk kisegített bennünket a bajból. — Öcsém! — szólt ünnepi hangon — Ez a »csöndest igen is csöndes. A torkunk kiszárad. Hátha a cupász-kasszát félretennök és rajta bort hozatnánk ? — Éljen 1 — kiáltottunk egyszerre és csakhamar foganatosítottuk is az indítványt. No, hát lett aztán cupász 1 Még két disznóra és elenpá- szóltunk elejénte. Járta: kettő a vizi .... egy tesszer . . . kettő rebesszer . . . egy a blind . .. kettő nix blind . . . forpasz . . . mitpasz , . . mit rezerv . . . cupász . . , Hol a fiaskó? . . . Hol a leány? . . . így folyt a csöndes, kivált egy pár fiaskó parádi is kitelt a cukasszából. Néha egy kis változatosság is volt. Mikor valamelyikünk nevenapja elérkezett, az ünnepelt volt a gazda. Ilyenkor volt bor quantum satis Hogy aztán a csöndest a viharos váltotta föl, mondanom se kell. Mert hát a szegény tanító is csak ember, jól esik neki, ha urak módjára, át- ugorhatja a korlátot. Csak egy dolog nem fért a kollegák fejébe. Akárhányszor megtörtént, hogy muri után én vezettem haza őket, villámhárítóul, hogy a nyanyájukkal való első találkozás jelenetét enyhítsem. Hogyan van az — dörmögött Gyuri bátyám, — hogy engem soha se kell hazakisérni ? Miért nem gyönyörködhetnek abban a jelenetben öle is, mikor anyám, az ő anyai hatalmából jól megmustrál engem ? Ebbéli elégedetlenségüknek szavakat is adtak ... sőt Gyuri bátyám megesküdött, hogy engem leitat. — Az nem lehet — szóltam mosolyogva. — Fogadjunk 10 fiaskó érmellékibe! — Áll a fogadás — és kezet adtam. Az idő múlt Elérkezett szent András napja. Nevem ünnepe. Összejöttünk nálam. Jó anyám fényes vacsorát készített. Az asztalon itcés üvegekben állt a bor, meg a parádi viz. Vacsora előtt észrevettem, hogy az én kollegáim jelentősen sunyorgatnak egymásra. Még sugdolódznak. No, gondoltam, ezek az én asztalomnál akarnak engem leitatni. Szomjasok a 10 itce érmellékire. Készen állok I Vacsorához ültünk. Járta az evés ivás. Mikor tószthoz kerültünk, minden egyes jelenlevőre jutóit egy-egy tószt. Azután előszedték a távollevőket, ismerősöket. Végé-hossza nem volt a fólköszöntéseknek. És mindenik után inni kellett. El nem engedték, hogy fenékig ki ne igyam poharamat. Szótfogadtam. Ittam, mint azelőtt soha sem. Jó anyám meg-megszólított, hogy elég már ... ne igyam már — de hiába. Ittam. A palackok ürültek, újra töltöttem . . . Egyszercsak észreveszik, hogy nyelvem nehezedik, alig tudok egy-egy szót értelmesen kiejteni, azt is csonkán. Meg össze-vissza kezdek beszélni. Kollegáim szemei ragyognak: meg van a 10 itce érmelléki! Bátorítanak, dicsérnek, égig magasztalnak . . . itatnak ... és én iszom tovább. Jó anyám szemében könnyeket látok csillogni, de azért csak iszom, mintha észre sem venném. Egyszer csak indítványozom, hogy hadd foiyék hát a csöndes. Szótfogaduak. Játszani kezdek. Hazardul. Mindenképen azt akarom, hogy a játék korlátlan legyen. Próbálom 50, majd 40, 30, 20, 10 krajcártól, de hiába, nem egyeznek bele. Erre elmondom őket csalóknak, csirkefogóknak, hamisjáté- kosoknak, gezembereknek. Ő< csak mosolyognak, mert hiszen »részegemberetöl a szénásszekér is kitér.« így foly egy ideig a játék . . . mig egyszer csak az asztalra borulok és elkezdek rémsé- gesen horkolni. — Éljen! Megnyertük a fogadást 1 Odavan a dörmögő medve! No, hiszen még csak egyszer prédikáljon nekünk az ivás ellen! — és más ilyenféle megjegyzések folytak. Jó anyám sírva kérte a kollegákat, hogy most már vigyenek be a másik szobába, hogy aludjam ki magamat. Végtelenül fájt neki, hogy mig ezelőtt soha még csak íölhevüive sem látott bortó!, most ily csúfosan kell látnia. Á kollegák hárman cipeltek be a másik szobába, letettek a pamlagra és anyám kérésére folytatták a játékot, mig kialszom magamat. — No, a nyereményt meghozatjuk. Hol a leány ? Már holnap kivasaljuk a hátán az árát. A bor megérkezett. Durrogott a palack. Folyt a játék. Anyám sírva üldögélt mellettem . . . . — Cupász! — hangzott a kártyaasztaltól —t Ki tartja ?
