Felsőbányai Hírlap, 1911 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1911-12-29 / 26. szám
IXl'V'I- évfolyam. S6. szám. 1911_ December 29. TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MiNDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. ; ■*Egyes szám ára 20 fillér. 1912. Felelős szerkesztő : DR MOLDOVÁN FERENC A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamációk és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányái i’ité- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. Felsőbánya, 1911. dec. 28. |Uj dátum, uj remények! V Az emberi természet olyan szerencsésen van megalkotva, hogy bizó lélekkel néz a bizonytalan jövendőbe, melyből életünk vagy végünk, örömeink és szenvedéseink vannak útban felénk és láthatatlanul közelednek. A polgári életnek ezen ünnepe miután szoros összefüggésben van lelki életünkkel, nem suhanhat el a nélkül, hogy vallásos vonatkozásai önkényteienül meg ne nyilatkoznának. Legalább azok, kiknek lelkét az exaltált eszmék, az istentagadás gyarló theoriái, — mert másnak nem "nevezhetjük — eddig nem mé- telyezték be, Istenbe vetett hittel, bizalommal néznek bele a nagy ismeretlenbe. Akár várni valónk van a jövőtől, akár meglevő boldogságunk állandóságáért remegünk, Isten nemcsak megszokásból a szánkon, hanem az ő mindenhatóságának érzetétől vezetve bensőnkben ott áll, mint földi jólétünk kormányzója. Az a tudat, hogy valamit önerőnkből elértünk ne tegyen senkit se önhitté, elbizako- dottá; a hitetlenség a jólét, a gondatlanság vallása, a sors képzelt j önirányításának gőgje; de a nemesen érző ember nagyságában is alázatos, s a hit nemcsak a szorongok és elesettek menedéke. Az az egészséges szellem, a mi a hitben élő ember életét és cselekvéseit áthatja, legjobban biztosit arról, hogy életünket helyesen éljük s ennek nyomán reménységeink legbiztosabban teljesülhetnek. A ködös fátyol a mi a jövő évet takarja előttünk áll, s onnan túlról talán csak - a bizonytalanba elvesző ut világíthat át, amit a ne- j mes önbizalom mint folytatást választott ki magának. Hogy ezen az utón emberi erővel le nem győzhető, szenvedésekkel és csapásokkal megrohanó akadályok ne érjenek a Mindenható kegyelmét kell erőnkhöz, törekvéseinkhez hozzá esedezni. Aki igy készül az újévre, nagyobb reménysége lehet egy boldog, megnyugtaió 1912-höz! Városi közgyűlés. Folyó hó 16-án Felsőbánya város képviselőtestülete rendkívüli közgyűlést tartott. A képviselők szokatlan szép számmal gyűltek egybe, pedig a tárgysorozat javarésze helybenhagyott határozatok bejelentéséből és vizdijügyekből állott. A láposvölgyi vasút ügyében a város újabb áldozatra nem hajlandó, hiszen ott van perma- nentiában a szomszéd vasúttársaság, melynek ölébe fog hullani a biztos nagy forgalom haszna, tehát az áldozatot, ami tulajdonképen hasznos befektetés, a társaságoknak meg kell hozni s meg is fogják hozni. A virilis képviselők bejelentése érdekelte még közelebbről a közgyűlést, ámbár sok változás a képviselők között nem lesz. Részletes tudósításunk a következő: Polgármester elnök a rendkívüli közgyűlést d. e. 11 órakor nyitotta meg s a jegyzőkönyv hitelesítésére Münnich Sándor, dr. Berks Aurél és Makray Lajos képviselőket kérte fel. A tárgysorozat megkezdése előtt polgár- mester bejelenti, hogy Síoll Béla városi ügyész az általa a városnak ajándékozott háztelek teljes vételárát befizette s az a város tulajdonába ment át. Közgyűlés az ajándékozásért őszinte köszönetét fejezte ki s az ügyészt megéljenezte. Tárgysorozat megkezdése előtt Jó Antal képviselőnek a költségelőirányzatot megvizsgáló bizottsághoz beadott előterjesztése folytán, mely szerint a város vagyoni helyzetének és jövőjének megtárgyalására egy bizottság kijelölése volna Báthy Juliskának esküvője napján. 1911. dec. 27. Pihe szállt az égből, fehérlő hópihe Áldásul Istentől az ember fiának. Áldást igér az ég, fehér ruhát adván Hegyeknek ormára, házak tetőire Esküvője napján Báthy Juliskának. Hófehér ruhában a templomba vonul Délceg vőlegénynek védelmező karján, Ki áldásul megyen, hü segítőtársul. — Kívánjunk rá áldást, Istennek áldását Báthy Juliskának esküvője napján. Téli zord időben, enyhe hópihének Szárnyaló röptében élet tavaszának Jöttét várva-várjuk; óh adjon az Isten Hosszú, hosszú tavaszt ezen ifjú népnek S nyár gazdag áldását, — kívánjuk szivünkből Esküvője napján Báthy Juliskának. Fehér a hópihe, fehér a ruhája, Fehér a lelke is a ház leányának. Fehér szárnyú angyal, örömöt hirdető, Boldogságot hozó; énekeljen hymnuszt Hosszú életen át, nem pedig csak e nap, Esküvője napján Báthy Juliskának. Alsócseruátouyi lovag Csiky Lajos* Irgalmas szivek. — Irta: Kárpáti Endre. — Nagyobb ünnepeken, főleg karácsony táján, tele vannak az újságok annak hirdetésével, hogy itt, meg ott a hatóságok, meg a különféle jótékony testületek, egyesületek hány ezer, meg ezer gyermeknek osztottak ruhát, cipőt; meg hány ezer, meg ezer szegényen segítettek élelmiszerekkel, fűtőanyagokkal, pénzzel. A régebbi időben is voltak szegények, tehetetlen öregek, akik embertársaik gyámolitására szorultak; voltak apátián-, anyátlan gyermekek ; de egyik sem várta a nagy ünnepeket, oly nyugtalan szivvel, mint most; egyik sem érezte magát oly elhagyatottnak, nyomorultnak, mint most. Az árva gyermeknek mindjárt akadt, rokona, ismerőse, aki magáhozvette, gondoskodott róla, iskolábajáratta. Nem egy eset volt, hogy az illető a gyermeket teljesen kitanittatta, és jelentékeny állásra juttatta. És az ilyen árva nem maradt egyes családok terhe. Segítségére voltak mások is. Az egyik ruhával, könyvekkel, a másik játékszerrel ajándékozta meg a kis árvát és ünnepeken némely ilyen árva több adományban részesült, mint sok más, akik szerető szülők gondoskodásának örvendhettek. Az elaggottaknak sem volt okuk a panaszra. Egy-egy zugocska csak akadt, a rokonok, ismerősök, egykori jóbarátok szobájokban számukra. Ruha miatt sem igen aggódtak. Innen is, onnan is jutott nekik egy-egy darab; sokszor díszesebb, értékesebb, mint amilyen múltúknál fogva megillette volna őket. Étkezés dolgában pedig sokan nem cseréltek volna egy-egy jómódú családbelivel sem. A legtöbbnek akadt étkezőhelye. De voltak, akik vándorebédre jártak : egyik nap ide, másik nap máshová, vagy ugyanazon házhoz hetenkint kétszer-háromszor. Ott megkapták ebédjüket. Amit el nem fogyaszthattak, beletették az e célra magukkal vitt edénybe. Vacsorára éppen elég volt nekik. Kenyeret meg annyit kaptak, hogy abból bőven jutott reggelire. Az ilyen háziszegéoyek aztán annyira összenőttek az illető családdal, hogy szinte hiányoztak azokon a napokon, mikor más háznál terítettek számukra. De iparkodtak is az ilyen háziszegények, hogy a jószívűséget tehetségük szerint meghálálják. Együtt örvendeztek, együtt szomorkodtak a háziakkal, még pedig őszinte szivük mélyéből. Amit ügyességükhöz, erejükhöz képest megtehettek, a legnagyobb készséggel teljesítették. Betegség esetén, szerencsétlenségben, vagy bárminő bajban hűséges ápolói, gondviselői voltak a háznak és reájuk mindenkor bizton lehetett számítani. Mindennek az lett a vége, hogy mikor az öreg néni végórája elérkezett, igazi belső fájdalommal kisérte ki a család háziszegényét utolsó útjára és soká, soká el-elhangzott egyik-másik családtag ajkáról: »Szegény Mari néni!« Hogy mindez igy történt, abban igen nagy részük volt a keresztanyáknak s komámasszo- nyoknak. T
