Felsőbányai Hírlap, 1910 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1910-02-10 / 3. szám
XV. évfolyam. 3. szám. 1910. Február lO. ( / ““ FELSŐBÁNYÁI TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP.---- MEGJELENiK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési á ra r Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő : DR MOLDOVÁN FERENC A lap szellemi részét illető közlemények a Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, zendők. — Nvilttér garmond sora szerkesztő címére pénzek, reklamá- Nagybányára inté- ÍO fillér. A tanuló ifjúságról. (sj.) Nap-nap mellett halljuk felhang- zani, hogy a mai ifjúság erősen degenerálódik; a múltakhoz képest úgy testi, mint szellemi fejlődése hanyatlást mutat. Az a mesés legendakor, mely a régi nagyszombati, pápai, pesti, pataki, debreczeni, nagy- enyedi, miskolczi, egri, iglói, losonczi, sel- meczi diákság alakját környezte, már csaknem szétfoszlóban van. Az emberiségnek általános jellemvonása az, hogy »laudator temporis acti«, szereti dicsérőleg emlegetni >a régi jó időket.« De csak a tényekből kell konstatálnunk s látjuk, hogy ez a mondás, ha nem általánosságban véve is, de a modern társadalmi élet számos jelenségére vonatkoztatva, több egy banális frázisnál. Régebben az ifjúság még pajkosabb és szilajabb volt — ezzel argumentál a múltak vádlója. Csakhogy az említett tulajdonokat nem róhatjuk fel nekik hibákként, sőt éppen a vidám életkedv, pajkos elevenség az, ami az egészséges ifjú léleknek jellemző sajátsága s aminek a jelenben sok helyen tapasztalt hiánya nevezhető beteges tünetnek. Aztán tekintetbe kell vennünk, hogy a diákság nagy percentje számára hajdanta mostohábbak voltak az életviszonyok, mint ma. A létfeltételek korlátoltabb mértékben állottak rendelkezésükre, ezért némileg utalva is voltak rá, hogy helyzetükön leleményességük által könnyitsenek s az élet ridegségét élénk kedélyesség által fűszerezzék. Az bizonyos, hogy igy alkalmuk nyilt korán megismerni a való életet. A küzdelmekben lelkűk megacélosodott, önbecsérze- tük kifejlődött. Tudták értékelni a fáradságot, szenvedést. Az is való, hogy az ifjak pajzánságá- nak akkor megvoltak a határai, amelyeket csak nagyon szórványosan léptek át. Óvakodtak a bűnöktől. Lelkűk ártatlanságát megőrizték, ami a züllés lejtőjétől távol tartotta őket. A mai fiatalság korán elveszti lelki tisztaságát; a rossz társaság, esetleg rossz nevelés, a körülmények, korunk divatos áramlata megfosztják bensejét attól a nemes zománctól, mely kell, hogy megvédje minden ártalmas behatástól. Az ifjú lelke épp olyan fogékony a jó, mint a rossz iránt s az erkölcsi rossznak csirái mégis mintha könnyebben találnának utat szivéhez. A természet az a mester, mely szépre, jóra, igazra tanít. Ennek kebelén érezték jól magukat régi ifjaink szabad idejükben. — Itt szerezték meg lelkűk, testük üde frisseségét, itt találtak a játékokban egészséges szórakozást. Ma az ifjúság nagy percentje elébe helyezi ennek a kávéházi dorbézolást. Nem ritkán van alkalmunk látni zsenge korú ifjakat a füstös kávéházakban, mulatóhelyeken. Éjjeleket virrasztanak át ital, kártya, mulatozás mellett, magukba sziva a rossznak csiráit, megismerve a bűnt, mely fenyegetően nyújtja feléje karjait. A napokban záródott le hazai tanintézeteinkben az iskolai év első fele. A tanulók bizonyitványt nyertek róla, hogy miként feleltek meg iskolai kötelezettségüknek, hogy a reájuk kirótt tananyagban milyen előhaladást tanúsítottak. A diák letöltötte a félévet, a professzor latba vetette a kalkulusokat és osztályozott a tanítvány előmeneteléről és magaviseletéről. Aztán kezdődik az uj félév s az iskolai élet halad a régi nyomon, — hogy milyenen: fentebb szólottunk róla. Vissza lehet-e varázsolni a régi nagy időket a mai ifjúsággal, mely ideges, koravén elemekből álló társadalmunkat oly kevéssé látszik felfrissíteni, sőt annak betegsége csiráival jóelőre inficiálja magát. Tudnák-e azt a magasabb ideálok lelkesíteni, ki a világi örökkel idejekorán betelve elveszti életkedvét, ambícióját — és sivár lelkére a pesszimizmus szürke köde nehezül. Kor szüli az embert — azt mondják. Ha jönni fog egy uj kor, mely száguldó viharként fogja megtisztítani társadalmunk fülledt, nyomasztó levegőjét, felriasztja talán ifjúságunkat is hipnotikus álmából. Es az öntudatra ébredt magyar ifjúság méltónak fog mutatkozni elődeihez. Csak késő ne legyen az ébredés! Városi közgyűlés. Január hó 31-én a városi képviselőtestület rendkívüli közgyűlést tartott, melyen fontos elvi határozatot hozott a láposvölgyi vasút építési költségeire vonatkozólag, tanujelét adva bölcs belátásának s azon kötelesség felismerésének, melylyel a város fejlődését nagyobb áldozatkészség árán is biztos alapokra kell helyezni. Részletes tudósításunk a következő: 1—2. A Reismann Hermann-cég földvéMiórt nem jösz . . ? — Románból fordította: Révay Károly. — (Emmescu.) Nézd! már a fecske útra száll, , Diófa lombja huildcgál; Dér ült a tájra, itt az ősz! Miért nem jössz, miért nem jössz? Oh. jöjj ölembe, légy velem, Hadd nézhesselek szüntelen ! S fejem ott leljen pihenőt Szived fölött, szived fölött. Jut-e eszedbe róna, rét, Hol játszadoztunk szanaszét ? S én fogva gyönge kezedet, Vezettelek, vezettelek. A földön sok leányka van, Kinek szeme egy tüzfolyam: De hol van annyi kéj, mosoly ? Tudom, hogy nincs sehol sehol ! Tán csillag sincsen úgy lehet, Mely beragyogná telkemet! Nincs rajtad kívül semmi sem, Ki üdvöt adna édesem! A természet aludni tér, Pereg a sok fakó levél ; Nagy pusztaság van, itt az ősz ! S te most se’ jössz, még most se’ jössz ? .. A falu. — Irta: Szilágyi Jenő. — Asszonyokról beszélgettek. Istenem, ha egy társaságban egy-két szellemes, vagy legálább annak tartott ember van, ugyan miről is beszélnének? Asszonyokról, szerelemről . .. Az ideálistának ismert doktor hevesen kelt ki a közkifogás ellen. Most, hogy a sor rajta volt, nem akarta elszalasztani az alkalmat, hogy mident elmondhasson. — A nőkről négyféle felfogást ismerek : j van aki azt mondja, hogy minden asszony jó. : Az ilyen emberre azt mondják, hogy bolond. A másik a rósz akarat, kivételeknek mondja. Ez a 1 két optimista felfogás. Van, aki kivételeknek ne- ! vezi a jó asszonyokat. És végre a legpeszimistább j felfogás szerint: minden asszony rósz. Ha ki- i vételeket sorolsz elő neki, vagy azt mondja, hogy ez az asszony még nem rósz, vagy csak mi nem tudjuk, hogy rósz, vagy végül, hogy azért nem romlott meg, mert nem volt rá alkalma. De hogy egy asszony önmagában véve is rossz lehet, azt nem ismeri be. Nos, ez az utolsó a legveszedelmesebb felfogás. És el sem képzelhetik, hogy hány embernek mélelyezte meg ez a lelkét. En nem vallom ugyan ezt az elvet, de ha megengedik, egy kérdést vetek föl: mik azok az okok, vagy körülmények, melyek miatt egy asszony 1 nem csalja meg a férjét? Egy ábrándos szemű szőke asszonyka közbeszólott : — Tudtommal mostanáig csak azokat az okokat keresték, amelyek miatt egy asszony megcsalja a férjét. A doktor nyugodtan, megszokott, kedves fejbőlintássaí felelt: — Igaza van asszonyom. De én most a legpsszimistább fölfogás nevében szóiottam. A kérdés tetszett. Meg is vitatták minden oldalról. A férfiak nem győzték eleget hangsúlyozni, hogyha az asszony nem csalja meg a férjét, érdeme van abban a férjnek is. Az asszonyok természetesen tiltakoztak ez ellen és példákkal bizonyították, hogy némelyik férj megérdemelné a szarvakat és igazán magasztalni lehet az olyan asszonyt, aki nem ékesíti föl velük az ilyen férj homlokát. Pedig hát ez nem érdem, de ilyen esetben igen is magasztalni kell. Mindent elmondottak erről a kérdésről, amit csak lehetett. A beszélgetés mindinkább csöndesebb lehetett. Látszott, hogy ezt a témát nemsokára tárgyalják. Csak egy ember volt a társaságban, aki eddig még egy szót sem szólt. Kíváncsian fordultak feléje, mert az ő véleménye mindenkit érdekelt. Az öreg orvos volt az, akit tapasztalataiért, tiszta életfelfogásáért és nyugodt, derült kedélyéért mindenki nagyra becsült.
