Felsőbányai Hírlap, 1910 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1910-06-30 / 13. szám

Felsőbányái Hírlap Szmik Antal és Miss Levetus. Két ideálista, mélyen gondolkozó rokon- leiket volt alkalmunk folyó hó 16-án viszont látni és üdvözölhetni kis városunkban. Az egyiket: Szmik Antalt, aki Felsőbánya megírandó monográfiájához irt u. n. Adalékok cimü könyvével szülővárosa részéről különös elismerésre, nemkülönben a magyar házi szövő­ipar, a magyar jellegű hímzések és különféle csipke termékek gazdag összegyűjtésével s több hazai és külföldi kiállításon színes, művészi ízlésre valló elrendezésével és bemutatásával már eddigelé is igen szép, magyar kultúrtör­téneti szempontból véve országos elismerésre méltó munkát végzett: haza hozta az itt élő, minden szép-, jó- és nemesért hevülni és tenni kész nővér iránti testvéri szeretet és az itt nyugvó nemes szülők iránti kegyelet. A mási­kat: Miss Levetust, a nagymüveltségü angol Írónőt, a világhírű Studio és a Daily Telegraph angol művészeti közlöny jeles munkatársát: ide vonzotta hazánk e végvidéke föld- és nép­rajzi közvetlen megismerésének régóta táplált, leküzdhetetlen forró vágya, melyet tulajdon­képpen Szmik Antalt és boldog emlékű neje a közöttük régóta fentartott szellemi összeköttetés révén ébresztettek fel és tápláltak. Tulajdonképen tehát Szmik Antalnak kö­szönhetjük és köszönjük a Miss Levetus láto­gatását. Farkas Jenő eleve értesülvén a kiváló egyének kilátásba helyezett jöveteléről: szives készséggel ragadta meg a kínálkozó alkalmat, hogy Felsőbánya kiválóan érdemes szülött­fiának : Szmik Antalnak, akit folyó évi tavasz- szal a város képviselőtestületi közgyűlése őszinte örömmel díszpolgárai sorába emelt, a polgári erények legszebb és legnagyobb jutalmat: a díszpolgári oklevelet átadja. Délelőtt 11 óra tájban a kedves vendégek, miután a ref. lelkészlakon az egyház tulajdonát képező, a XVII. századból származó, eddig tel­jes épségben megőrzött s mütörténeti szem­pontból igen érdekes és értékes Graduale-ját és egyéb urasztaii aranyserlegeit, tányérait, arany fonállal hímzett, aranyrojttal szegélyezett habos selyemteritőit, ólomból öntött borkannáit, majd a városi múzeumot megtekintették s a városban Szmik Antal egyik-másik régi jó ismerőseinél rövid látogatást tettek, szállásukra tértek: Husovszky Gyuláné úrnő lakására, ahol is 117a órakor a városi képviselőtestületi‘köz­gyűlés tagjai: élén a polgármesterrel, dr. Berks Aurél, Bradofka Frigyes, Csausz István, Kilián Béla, Likker Károly, Mikola A. Gyula, Münnich Sándor, Nagy J. Károly, Pap Márton, Spáczay Gyula, Szabó Károly, dr. Szokol Pál és Tury István megjelenvén, a polgármester nehány rövid, de őszinte szívből jövő szóban átadta az uj díszpolgárnak a magyar könyvkötészet remekét dokumentáló és magába foglaló dísz­oklevelet, mit Szmik Antal meghatottan foga­dott és vett át. Meglepi és meghatja — úgy­mond —- a meg nem érdemelt és nem várt kitüntetés. Hálás szívvel, nagy köszönettel veszi át a működése iránt megnyilvánult elismerés becses zálogát. ígéri, — mondá —- hogy az előlegezett jutalomra igyekezni fog a jövőben rászolgálni és méltóvá lenni és kedves szülő­városa érdekét tőle telhetőleg — amint azt eddig is tette — ezentúl is szivvel-lélekkel mindenha előmozdítani. Szmiket — miután hálás szavait bevégezte a küldöttség lelkesen megéljenezte. Ennek el­hangzása után az ünnepelt a küldöttség minden egyes tagjával — köszöneté jeléül — barátsá­gosan kezet szorított. Végre a vendéglátó úrnő a bizottságot az étterembe villásreggelire hívta. Ennek elköltése után I2V2 óra tájban a bizottság a vendéglátást megköszönve — a vendégekből vált vendég­látóktól elbúcsúzott és átment a szomszédos Korona fogadó éttermébe, hol a közebédre alá- iratkozottakkal egyesülve várta az oda csak­hamar megérkezett vendégeket, kiket belépé­sükkor lelkesen megéljenzett. Az ebéd alatt a kiváló angol hölgyet kellemes meglepetés érte; amennyiben Pap Márton számvevő angol nyelven üdvözölte és köszöntötte fel őt. A megjelenésében komoly­nak és ridegnek feltűnt Miss ugyancsak angolul meleg szavakban, igen hálásan köszönte meg a kedves figyelmet és a neki szerzett kellemes meglepetést, hogy itt ő, e kis városban, hazájá­tól oly távol, amit nem remélt, anyanyelvén üdvözöltetett és köszöntetett fel. Örömének adott kifejezést, hogy meg­cáfolva látta rólunk, magyarokról táplált azon közfelfogást, hogy a kultúra keletfelé hova­tovább mindinkább kisebb és kisebb térre szorul. Igyekezni fog — mondá — majd hazá­jába visszatérvén, minket magyarokat a való­ságnak megfelelően helyes és való s méltó meg­világításban megismertetni és ezáltal a rólunk hazájában elterjedt téves nézeteket, homályos fogalmakat eloszlatni. A Miss hosszabb felköszöntőjét a kíséreté­ben volt Kovács Arthur nagybányai kincstári erdészeti tisztviselő, ki huzamosabb ideig lakott Angliáhan s perfect beszél angolul — tolmá­csolta. Szmik Antalt, a legifjabb városi dísz­polgárt Csausz István veterán városi képviselő köszöntötte fel meleg szavakban. Mintegy 3 óra tájban a vendégek szives búcsút vettek s programmjukhoz képest a polgármester vezetése alatt — több kiránduló kíséretében — fogatokon kirándultak a nagy­bánya— máramarosszigeti útvonalon levő Kacsó Károly- és Hartig Sándor-féle mérnöki tanyá­hoz, majd a nagybányai vízvezeték forrásai­hoz. A Miss elragadtatással szemlélte magyar Svájcznak mondott hegyvidékünket; élvezte annak ozondus levegőjét és pompás forrásvizeit. A kiránduló társaság a váratlanul támadt nagy záporeső miatt csak este 8 óra tájban jöhetett haza. Szmik Antal, az angol hölgy és Kovács Arthur visszaérkezésük után azonnal Nagybányára utaztak, hogy a tiszteletükre Mórágyi István nyug. m. kir. szőlészeti és borá­szati főfelügyelő vendégszerető házánál adott vacsorán kellő időben vegyenek részt. Különfélék. A közeledő uj évnegyed alkalmából tiszte lettel kérjük hátralékos előfizetőinket hátralékaik szives kiegyenlítésére és további előfizetéseik megújítására Lapunk szerkesztője üdülés céljából szabad­ságon lévén, e lapszámot Pap Márton városi számvevő állította össze és ő vállalja érette a felelősséget. Személyi hírek. Szőke Károly nyug. m. kir. honvédezredes és neje a Herkules-fürdőből haza­érkeztek. — Dr. Csausz Károly városi főorvos és Káder Ferenc városi pénztárnok Iglóról, hol 8 napi szabadságon voltak, hazajöttek. — Laposán László nyug. m. kir. csendőrőrnagy, ki pár hetet itt lakó nővérénél töltött, Budapestre vissza­utazott. Nagy Lajos ünneplése. Városunk hatósága, élén a polgármesterrel, a nagybányai ref. egy­házmegyei papság, Széli György esperes és végre a helybeli ref. egyháztanács Pap Márton főgondnok vezetésével abból az alkalomból, hogy nevezett e hó 23-án töltötte be itteni lelkész­kedésének huszonöt évét, folyó hó 30-án d. e. 1.1 órakor a lelkészlakon tisztelegni fog. A tisz­telgést a Korona-fogadóban tartandó közebéd fogja követni, melyre az ünneplendö lelkésztársai s a testvérvárosból barátai és tisztelői közül többen bejelentették már magukat. 25 éves jubileum. A felsőbányái kath. legény- egylet folyó évi julius hó 3-án tartja 25 éves fennállásának örömünnepét. Az ünnepély sor­rendje : Junius 3-án reggel fél 9 órakor gyüle­kezés az egylet helyiségeiben, 9 órakor testületi felvonulás a templomba, ahol hálaadó istentisz­telet és szentbeszéd tartatik. Délután 5 órakor Hol kisebbeket, hol nagyobbacskákat, de inkább kisebbeket, mint nagyobbacskákat. Máté bácsiban felébredt ugyan néha az ellentállás sajgó szavú ördöge, de a kofa-diplomata sietett azt fortélyosan megintelen elaltatni. — Ejnye, tarka czicza farka, beh korán kelt ma a lelkem tekintetes ur! Hát a Piroska kisasszony ? (Egyem azt a gyüszücsöpp száját!) Minek is kérdem: készül, ugye a megyebálra ? A »lelkem tekintetes ur« haragos arcza azonosmód felenyhült, csak a fejét ingatta dur- czás kényeskedőn. — Ajaj, minek is hozza elő azt a fruskát! A méreg esz meg vele. Képzelje, ő rózsaszínbe akar öltözködni a czéczóra, pedig én a fehéret szeretem. (Az anyját is abban ismertem meg, nyugtassa Isten) Aztán én Bécsből szeretném hozatni a ruhát, hadd nézzék, hadd csudálják, de ő ragaszkodik a Magyar Julis szabta-varrtjá- hoz. Hallott már ilyet? Ezen aztán csúnyául összekaptunk és most háttal állunk egymásnak. S ahogy elégedetten tova ment, apró tömzsi lábait szaporán szedegetve, a félretaposott sarkú, vedlett csizma keservesen nyögdécselt utána. Szinte megörültek — már mint ő meg a czizma, mikor alkalom nyílt a megállásra. A konyha- piaczról gömbölyühasu, hamisszemü menyecskék jöttek vele szembe, azok elől-hátul fogták, csi­cseregtek, csevegtek, fecsegtek össze-vissza, akár a füstifecskék: igy Máté bácsi, úgy Máté bácsi — és Máté bácsi egyszerre megtudott felelni mindannyinak, boldogan forgott köröskörül, haj­longott, mosolygott és illatos bókokat szórt szét, pedig ő már nem volt a Barancsi márkik eleje s ezek itt nem kényes dámák a Mediciek udva­rában, hanem csak egyszerű, kisvárosi polgár­asszonyok valának. Az nem baj, ha el is csippent egy-két per- czet a hivatalos órából. Úgyis csak amolyan szinekura az az iktatói állás. Annak idején el­fogta volt alispán uramöcsém az öreget: Te, Máté bátyám, huzz ki bennünket a sárból, a jó Isten is megáld. Az iktatónk eltestált s most nem lelüuk a helyére alkalmas embert. Pedig fontos poziczió . . . Státustitok . . . És Máté bácsi kötélnek állt: bánja a kánya. Utoljára is ennyivel tartozik az ember a hazájának. A Barancsi Máté rezidencziája hm, annak nem volt valami kastély formája. Nádtetős födele közelebb volt a földhöz, mint az éghez. Száz meg száz szájnyílása volt ennek a divatból ki­ment háztartozéknak s feneketlen torkán vas­tagon csurgott be a szennyeslé, ha az egek csatornái megnyilának. Az utczaajtónak — amint a nóta mondja — madzag a kilincse. S ha Máté bátyánk egyszer arra vetemedik, hogy kikukucs­káljon az ablakán, hát a rámákat kellene ki­szedni, hogy visszahúzhassa ősz, buksi fejét. De azért ne tessék rosszat gondolni. Máté bácsi — illően származásához — nem szegény ember. Ö mondja, hogy nem. Onnan tudom, egy reggel szembe találkozott Melujzival, a mészá­rossal. Melegen üdvözölte a derék embert. — Pálinkás jó reggelt adjon az Isten. Hogy mint esett az éjszakai nyugodalom? Engem ne is kérdezzen: tele vagyok búval, gonddal. — Nono, morgóit a mészáros. — Igenis. A birtokomról — amelyik ott terpeszkedik az ország túlsó oldalán, gonosz hírek érkeznek. Jégverés, májusi fagy, árvíz . .. A bérlő nem tud fizetni. Sok a gyerek, jövede­lem semmi. — Gondoltam, bólong bosszúsan a mészáros. — Azért hát várjon avval a husszámlával a jövő elsejéig. Jó pénz ... hehehe . . . Elválnak. A mészáros nyomott kedvvel, Máté bácsi emelkedett lélekkel. Kutya nagy a szerencséje. Hanem — hivatalbamenet — két fűszeres boltot rendszeresen elkerül. Nem sajnálja az utazást a város körül. Ki tudja, nem áll-e a »speczerájos« a bolt küszöbén s nem kelt-e ballábbal ma reg­gel ? Ezek a kereskedők nagyon ordináré emberek. Ennek az Írásnak nincs meséje, mert Máté bácsi típus, akihez hasonló száz, meg ezer kerül­geti a boltokat, mészárosokat az országban. Gye­rekes füllentések, gavallér-nüánszok s vacsora nélküli napok teszik ki őket. És nagy, bolondos, meginduló szív. Onnan tudom, hogy tűzvész pusztított a megyében. Egy falu porrá égett. És megindult a gyűjtés, vulgó: koldulás. A Máté bácsi hivatalá­ban is körbejárt az iv. Jókor. Elseje volt s csak az imént verte a markát Máté bácsinak a nagy summa: negyvenöt forint. Jóformán még zsebre sem vágta, mikor bejött az »alispán uramöcsém« karcsú felesége két dámával s oda tette az ivet Máté ur elé: — Segélyt a földönfutók számára. Máté bácsi az ivre nézett. Ott tündökölt rajta egy csomó név. öt, hal predikátummal és egy koronával. Valami az agyába villant. Fényes, czikkázó, hogy elvakult tőle. Egy gondolat. Ez az asszony itt s a többiek lenézik, kinevetik. Most letromfolja őket. Biztos, kemény vonásokkal beírta a nevét : »Marquise M. Barancsi: 90 korona.« Súrándy István.

Next

/
Oldalképek
Tartalom