Felsőbányai Hírlap, 1910 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1910-05-19 / 10. szám

Felsőbányái Hírlap

nem volt. Tehát előbb szakembereket kellett nevelni, külföldre kiküldeni. De mikor ezek haza kerültek, már nem kellettek senkinek, mert a nagy konceptor minekelőtte a müvét befejezte volna, sirba szállt. A minisztériumban azok a gnóm (törpe) nagyságok, akik sohasem voltak képesek abba a szférába felemelkedni, ahol a nagy miniszter volt, az egész dolgot természetszerűen elejtették, hisz nem is tehettek egyebet tudatlanságuk elpalástolására.

Azóta a polgári iskola (idestova 40 esztendeje) teng-leng minden cél és siker nélkül. Hej, ha a nagy konceptor élt volna, mi más képe lett volna Magyarországnak! Milyen virágzó ipar és földmivelés, meg egészséges kereskedelem lett volna ma!

Felsőbányáról és Nagybányáról elszármazottak találkozója.

— 1910. augusztus 15-én és 20-án. —

Nyílt levél Farkas Jenő úrhoz, Felsőbánya város polgármesteréhez.

Kolozsvár, április 30-án.

Kedves Barátom. Ezelőtt öt esztendővel, Erzsébetvároson (Ebesfalván), Apaffy és Bethlen Gábor egykori birtokán találkoztam felsőbányái születésű Nagy Sándor marosvásárhelyi gyógyszerészszel, az E. M. K. E. ottani pénztárnokával. Az ország legelső és legnagyobb kulturegy- letének, az E. M. K. E.-nek közgyűlése adott okot e találkozóra. E nagy egyesületnek mindketten alapilói és választmányi tagjai voltunk. Azért irom, »voltunk«, mert Nagy Sándor, sajnos, az élők sorából, nem rég elköltözött. Vele az E. M. K. E.-nek és Marostordamegyében egy csomó kulturális intézetnek erős munkása, a magyarság ügyének hajlithatatlan oszlopa dőlt sirba. Rég akartam megirni Hozzád e levelet, de közös barátunk leiünte felett érzett fájdalom nem engedte. Most az idő sürget.

Nagy Sándor e történelmi nevezetességű helyen találkozva, felemlítette, hogy milyen jó volna, a Felsőbányáról elszármazottakat, valamely alkalmas napra, találkozóra összehívni. A gondolatot helyeseltem. Az időre nézve alkalmasnak tartottam augusztus 15-ét, a búcsú napját. Ezt N. S. is helyeselte.

— De hogy toborozzuk össze az elszármazottakat ?

— Ez az én gondom. Leültem s Erzsébet városról megírtam Hozzád, a Felsőbányái Hírlapban, 1905. júniusban megjelent »Nyílt levelet.« A kőnyomatos lapok szerkesztőivel való barátságos összeköttetés révén, e találkozó hire megjelent az ország összes lapjában.

A találkozó nem csak sikerült, de mesébe illő módon sikerült. Annyi népet nem látott a mi Pátriánk, amennyin jöttek Sugatag felől és Kapnikbánya felől. Hát még Nagybánya felől? Ez évben nyílt meg a Felsőbányái vasút. E vonat személy- és teherkocsikon oly nagy számban hozta a Felsőbányára jövő látogatók ezreit, hogy egy 25 év előtt tőlünk Budapestre elszármazott vendéglősné, Poós Istvánná úgy nyilatkozott, hogy ilyen tolongást, a városligeti villamosokon még ünnepek alkalmával sem látott. Ez a csodaszerü siker, a templomokbon, piactéren összegyűlt, közönség, mindenkit elbűvölt. Az u. n. tömeghatás nyilatkozott meg, amely mindig imponál és tiszteletgerjesztő hatást gyakorol.

Ez a tömeghatás tette, még az unokák előtt is, maradandó emlékűvé ezt az összejövetelt. Kegyelettel emlékeztünk meg egy alapítványi összegben Felsőbányáról elszármazott, időközben elhunyt jeles költőnkről, dr. Dengi Jánosról. Első összejövetelünk emlékét is egy összeadott alapítványban megörökítettük. Miután egész összejövetelünk jóformán rögtönzés volt, kezdetnek ez elég.

Ez idén, augusztus 15-én az összejövetel alkotmányosan elhatározott dolog lévén, ezt most csak tudtára adom mindazoknak, akiket illet. E híradásra szolgál a mi hivatalos lapunk, a Felsőbányái Hírlap. E hónaptól kezdve e lapot rendelje meg minden benlakó, vagy elszármazott, aki értelmes ember, nehogy históriai adalékokat pászoljon el, szükebb Pátriánk fejlődésére irányitó törekvésekből.

Felsőbánya a magyarság szempontjából őrhely. Ennek lakói a nemzeti állam hatónál voltak évszázadokon át. Fájdalom, a magyar nemzet e lelkes katonasága 50 év óta, számban évről-évre, ijjesztő módon fogy. Igaz, hogy számukat némileg pótolja a bevándorlás. De ebben kevés a köszönet. A bevándorlónak, tisztelet a kevés kivételnek, azokat az erkölcsi kötelezettségeket, miket a benszülötteknek már a bölcsődal súgott a fülébe lágyan, — nem ismerik. Ily irányú feladatokat egyáltalán nem teljesítenek.

Szükséges lesz tehát egy kis programmot is készíteni. Második javaslatom, a Nagybányáról elszármazottaknak szól.

Nyílt szózatot intézek hozzájuk s javaslatba hozom, hogy rendezzenek ők is egy találkozót Nagybányán, a Szent István-torony tövében István király napkor. Nagybánya elszármazóéinak is jól fog esni a viszontlátás s az a néhány nap, mit együtt töltünk, emlékezetes lesz. Sőt mondhatom, a két város forgalma emelésére, kulturális

fejlődésére, a szülőföld iránti szeretet ébrentartására, a kegyelet ápolására jelentékeny hatással lesz.

Sok terv omlik toliam alá e két találkozóval kapcsolatban, ezeket azonban jövőre irom le. E sorok első harangszónak elegek.

Nyílt válaszodat kéri: szemlélő.

Vettük és közöljük e nyílt levelet, amelynek vétele nélkül is — amennyiben a magunk részéről is nyilvántartva van az öt éves évforduló : megtettük volna a szükséges emlékeztető kibocsátását, ugyan éppen még most nem, hanem a jövő hónapban. Hiszen úgy is van még elegendő idő arra nézve, hogy az eszmét — megtestesüléseig — a folyó évi augusztus 15-ére kitűzött találkozás napjáig felszínen tartsuk, emlékezetben tartassuk.

Megállapítjuk, hogy a szóban levő tálálkozó- rendező bizottság, élén Farkas Jenő polgármesterrel, Spáczay Gyula v. tanácsos és Pap Máton v. számvevő, helybeli- és Kuszkó István kolozsvári és Ember Károly budapesti lakos kül-bizott- sági tagokkal már a fenti nyílt levél vétele előtt megalakult és működésének első lépését azzal kezdi meg, hogy az innen elszármazottak alább következő névjegyzékét ezennel kibocsátja, azon kéréssel mindazokhoz, akiket illet: szíveskedjenek ezt azoknak, akik ebből netalán kimaradtak volna, teljes címével és lakhelyével kiegészíteni, oly célból, hogy az illetőket a rendező-bizottság idejekorán még külön is meghívhassa a kitűzött találkozóra.

Wagner Sándor polgármester, Losoncz.

Szaitz Mihály gazdatiszt, Erdőszáda.

Szaitz Sándor fülöházi főnök, Piski Szaitz László dr. ügyvéd, Bpest, X., Család-u. 39. Szaitz Imre dr. orvos, Budapest, VII, Rotlen- biller-u. 4/1.

Sztancsek János ny. it. táblabiró, Szinérváralja. Lassner Gusztáv rendőrtanácsos, Budapest.

Dr. Szmik Gyula főorvos, Nagyág.

Dr. Szmik Lajos ügyvéd, Budapest, II., Fő-ut 8. Szmik Gabor főerdőmérnök, Kassa.

Szmik Antal mérnök, Budapest, Vili., Stábly-u. 1. Herr Ödön főgimn. tanar. Nagybecskerek. Kormos Károly borász, Marosujvár.

Tury Lajos gazd. intéző, Zilah.

Tury József fürdőfeiügyelő, Miskolcz, Erzs.-fürdö. Halmágyi Ferenc kir. tanfelügyelő, Nagyszőllős. Ember Károly igazgató, Bpest, VI., Váczi u. 47. Erdősi György főerdöőr, Szászrégen.

Lévay Lajos ref. lelkész, Sárkereszlur.

Lévay János mészáros, Kolozsvár, Külmonostor- utca 12.

Lévay József mészáros, Szatmár.

Szilágyi István gépész egyl. elnök, Kolozsvár. Harácsek István gépész, máv. géplakatos, Kolozsvár Hitter Győző ny. bányalanyácsos, M.-sziget.

— Épen be akarta csapni az ajtót, a mikor egy magas termetű idősebb ember jelent meg.

— Ashaville 15 mérföldnyire van, szólt lassan.

— Ha megmutatná az utat a legközelebbi helység felé, nagyon megköszönném.

Az ember nem felelt, hanem hamarosan pillantást váltott az asszonnyal.

— Az is három mérföldnyire van innen — szólt — és igyekezettt durva hangját meglágyítani. Ha megtisztel látogatásával, szívesen fogadom.

— Haboztam. Az a turcsa pár nagyon kü lönös benyomást tett reám.

— Nagyon szívesen, de . . .

— Tessék hamar szólt . . .

Tedd be az ajtót Annie . . .

Es mire feleszméltem, már benn voltam a szobában. Az asszony pedig mögöttem bezárta az ajtót.

Úgy éreztem magamat mint aki csapdába került.

— Engedelmet kérek egy pillanatra, szólt a gazda és magamra hagyott.

Hallottam, amint az asszonnyal és egy harmadik személylyel halkan tanácskozott. Nehány perc múlva ismét nállam volt és megint észrevettem rajta azt a sajátos arckifejezést.

— Hárman leszünk az asztalnál szólt.

Mi ketten és a fiam . . . Remélem, hogy nem zavarja, ha sötétben eszünk.

Épen nem, feleltem önkénytelenül és titkoltam lehetőleg az elámulatomat . . .

Csak attól tartok, hogy alkalmatlan leszek.

— Nem, épen nem, felelt gyorsan.

Nagyon ritka nálunk a vendég ... A fiam nem bírja meg a fényt . . . Rossz a szeme . . . Ez alatt az asszony terített. Majd a gazda a kandaló fénye elé magas ellenzőt helyezett és eloltotta a gyertyát.

— Ünnep van, mormogá, aztán tapogatózva kiment és nemsokára visszatért valakivel, aki szintén tapogatózva foglalt helyet.

Igen különös hangon csakhamar meg is szólalt.

— Ma nagyon hideg van.

•— Igen feleltem kurtán.

Aztán gyorsan ettem. Nagyon megéheztem és a különös körülmények közt is tudtam falatozni. A többiek is nyilvánvalóan megbecsülték a jó csibehust . . .

— ön idegen itt — kérdé ismét a furcsa hang.

— Igen idegen vagyok . . .

— Apa, elfelejtetted a vörösbort.

— Igaz, ma a javából iszunk.

Az öreg távozott. Kissé hátborzongató volt a csend. Úgy rémlett, hogy két villogó macskaszem mered reám. Loppal a zsebemhez nyúltam, vájjon ott van-e a revolver? Eközben a székemmel megmozdultam és félre húztam a szőnyeget. Lehajoltam, hogy megigazítsam és ekkor a ltályha- ellenzőhöz értem.

Ez félre csúszott s most a lobogó láng mellett észrevettem a velem szemben ülő alak arcát. Elállt a lélekzetem és ökölre szorított kézzel ugrottam föl.

Ember volt az vagy állat ? Mi volt ez az ijjesztően rémes alak azzal a formátlan arccal ?

Épen akkor lépett be a gazda. Megjelenése kissé megnyugtatott.

— Bocsásson meg, dadogtam, de véletlenül történt . . .

Hadd tegyem vissza az ellenzőt.

— Most már hagyja — felelt nyugodtan. Eleget ültünk sötétben.

Meggyujtotta gyertyákat.

Ekkor ismét láthatta a borzalmas arcot, amelyből csak a szomorú tekintet árulta el az emberi vonásokat.

— Fiam — szólt a házigazda — egy nagy tűz alkalmával súlyos égési sebeket szenvedett. Azóta nagyon visszavonultan élünk . . . Amikor ön kopogtatott . . .

Hangja elakadt.

— Azt hiszem, szólt a fiú, hogy jobb lesz, ha visszavonulok és magamban vacsorálok.

Ma van a születésem napja és apa nem akarta, hogy egyedül legyek . . . Azért jutott eszembe az a furcsa ötlet, hogy sötétbe legyünk. Sajnálom, hogy megijesztettem ont . . .

— Nem ijesztett meg, feleltem, csak a sötétség zavart meg.

— Megragadtam a kezét.

A házigazda arcát örömpir lepte el. Örültem, hogy szavaim jól estek neki. Szivart hozott és bort. Csakhamar nagyon élénk társalgás fejlődött ki köztünk és észre sem vettük, már itt volt az éjfél.

— Mielőtt lefekszünk, szólt az öreg, hadd mondjak egy felköszüntőt. Magas alakja mintha megnőtt volna amikor büszke tekintettel nézte a fiát és ezeket mondta:

— Iszom azoknak a gyermekeknek az egészségére, akiket a fiam kimentett az égő . házból . . .