Felsőbányai Hírlap, 1910 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1910-04-21 / 8. szám

IXI'V- évfolyam.

8. széina.

1910. _A.prilis SÍ,

ff f

TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP.

= MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MiNDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. ==

Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér.

Felelős szerkesztő :

DR MOLDOVÁN FERENC

A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamációk és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér.

Nemzetgazdasági és szociológiái | tanulmányok.

— Irta: Tomasowszky Imre. —

11 • |

Épen úgy érvényesül ez a törvény az állatvilágban is. Van itt például Márama- rosban egy orosz sertés-faj, melyet (mint mondani szokás) ha mindjárt gyömbérrel is | fognak étetni, egy-két ujjnyinál vastagabb ; szalonnát nem nyernek belőle.

S ez úgy folytatódik az emberfajoknál is. Fájdalom! hazánkban ilyen fajból nagyon sok van, de annál kevesebb a nemes fajból. Ezt a témát tudtommal nem szellőztette senki. Pedig nemzetgazdasági meg szociológiái szempontból nemcsak érdekes, de felette tanulságos és háládatos munka lenne legalább a jövő nemzedékre nézve.

De midőn ez rendkívül kényes tárgy, tehát nem a saját véleményemet, noha az is megvan, hanem egy hires nemzetgazdász nézeteit ide iktatom, akit a múlt század 60-as éveiben a bajor kormány küldött ki mező- gazdasági állapotunk tanulmányozására.*)

»A magyar, mint munkás, párolás s gondos mindenben a mit tesz, ezért egy kissé tempós s szakmánybán hamarább tönkre megy a gazda javáért, mint bármelyik más népfaj, mert selejtes portékával elő nem állít. A tétlenségnek éppen nem ellensége, de ha szorul a kapca, ember- fölöttire képes. Szóval a magyar faj tehetséges, jellemes, fizikailag erős, szép testalkati, de a munkában hamar elfárad, innét megunja s nincs kitartása. Ezek oly fontos dolgok, a melyeket az államháztartás min♦) Dr. H. Ditz Die ung. Agricultur München 1869.

A rubintos fésű.

— Irta: Béldi Izidor. —

Harminc vendégszoba van a kastélyban, fenn az emeleten. Valamennyi üres; másfélév óta. De üres a földszinti szobák jó része is. Amott a kastély balszárnyában a női szobák árvák s elhagyottak. Csak a jobboldalon van két szobának lakója. Ott húzódott meg a háziúr. Ki se jön onnan egész nap.

Csak estefelé búvik elő odújából, csendesen, szinte nesztelenül surran ki szobájából ki a szabadba. Minél sötétebb az éj, annál jobban érzi magát. Ha esős, viharos az idő, fel- lélegzik, mint a rab, ha kiszabadul. Ilyenkor hajnalig is elbotorkál, hajadon fővel, a nedves fűben. Kerüli a majort, a gazdaságot, csak az erdőben érzi jól magát.

Ha azután kifárad és lába nem bírja tovább, visszatámolyog a kastélyba. Kábultan ledől magányos ágyába. Talán el is alszik olyankor, talán álmai is vannak. De alvása nem pihenés, fáradt testének, elcsigázott lelkének az nem pihenés.

Ismét kezdődik egy nap. Felöltözködik s aközben úgy érzi, mintha ismét ráraknák a bilincseket. Uj élet, uj bánat vár reá. Nincs bátorsága ketté vágni mindezt: véget vetni az egész nyomorúságnak. Semmi ereje nincs már; gyáva lett és tehetetlen.

den egyes mozzanatánál figyelembe kellene venni.*) A német és a tót kevesebb erőfeszítéssel, de sokat s kitartóan dolgozik. Szellemi tehetségre valamivel lejjebb áll a magyarnál, de szorgalma s kitartása nagyobb amannál, A szláv Mára marostól Szepességig szelíd^ jámbor s tehetséges nép. A többi (Zólyom, Árva stb.) nyers vadindulatu**) Az oláh legserényebb valamennyi között, a tunyaságra legkevesebbet lendit, igen rosszui végez s azt is csak ha a szükség kényszeríti. A szerb nem szorgalmatos, de megvan benne némi jóakarat: mindazáltal keveset lendit. A zsidó és cigáay kerüli a munkát. Vagy ha rá van kényszerítve, minél kevesebb — vagy semmi munkával, annál nagyobb jövedelemhez, keresethez jusson. Ez a princípiuma mind a két fajnak.

Hogy milyen nagy hord erővel bírnak a népfajok a család alapításánál és a család életében, elég lesz egy pár példával illusztrálni.

A múlt években a lapok sokat közöltek Amerikában a fehér és fekete faj közötti egyenetlenségekről. A viszálkodás onnan származott, hogy a fekete gavallérok nagy sziinpáthiával viseltetnek a fehér nők iránt. De a fehér nők csak kivételesen viszonozzák eme gyöngéd vonzalmukat, a miből aztán sok galiba származik.

Mindezeknek dacára egy pöszke, arany- hajú angol miss bele szeretett egy sze- recseny gavallérba. Természetes, hogy házasság lett a vége. E házasságból származott első gyermek barna szinü lett s külsőleg nagyon hasonlított az atyjához. De akkor az

*) Ezekre sokszor fogunk visszatérni.

**) Csaplovics. Gemälde von Ungarn. 1829.

a gyermeknek édesanyja is veszített szőkeségéből. Következett ezután a második szülött,, a mely még barnább lett az előbbinél s hasonlóképpen az anyja is oly barna lett. A harmadik gyermek már egészen fekete lett, mint az atyja s vele az anyja is ugyanolyan szint öltött. Ezt mondják tudományos nyelven telegámiának.

Ebből és más számtalan példából, melyeket nemcsak az embereknél, hanam az állatok különféle nemeinél sót a növényekkel való kísérletezéseknél is ejtettek meg, arra a tapasztalatra jutottak, hogy a magzat külső formáit, alakját inkább az atyjától nyeri, ellenben belső (szellemi) tulajdonságait inkább az anyjától örökli. Itt sokan azt a megjegyzést fogják tenni, hogy hát ennek ellenében mégis honnan van az, hogy nagyon sokszor igen derék, jóravaló szülőknek igen rossz gyermekeik vannak, a melyek sem apjára, sem anyjára nem hasonlítanak. És megfordítva : sok rossz szülőnek igen jó gyermekeik vannak.

Hogy ezt a kérdést megoldhassuk, úgy a férfi, mint a nő családjának visszamenőleg legalább 4 - 10 generációját kellene ismernünk, megvizsgálnunk, hogy vájjon ott nem volt-e valaki a jelen gyermekekhez hasonló, mert akár szellemi,. akár testi tulajdonságok ambriói (csirái) benne lehetnek a vérben, a melyek kedvezőtlen körülményeknél fogva nem fejlődnek ki, szunnyadásban maradnak több generáción keresztül is. És csak akkor fejlődnek ki, ha kedvező körülmények állanak elő. S igy ezeket tudva, a dolgot könnyen megérthetjük s megfejthetjük magunknak.

Mindezekből világosan látható, hogy a családalapítás nem olyan roppant nagy

Leül az Íróasztalához, levélbe fog, de a tolla alatt összefolynak a betűk, őrült boszorkánytáncot járnak könnyező szemei előtt. A sorokból körvonalak lesznek, ezekből lassan kiemelkedik egy bájos női fej. Ingerülten ellöki magától a papirost és feltekint.

De tekintete ekkor megakad egy rubintos fésűn, mely ott fekszik üvegbura alatt az íróasztalon. Most már nem bir magával többé, lehajtja fejét és sírni kezd, majd égfelé rázza öklét és nagyot káromkodik. Átkozza az Istent, az egész mindenséget. Ez a rubintos fésű volt szerencsétlenségének okozója, ha ez nincs, talán még olyan boldog volna, mint másfél évvel ezelőtt.

Mert nagyon boldog volt mindaddig, vidám, verőfényes volt egész élete. Nem tudta, hogy mi az a bánat. A legboldogabb férj, a legszerencsésebb apa volt széles e világon. Imádta a feleségét, az meg bálványozta őt. Két kis fiuk is volt, két szőke angyalka. A kastélyban örökös vigság, jött ment a sok vendég. Reggeltől hajnalig szólt a zene, hol táncra, hol pedig nótára borozás közben.

Mindenben szerencsés volt, amihez csak fogott, sikerült ; aranynyá vált minden a kezében. A kaszinóban mindenkit legyűrt, a túrion is egyre nyert. Kitüntetésben, külső elismerésben sem volt hiánya.

Egyszer — éppen versenyről jött haza és

vacsora után még egyet sétált a parkban — eléje kerül egy leány. Ráismert, felesége ko- mornája volt.

— Nos mi a baj ?

— A méltóságos asszony azzal vádolt, hogy elloptam a rubintos fésűjét. Pedig tudom, hogy ma reggel a hajába tűztem. Bizonyosan otthagyta Váczon.

— Váczon?

— Igen. Reggel bement és délután jött vissza.

Hiszen minden versenynapon bejár még mindig, ha a méltóságos ur Pestre utazik.

Magával vitte a leányt, bezárkózott vele és I vallatta sokáig. Másnap bement vele Váczra ő is.

De mielőtt elment, még belépett a fele- I ségéhez. Az asszony buzgó katholikus volt,

I most is ott térdelt az imazsámolyán. Mikor | férje belépett, feléje mosolygott, de tovább imádkozott.

Mikor elvégezte, felkelt és odament az 1 urához, ez magához ölelte, azután odavitte a j feszület elé.

— Rósz álmom volt az éjjel, nyugtass i meg édes. Esküdj meg a feszület előtt, hogy ! soha nem titkoltál előttem semmit s hogy nincs ! lelkedben egy gondolat sem, melyről nem i tudnék.

— De kedves barátom! . ..

— Esküdj!