Felsőbányai Hírlap, 1909 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1909-07-15 / 14. szám
Felsőbányái Hírlap testvéries viszony ápolásának és fentartásának legideálisabb ethikai kapcsa lehet és legyen a »Teleki társaság«, annak jelszavai és vezérelvei! Jöjjenek el máskor is, minél gyakrabban; ápoljuk együtt a legnemesebb élvezetek és legszentebb kötelességek ölelkező harmóniáját. A felolvasó ülést nem nagy számú, de lelkes közönség hallgatta végig. Számbelileg a nagybányai díszes női és férfi társaság dominált, mely kocsikon és a délutáni vonattal jött föl városunkba, az ülést a színpadon Bévay Károly, a »Teleki Társaság« elnöke nyitotta meg, üdvözölte a közönséget, a jegyzőkönyv vezetésre Fliesz Henrik titkárt kérte föl. A színpadon meg helyet foglaltak Dr. Nagy Gábor és Stella Sándor rendes tagok, Farkas Jenő tiszteletbeli tag, Simon Aurél és llykovics László közreműködő vendégek. A műsort Farkas Jenő polgármester tb. tag nyitotta meg. Rövid irodalmi visszapilan- tással a magyar nemzet erősségének főkép a hazai nyelvet és költészetet jelölve, a legmelegebb hangon üdvözölte a Teleki Társaságot, nemes missziójában Felsőbánya város falai között, mint ezen erősségek és a művészet ápolóját. Hazafias eszmékkel és érzéssel teljes beszédét a közönség lelkesen megéljenezte. Ezután Bévay Károly elnök tartotta megnyitó előadását, melyet lapunk más helyén egész terjedelmében közlünk. Az előadásból sugárzott a melegség, a lelkesedés; a közvetlenség, melylyel azt az elnök elmondotta, meghatott és magával ragadott mindenkit. A közönség a legélénkebb ovatioban részesítette a Társaság érdemes elnökét az értékes és kedves megnyitóért. Az elnök fölkérésére Fliesz Henrik titkár fölolvasta gr. Teleki Sándorné (Szikra) üdvözlő levelét a Társasághoz és Farkas Jenő meghívó sorait és köszönetét megválasztatásáért. A harmadik pont Kilián Béláné éneke lett volna Tomasovszky Imréné zongora kísérete mellett, de elmaradt, most Kiliánnénak erős hülése miatt a szereplésről le kellett mondania. Ezt a pontot a rendezőség kérésére Jékly Irén volt szives betölteni zongorajátékával, melylyel a közönségnek igazi élvezetet szerzett. Nagyszerű technikával, művészi átérzéssel magyar ábrándokat adott elő. A hallgatóság zugó tapssal, a rendezőség hatalmas rózsacsokorral köszönte meg a készséges vállalkozást. Az elnök által bejelentett öt perc szünet után Simon Aurél vendég Révay Károlynak egy gyönyörű költeményét »A kivándorlók*-at szavalta el ülve, nagy hatással s a nála már ismert művészettel. A hatalmas éljenzés és taps egyformán illette az előadót s a jelenlevő szerzőt. Ezután llykovics László cimbalomhoz ült és szívhez szóló magyar nótákat játszott nagyon szépen, művésziesen. Sok tapsot aratott. Kár, hogy a rendezőség nem tudott pedálos cimbalmot keríteni, mert avval még élvezetesebb lett volna llykovics játéka. Az utolsó szám Fliesz Henriké volt, ki saját költeményeit olvasta. A kedves poétát a közönség nem l égen megjelent verskötetéből már ismeri s élvezettel hallgatta a legújabb költeményeket, melyek bizonyára díszei lesznek a második kötetnek. A versek Fliesz mély érzését, sziporkázó fantáziáját, költői erejét, csengő rimelését egyformán dicsérték. Nehány verséből egyéni költészetének minden szépsége s érdekessége felcsillant. Végül a felolvasó ülést Bévay Károly elnök bezárta és ismételten köszönetét mondott a közönség érdeklődéséért és lelkesedéséért. A közönség ezután társasvacsorára levonult a földszinti nagy étterembe. Vacsora közben Farkas Jenő polgármester a szereplőket és a nagybányai vendégeket, dr. Nagy Gábor a polgármestert s a város közönségét, Krasznay Zsigmond és Csausz István a hölgyeket köszöntötte fel. Vacsora után tánc volt s a társaság a legjobb hangulatban a késő éjjeli órákig s a nagybányaiak többen a vasutindulásig maradtak együtt. Dp M F Elnöki megnyitó * Nagyságos Polgármester ur l Mélyen tisztelt közönség! Az imént elhangzott szép szavakra alig tudok méltó viszhanggal felelni. Erőm gyöngesé- gének tudatában engedjék meg tehát nekem, hogy pusztán a hála és köszönet egyszerű szavait hangoztassam. A meleg szeretet, a ragaszkodás hozott minket a testvérvárosba, hogy ifjú egyesületünket itt is a közönség jó indulatába ajánljuk. Céljaink, ‘:örekvéseink ismeretesek: a magyar nemzeti irodalom s művészet ápolása, s a hazafias érzések ébrentartása; végül pedig a testvéri szeretet megerősítése a két nemes város között. Nem hóditó körútra indultunk, mert hiszen Felsőbánya szellemi munkásait nem szükséges nemes törekvéseinknek megnyerni, meghódítani, — ők amúgy is együtt éreznek velünk, s támogatnak bennünket! De hozott minket valami lelki kényszerűség, hogy közvetlen érintkezés által demonstráljuk azt az összetartást, mely a két város közönsége közt régóta fen áll. Az irodalom és művészet munkásai mindenütt egymásra találnak, s lelki rokonságukat nyíltan szeretettel hirdetik. Mindkét város szellemi munkásait egybe kapcsolja az a magasztos cél, mely mindnyájunk előtt lebeg: szeretett Hazánk nemzeti ügyét hacsak egy lépéssel is előbbre vinni, s legalább egy téglával hozzájárulni azon magasztos épülethez, melynek alapjait nagyjaink lerakták. • Tartotta Révai Károly Felsőbányán, a Teleki Társaság felolvasó ülésén Nem követelünk magunk részére országra szóló elismerést; nem működűnk a hírnévért, a dicsőségért! De oda adjuk lelkünk legjavát, hogy itt a végőr állomáson világitó tornyot állítsunk a hullámokkal küzdő hazafiaknak, s megmentsük őket az elsülyedéstől. Mikor Hazánk fölött sötét, ijesztő felhők boronganak, — pedig az utolsó időben nagyon is gyakran, — mi, az ideálisták ide menekülünk a Teleki Társaság rímes birodalmába, s a dal, a művészet és irodalom fenséges tündérnőivel társalgunk. S ezek a tündérnők, mig lelkünket elandalitják, — egyúttal meg is acélozzák a netalán bekövetkezendő küzdelemre. S mi tudjuk jól, hogy a mi zászlónk nem fog lehanyatlani, mert szellemszárnyak emelik a magasba, mely szellemszárnyak gyökere a lelkes közönség támogatásából meríti életnedvét. S itt ismét és ismét hangoztatnom kell azt, mit már annyiszor alkalmam volt hirdetni, hogy Társaságunk az édes női szivekre támaszkodik. Miért tagadnók, hogy mindazon esetekben, midőn a művészet, s az irodalom fenséges kérdései merülnek szőnyegre, — mindig a nőkhöz fordulunk, s tőlük várjuk a szeretetteljes felkarolást! S a hol a nő lobogtatja a zászlót, — valljuk be nyíltan ezt a férfiúi gyöngeséget, — oda rajongással, kigyult szemekkel, dobogó I szívvel tódul a férfiú! Hogy lelkes közönségre számíthattunk e kedves testvérvárosban, arról eleve megvoltunk győződve, annál is inkább, mert tudtuk, hogy az itteni szellemi élet irányitóit mily nemes érzések vezérlik ! E város polgármestere, ki imént oly meleg hangon üdvözölt bennünket, kettős minőségében vívta ki a mi hálánkat és forró kö- szünetünket. Úgyis, mint a város vezető embere, úgyis, mint Társaságunk tiszteletbeli tagja, ki irodalmi munkálkodásával, a dicsőséges Rákóczi kor és a 48/49-iki magyar szabadságharc szent eszméit hirdeti. Fogadja ezért Társaságunk részéről legőszintébb tiszteletünk nyilvánítását! Üdvözlöm Felsőbánya szellemi munkásait, kik ugyanazon célért: Hazánk boldogitásáért küzdenek 1 Mély tisztelettel adózom azon lelkes hölgyeknek, kik mint vendégek, Társaságunk mai felolvasó ülésének műsorát magas színvonalra emelni segítenek. Üdvözlöm a tesvérváros nemes közönségét, mely mai tömeges megjelenésével bebizonyította, hogy eszméinket érti és érzi! s oda seregük a mi kibontott zászlónk alá, melyre megdicsőült ezredesünk nevét hímeztük ! S hogy ez a név s a név nyomán sarjadó magasztos eszmék minden házba, minden kunyhóba behatoljanak, s meghódítsák a még kételkedő sziveket, — ezzel a hő óhajtással a Teleki Társaság felolvasó ülését megnyitottnak nyilvánítom! lynnek elhatározásomat. Legalább, ha maga jelen lesz, Evelyn is higgadtabban tárgyal énve- lem, meg aztán közbeszólásával támogathatja az én álláspontomat. Az a fó, hogy mehessek Evelyn utjából. Hiszem, hogy sikerül. — Én is azt hiszem. Majd még meggondolom a dolgot tövéről-hegyére. Elsiettem, mert féltem, hogy ez a kis pajkos arcocska még kiugratja belőlem titkomat, ha tovább is ott ácsorgók a kapuban. .. . II. Priscilla a kertben tartózkodott, mikor másnap odamentem. Lugasukban üldögélt, hanyagul hátratámaszkodva kényelmes szalmaszékében és szőke haja — gyönyörűséges haja volt, hullámos és bronzfényü ! köröskörül folyta rózsapiros arcát. A szalonban vannak épen — súgta nekem és a ház felé kacsintott. — Biztosan előhozta már eddig Mr. Denham a dolgot. Azután, amilyen csodabogár az az Evelyn, még kitelik tőle, hogy kikosarazza. Pedig már be is jelentettem az este, hogy semmi sziu alatt sem maradok tovább őmellette. — Priscilla — szólaltam meg határozott, nyomatékos hangon — azért Jöttem, hogy egy dolgot megbeszéljek magával. Priscilla figyelmessé lett, rám szegezte gyanakvó nézését és — úgy vettem észre — egy pillanat alatt elfelejtette azt a szövevényes ügyet, ami épen beszédtárgyat képez a salonban. — Hallgatom — igy felelt. *— Priscilla, én szerelmes vagyok! . . , — Oh! csodálkozott Priscilla és a meglepetésen, bámulaton kivül volt valami más is még a hangjában, amit nem tudtam hirtelen megmagyarázni magamnak. — Szép ? . . Bájos ? — faggatott. — Ez nem jó szó: szép ! . .. Hanem: tökéletes ! — Oh! — hangzott megint ajkáról, de valamilyen hüvöses, idegenszerü hanglejtéssel. Tovább folytattam elkomolyodva: — Priscilla, gyanítja, ki lehet ? — Igen,. . . igen . . . s azt is tudom előre, hogy akkor nem lehet többé maga az én jóbarátom. Mert »Ö« nem szeretné, — mondotta vontatottan, szinte elérzékenyülvc. — Priscilla, kérem, nem a kérdésemre felelt. Mit gondol, ki lehet az az édes kis leány ? — Repkényleveleket kezdett tépegetni, mely a verandát egész tetejéig befutotta. Nem láthattam félrefordult arcába. — Oh, yes, tudom már . . . Bizonyosan az a Miss Mason, akivel tavaly Scotlandban találkozott. Azt mondta akkor, hogy rendkívül csinos. — Miss Masont gondolja? Pedig nem az. Akit én szeretek, az a lány milliószor kedvesebb és — ha nem fogadja el a kezemet — akkor Afrikába megyek azonnal és eltemetem magam valami csendes gyarmaton, hogy soha ne is halljak többet a világról. — Oh, Ken, csak nem ? ijjedezett Priscilla. — Komolyan mondom. — Priscilla egészen elkomorodott. Felém fordult panaszos tekintettel, fénylő szemei hirtelen csordultig teltek nehéz könycseppekkel. Ekkor oda hajoltam hozzá, kezembe vettem gyengéd kezeit és egy iskolásgyerek zavarával hebegtem : — Priscilla, maga az az egyetlen kis virágszál. Akarja-e, hogy Afrikába vándoroljak ? — . . . Hogy mit mondott erre Priscilla, nem mondom meg, kedves olvasó ! Találd ki, ha tudod ... — Priscilla, Priscilla! Hol vagy? Evelin hangja volt. A kavicsos utón felénk tartottak Denham úrral. — Priscilla, édesem — mondta Evelyn, hozzánk odaérve. — Nagy újságot mondunk. Természetesen Ken is meghallhatja. Mr. Denham és én — jegyesek vagyunk . . . Tudom, hogy szeretsz mindkettőnket, — hisz hogy ne szeretnél — azért minden nálunk fogsz lakni. Már ezt is elhatároztuk. Érted-e, kicsikém ? Éreztem, hogy rajtam a sor. — Evelyn — moodtam, kezemet dörzsöl- getve — az önök terve . , . pardon a ti tervetek (Evelyn nagyott nézett) — igen szép, de egy hibája van. Éu sokkal jobb tervet eszeltem ki ma délután. És Priscilla is elfogadta már. — Aztán elmondtam mindent szóról-szóra a két ámuló- bámuló szerelmesnek. Priscilla tapsolt. — Sikerült az összeesküvés! — Pompásan kifundáltátok, őszintén mondhatom — szólt bele Denham ur. Gratulálok lángeszetekhez. — Nem én . . . nem! . . . Ken-é az idea! O az oka mindennek! — mentegette magát Priscilla, hamiskásan elpirulva.
