Felsőbányai Hírlap, 1909 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1909-06-17 / 12. szám
TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. = MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő : DR MOLDOVÁN FERENC | Előfizetési pénzek, reklamációk, hirdetések, valamint a lap | szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére Felsőbányára küldendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. A naptár szürke keddi hétköznapot mutatott, mégis magasztos ünnepet ült Felsőbánya város róm. kath. közönsége. Aranyos betűkkel vésődött be a mai nagy nap a hívők seregének leikébe. Dr. Boromisza Tibor, a szatmári egyházmegye püspöke eljött, hogy kiszolgáltassa felsőbányái híveinek a bérmálás szentségét. Örömmel, a legmelegebb szívvel üdvözöltük a magas vendéget, nem csak mint egyházmegyénk nemes lelkű, jótékony fő- pásztorát, ki a maga méltóságában alázatosan csókolta meg az elébe nyújtott ke- resztett, ki a katholikus hitet jött megerősíteni, a lelki tökéletesedés útját jött egyengetni, hanem úgy is, mint a magyar püspöki kar, a magyar főrendiház egyik kiváló, tudós és hasznos tagját is, mely hivatásában a vallás, hazafiság és polgárerényeknek buzgó hirdetője s apostola. A múlt évben a püspök betegsége miatt elmaradt a bérmálás; annál nagyobb volt. a hívek öröme, midőn a jóságos főpásztor ez évben friss erőben, szeretettel sietett híveihez, hogy őket az isteni kegyelemadományok egyikében részeltesse. Megérkezésétől eltávozásáig állandó, őszinte tisztelet és szeretet vette körül, a templomban, az utcán, szállásán épugy, mint a beteg ifjú hajlékában, hová az apostolok utóda elvitte az Ur malasztját. Buesulátogatás. — Egy végzett iskolatársamhoz. — — Irta: ifi. Kárpáti Endre. — Isten hozott, szeretett barátom! Kimondhatatlan az örömöm, hogy látlak. Búcsúzni jöttél? . . Csakugyan? . . Ne! . . ne hozd eszembe, hogy elszakadunk egymástól! . . . Inkább gyere, beszélgessünk a kis pádon, mint máskor, a szelencefa árnyékában. Hisz oly jó ott üldögélni . . . * « * íme, már te is búcsút vettél a diákélettől. Készen állsz, nyitva előtted a nagy kapu; eddig csak a rácson át nézegettél, most kiléphetsz rajta az életbe. Látom szemedből a boldogságot. Szabad vagy. Mehetsz, repülhetsz vágyaid után. Ki, a rónára. Városi zaj helyett a buza- vetés zizegését, karikáskongárt hallgatni. Hol a madár is úgy örül az életnek, mint te e percekben. Nagy Ég! be szédületes gyorsan lepergett az a sok-sok esztendő! Korszak, amely valamikor végnélkülinek látszott, és ... és ma már elvonult mögöttünk a messzeséges múltba. Mintha csak tegnapelőtt lett volna, mikor Az ünnepnapok lefolyása a következő volt: Megérkezés. szertartás után a plébániára tért a püspök kíséretével. Fogadás. Bár az eső egész nap zuhogott, elég szép számú közönség gyűlt össze f. hó 14-én délután a vasútállomáson, Dr. Boromisza Tibor megyés püspök fogadására. A fogadó küldöttség az állomás-épület nyitott csarnokában helyezkedett el. Ott láttuk a városi tisztikart majdnem teljes számmal, megjelentek a kincstári tisztviselők közül és városi képviselőtestületből is többen. A rendet a díszbe öltözött rendőrök tartották fenn. Alighogy berobogott a vonat, annak I. osztályú kocsijából frissen és ruganyosán, rózsákkal kezében leszállt a püspök s a csarnok felé sietett. Hatalmas éljen fogadta megjelenését; majd elébe lépett Farkas Jenő polgármester és röviden, de szívhez szóló melegséggel üdvözölte a föpásztort. Hasonló érzéssel, kedvesen köszönte meg a püspök a szeretetteljes fogadtatást s melegen szorított kezet a polgármesterrel s az általa bemutatott küldöttséggel. A püspök kíséretében voltak : Hámon Bábért pápai kamarás, püspöki titkár, Szőke Béla nagybányai és Szögyény Lajos fernezelyi plébánosok. Bevonulás. Ezután a püspök titkárjával a második kocsiban, a polgármester s Bay Károly rendőrkapitány az első kocsiban foglaltak helyet s megindult a kocsisor a városba, melynek utcáin a nép sürjen állott sorfalat. A bányahivatal előtt hatalmas díszkapu állott, ormán a kettős kalapácscsal és kereszttel. A diszkapu lomb- és virág-füzérekkel, nemzetiszinü zászlókkal, az állomás felé »Isten hozott«, a főtér felé »Jó szerencsét« felírással igen szépen volt díszítve. Itt és a főtéren hatalmas néptömeg fogadta zugó éljenzéssel a magas vendéget. A díszbe öltözött bányászzenekar a Hymnuszt játszotta, az összes hitfelekezetek harangjai zúgtak, a domboldalokon diszlövések dördültek s a harangoknak ezen lelkesedést s nemes érzelmeket keltő diszharmóniájában szeretettel vette körül a nép a főtéren a díszsátor előtt kiszálló főpásztort, kit, Pály Ede esperesplébános fényes segédlettel teljes egyházi díszben fogadott. Itt a püspök egyházi öltönyeit fölvette s menyezet alatt vonult a templomba. Az »Ecce sacerdos magnus« hangjai mellett áldást osztva letérdelt a fényesen kivilágított oltár elé; a rövid Este 7 órakor fogadta a püspök a tisztelgő küldöttségeket a következő sorrend szerint: Róm. kath. egyháztanács, vezette: Csausz István egyházgondnok. Nyisztor István gör. kath. lelkész. Ref. egyháztanács, vezette: Nagy Lajos lelkész. Városi tisztikar, vezette Farkas jenő polgármester. A m. kir. bányahivatal és bányaiskola részéről: Baumerth Károly és dr. Szokol Pál bányatanácsosok. A kath. legényegylet, vezette : Ettinger János elnök. A küldöttségek szónokai nagy tisztelettel s szeretettel tolmácsolták azokat az érzéseket, melyek a tisztelgők lelkét eltöltötték. A püspök a legbarátságosabban fogadta a küldöttségeket és válaszaiban a főpásztor fennkölt lelke, nemes szive s hazafias érzése tükröződött vissza. Fáklyásmenet. A katholikus hitközség este 9 órakor fáklyásmenettel fejezte ki hódolatát püspöke iránt. A templom vasrácsa mécsesekkel és lampionokkal volt díszesen kivilágítva. A fáklyás-menet élén a bányászzenekarral s bevonult a plébánia tágas udvarára, hol a zenekar 5 darabból álló szerenádot adott. A plébánia nyitott emeleti ablakaiban megjelentek a püspök s a vendégek. A második zenedarab után Vagányt Kálmán igazgató-tanitó mondott magasan szarnyaló, eszmék és gondolatokban gazdag beszédet. A püspök jóleső melegséggel köszönte meg híveinek ragaszkodását s annak fényes megnyilvánulását, biztosítva a hitközséget s a várost szeretetéről és jóindulatáról. A fogadás mozgalmas napja ezzel véget ért, de az utcák még késő este is népesek voltak jeléül annak, hogy a lakosság már a püspök megérkezésével megkezdte az ünneplést. Bérmálás. Már a kora reggeli órákban élénk mozgás volt a városban észlelhető; 7 óra után pedig csoportokba verődve vonultak a templom felé a bérmálandók s a bérmaszülók. Egy-egy bérmaapa, vagy anya egész kis csapatot vezetett büszkén, ürömmel; az ünnep kifejezést nyert nem csak a díszes ruhákban, hanem az emberek arcán is. A zsúfolásig megtöltött, feldiszitett templomban 722 bérmálandó várta a püspök jövetelét, ki 8 órakor lépett ki menyezet alatt a plébániáról s ott ültünk a jégvirágos ablaknál és a Székely Tündérország edesbájos történeteit olvasgattuk. »Volt egyszer egy igen-nagyon szegény asz- szony . . .« Hogy én emlékszem-e? . . . Soha sem tudnám elfeledni azokat a hajnali sétákat a Rákóczy fájához. A tiszta, éles levegőben pillangók kergetőztek, mi meg a fa árnyékában hallgattuk az öreg arató legendáját a labancverő Fejedelemről. Oh, hogy szerettük mi azt a földet, ahol járt; azt a fát, amelyhez pejlovát kötötte . . . Hogy tanultuk imádni ezt a szép magyar hazát! . . . . . . Emlékszel? Mikor estefelé a Világos várra járogattunk. Útközben ami tarka mezei virágot leszakíthattunk, vittük az ölünkben és mind odatüzdeltük a fakeresztre. Ahol felnézve a feszületre mindent elfelejtettünk köröskörül, csak az Istenember fájdalmas arca mögött a mély, véghetetlen égboltot láttuk; emelkedett, repült a lelkünk, amint elhagyta ajkunkat a a rebegő $zó: Miatyánk, ki vagy . . . . . . Egyszer csak ben találtuk magunkat az iskola falai között. Szittuk, szittuk mohón az ismereteket, lelkűnkbe; munkában, szórakozásban egyek voltunk. Csüggedésünket mesz- sze elűztük; ha úgy jött a sorsa: szomorkod- tunk, vagy máskor vigadtunk furulyaszó, magyar nóta mellett , . . Hosszú évek teltek egyforma folyással. Hanem egyszer aztán nagyot fordult az idő. Megváltoztunk : nem ismertünk magunkra, egymásra. Te vagy az?. . . Be csodálatos dolgokat mondott! Be újszerűén cseng a hangod is! . .. . . . Emlékszel, Laci? . . . Beszéltél nekem beszélő kék szemekről; szemről, amely ragyogóbb a gyémántnál, jobban éget a szikránál, szemről, melynek oly jóságos a tekintete, mintha örökké mindig bocsánatért esdekelne . . . Beszéltél gyönyörűen halavány arcról, pici, piros, nótás ajkról, mely, ha mosolyog, mintha a nap sütne a szivedre, lelkedre . . . Beszéltél egy utcáról, utcában egy házról, amelyben egy kis lány érted mondja az Ave Máriát . . . Beszéltél sok apró kicsiségről, ami akkor egy-egy üdvösséget rejtett magában. . . . Szerettél mindenkit, szerettél egész szeretettel: szeretted az egész világot. S én oly boldog voltam, hogy téged is boldognak láttalak . . . Ez is elmúlt; el örökre az az idő, mikor a puszta ábránd jobban boldogított, mint az egész élet minden gyönyörűsége. * « * Akkor igy éltünk, Lacim . . . Hagyjuk a múltat; minél kedvesebb emlékekre akadunk, annál keserűbbek most nekünk. A széthullott szirmokat hiába is akarjuk
