Felsőbányai Hírlap, 1909 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1909-04-22 / 8. szám

■--------------------------------------------------------------------------------------r*--------­2X Ll'V- évfolyam. 8. szám. 1800. április SS. HÍRLAP TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYEST ART ALMU LAP. = MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MiNDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. = ! Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. 1 Egyes szám ára 20 fillér. f Felelős szerkesztő : DR MOLDOVÁN FERENC Előfizetési pénzek, reklamációk, hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére Felső­bányára küldendők. — Nyilttér garmond sora 20 fillér. Tavaszi munkakedv. (P. M.) Az idei tavasz mintha egészen más volna, mint a többi. Máskor is öröm­mel üdvözöltük a hosszú, csüggesztő tél elmúltával a tavasz beköszöntését, de most jóformán az egész országban hatványozott mértékben örülnek a tavasznak, mintha a tél elmúltával egy sötét, nyomasztó érzés költözött volna el az emberekből. A husvétot, a feltámadás magasztos ünnepét az idén régen nem tapasztalt melegséggel ünnepelték az ország lakói. Most, hogy végérvényesen ragyog a tava­szi nap, valami különös, lelkesítő munka­kedv tölt el mindenkit, tettre, dologra ké­szen áll minden ember. Az idei husvét megkönnyebbülést ho­zott az egész országnak. A háború réme, mely minden borzalmával fölöttünk lebe­gett, eltűnt és az ünneppel egyidejűleg be­köszöntött a minden oldalról várva-várt béke. Borzalmakkal teli tavaszra voltunk elkészülve, az ország gazdasági munka­kedve stagnált és most, hogy a borús fel­hők eloszlottak, csak érthető, hogy az em­bereket a verőfényes, derűs, békés tavasz a legteljesebb, a legfokozottabb munka­kedvvel látja el. Az ország minden részéből olyan hí­rek érkeznek, a melyek arról számolnak be, hogy a háború elmúlását mindenütt a legteljesebb megnyugvással fogadták és a munka, mely éppen a háborús hírek kö­vetkeztében megakadt, most mindenütt rendben és fokozottan tovább folyik. Az ipar, a kereskedelem és egész gaz­dasági életünk rövid tespedéséből felsza­badult és a tavaszi béke folytán hatalmas lendülettel ismét a virágzás felé indult. Az illetékes hatóságok most nagy mun­kakedvvel látnak hozzá a városok rende­zéséhez és egymásután olyan intézkedések történnek, a melyek a városok és azok lakóinak gazdasági érdekeit vannak hivatva megjavítani. Az alkotási kedv most mindenütt nagy és ha csak a fele megvalósul annak, a mit terveznek, úgy óriási lesz a haladás. De valjuk meg őszintén, sok is a ten­nivaló minden téren. Iparosaink a lanyha iparpártolás, kereskedőink a külföldi beho­zatal, közönségünk pedig a drágaság és egyéb mizériák ellen emelték fel tiltakozó szavukat, mindezideig azonban hiába és ha most történik olyasvalami, ami érdekei­ket előmozdítja, annak csak örülni lehet. Az idei rügyfakasztó tavasz tehát a béke jegyében született meg, nagy munka­kedvet öntött az elcsüggedt emberekbe és bízunk abban, hogy e munkakedvnek lát­ható eredményei is lesznek. Vajha igy lenne. Vajha mielőbb egész­séges gazdasági viszonyok köszöntenének e sok megpróbáltatást szenvedett országra. Két város ünnepe. Nagybánya és Felsőbánya városok közös villanyvilágításának létesítéséhez a zárókövet Nagybányán f. hó 17-én, Felsőbányán 18-án tettek le az átadási jegyzőkönyvekkel. Az át­adás ünnepélyes actus keretében folyt le. Nagybányán f. hó 14., 15. és 17-én dr. Ripka Ferenc Ganz-gyári vezértitkár, Jancsó Vilmos üzemviteli felügyelő, Semsey Béla fő­városi mérnök, mint kikért és kiküldött szak­értő, Reményi Aladár építésvezető mérnök és a városi közgyűlés által választott bizottság a telepet, a vezetékeket és összes létesítményeket, továbbá a számadásokat felülvizsgálták s min­dent rendben találtak. Az átadás 17-én d. u. 6 órakor ment végbe nagyszámú meghívott közönség jelenlétében. Dr. Ripka Ferenc leg­először ismertette a mű létesülésének történetét, a szerződések oda vágó pontjait; azután az elektromos telepet, a vezetékeket s tartozékait dr. Makray Mihály polgármesternek átadta, ki azokat — a gépet megérintve — Nagybánya város kizárólagos tulajdonába vette s nyomban a Ganz-féle villamossági részvénytársaságnak bérbe adta a kötött szerződések szerint s az erről felvett jegyzőköny kölcsönösen aláíratott. Ekkor az egyik 200 lóerős áramfejlesztő gép megindult s pár perc múlva teljes fényben lehetett a telep nagyszerű berendezésében gyö­nyörködni. Semsey Béla szakértő főmérnök röviden ismertette a világítás rendszerét, a gépek s az üzem működési módját s körül­hordozta az érdeklődőket az összes helyiségeken. Ezzel véget ért az átadás s a közönség az úri kaszinóba sietett, hogy részt vegyen a banketten, melyet a Ganz-cég pazar bőséggel, ízléssel ren­dezett. Felsőbányáról az átadáson és banketten részt vettek : Farkas Jenő, Krasznay Zsigmond, Mikola A. Gyula, dr. Moldován Ferenc, Mün- nich Sándor, dr. Szokol Pál és dr. Tóth Gábor. A meghívott idegen városok képiselői nagyon csekély számmal jelentek meg. Dr. Falussy Árpád főispán sürgönyben üdvözölte a két város polgármesterét a korszakos alkotás be­fejezése alkalmából. A banketten mintegy 150-en vettek részt. Felsőbányán f. hó 16-án és 18-án történt meg a felülvizsgálat és átadás. 18-án délben a városháza tanácstermében díszes közönség jelen­létében dr. Ripka Ferenc vezértitkár a felső­bányái távvezetéket s berendezéseket átadta Farkas Jenő polgármesternek, ki azokat a város tulajdonába vette s a Ganz-cég bérletébe át- bocsátotta. A jegyzőkönyv felolvasása és alá­írása után a polgármester meleg szavakkal köszönte meg a Ganz-cég tisztviselőinek fára­dozását a mű létesítése körül. Ezután a jelen­levők a városi »Korona« szálloda uj nagy­A grófné. — Irta: Fehér Jenő. — (Előkelő Ízléssel berendezett szalon. Egyik sarokban zöld selyem garnitúra. A karcsú ébenfa parnlagon Vasváry grófné ül s idegesen babrálgat a nyakáról lecsüngő óra- lánczczal. Vele szemben a lánya, Nina comtesse.) A grófné (izgatottan): Nem tudom elhinni! Még most is azt hiszem, hogy az egész valami rossz álom. Megfoghatatlan, hogy a mi csalá­dunkban ilyesmi előfordulhat. Es éppen Arthur, az a szelíd, jó fiú, akire olyan büszke voltam. (Zokogva) Mennyi szép reményt fűztem hozzá. Nina: Túlságosan szabadjára hagytad. És az én öcsikém, úgy látszik, nem volt nagyon ké­nyes a társasága megválasztásában. Azok az emberek egyszerűen behálózták. A kisasszony egyet-kettőt kacsintott rája s Arthur, amilyen hiú, tüstént belebolondult. Mondhatom, ügyesen csinálták. Elvégre egy Vasváry grófot fogni, nem közönséges dolog. A grófné: Egy szimpla fiskálisnak a leánya ! Nina: Azt hiszem, az apja zsidó volt. A grófné: Jézus Mária! (Kétségbeesetten rázza a fejét) Istenem ! Istenem ! Nina: No de remélem, megmondtad öcsém- uramnak a véleményedet? A grófné: (letörli a könnyeit, feláll és mél­tóságteljesen az ajtó felé mutat) Kiadtam az út­ját. Nem fiam többé. Nem ismerem 1 Nina\ Én is a lelkére beszéltem. Mind hiába. Kértem őt, könyörögtem neki, hogy álljon el a szándékától, mert az én házasságomat is veszélyezteti. Akár a falnak beszéltem volna. Ki­jelentette, hogy elhatározása megmásíthatatlan: feleségül veszi azt a fruskát. A grófné: A hálátlan Nina : Visszajön az még! A jó mód hiánya a nagy szerelmet is elpárologtatja. Csak ne adj neki semmit! Talán a fiskálisék is kiteszik a szűrét, ha rájönnek, hogy a czimén kívül egy fillérje sincs. (A szolga tálezán egy névjegyet hoz be.) A grófné: Ki az? Nem fogadok senkit. Szolga: Bocsánat, de az az ur azt mondta, hogy okvetlenül beszélnie kell a méltóságos asszonynyal. A grófné: (Megnézi a névjegyet) Domokos Péter rendőrtisztviselő. Mit akarhat ? Bocsássa be ! Domokos (Fekete szalonkabátban, hajlongva belép.) A grófné: Mivel szolgálhatok ? Domokos: Kellemetlen és nehéz megbíza­tásom van. Egy levelet kell átadnom . . . Egy levelet . . . A grófné’, (Elhalványodva) Micsoda le­velet? Domokos: Nagyon kérem a grófnét, le­gyen erős! A grófné: (Remegve) Mi az? (Megtánto- rodik.) Nina: Mama, az Istenért! (Domokoshoz) Kérem, uram, legyen kíméletes. A grófné: A fiam! A fiam! Ugy-e a fiam!? Mi történt vele? Domokos: (Hallgat.) A grófné: Mondja hát! Mondja! Hiszen látja, mennyit szenvedek . . . Domokos: A gróf ur megsebesült. A grófné: Meghalt! Domokos: Ma reggel a pisztolyával mellbe lőtte magát. Most a Mária-kórházban fekszik. Bocsánat, ezt a méltóságos asszonynak tudtára adni volt szomorú megbizatásom. (Meghajtja ma­gát és távozik.) A grófné: (Hangos zokogással a pamlagra borul) Szegény fiam! Édes, szegény fiam ! Nina: (A könnyeit törölgeti) Mama! Oh mama! A grófné: Drága, jó fiam! Mért nem mond­tad nekem, hogy annyira szereted ? Ha ezt tu­dom, én nem ellenkeztem volna. Istenem, én csak egy gyönge asszony vagyok. Csak a java­dat akartam. Nina: Csillapodjál, mama . . . Orófné: Meghal az én fiam! Inkább elvette volna ... beleegyeztem volna ... ha annyira szerette . . . (A szolga.) Szolga: A doktor ur! (Csanády doktor, a család régi háziorvosa lép a szobába.) Csanády: Nyugodjék meg grófné. A grófné: Siessen a fiamhoz, doktor. Csanády: Nyugodjék meg, onnét jövök. A grófné: Doktor! Él, vagy meghalt?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom